nlc.hu
Ezo
Szakítópróba égen s földön

Szakítópróba égen s földön

A nyár feszült bolygóállással búcsúzik. Sokan nem is tudják, miért hoznak hirtelen végérvényes döntéseket. Így állnak a bolygók!

 

„A Mester vidám hangulatban volt, a tanítványok pedig kíváncsiskodtak. Azt akarták tudni, hogy volt-e valaha lehangolt, levert.
Volt.
Akkor meg azt akarták tudni, hogy igaz-e az, hogy állandóan boldognak látszott.
Igaz volt.
Ezek után már csak mindennek a titkát szerették volna tudni.
– Ez a titka – válaszolta –: minden annyira jó vagy rossz, amennyire mi annak tartjuk.”

Anthony de Mello


2009. augusztus 26-án kegyetlen feszültség lesz az égen, s ez itt, a Földön is érezhető, sőt tapintható lesz, bennünk és közöttünk is. Két, viszonylag lassú bolygó, a Mars és a Plútó fognak egymással szemben állni. Ez már önmagában is feszítő erejű, de még tetézi a „bajt” a Merkúr, amely mindkét bolygóval további nehéz fényszöget zár be. Ezáltal szakítópróba elé kerül sok kapcsolat, család, barátság, szerelem, terv, munka, egészség stb. Arra kell számítanunk, hogy most a legkönnyebb összeveszni vagy szakítani, és a legnehezebb megőrizni a békét és a harmóniát. Egyszerűbb lesz rombolni, mint megtartani vagy tovább építkezni, szó szerint és átvitt értelemben is. Épp ezért azokra az emberekre és ügyekre kell nagyon vigyáznunk, akik, illetve amik igazán fontosak a számunkra, de ahhoz, hogy vigyázni tudjunk rájuk, tudnunk kell róluk. Emiatt érdemes számba venni, hogy kik, illetve mik képezik életünk értékeit. Értük hálával tartozunk, és óvnunk kell őket. Ha nem így teszünk, elveszi a sors, elviszi az idő, elfújja a szél tőlünk. Ez a bolygóállás ugyanis úgy fog működni, mint egy forgószél: felkavar dolgokat, lerombol elveket, vagyis próbára tesz szinte mindent és mindenkit, mivelhogy akit vagy amit mi nem becsülünk, nem dédelgetünk, nem kényeztetünk, azt megteszi máshol másvalaki.

Szakító próba égen, s földönA megoldást fenn az égen a Nap adhatja. Ő számunkra a fény, az élet főforrása. Mivel most a Szűz jelében jár, a szerénység, a tisztelet, a megbecsülés és a tapintat a megoldás, vagyis aki csendben, szerényen és tisztességesen áll hozzá az élethez, a munkájához és embertársaihoz, az kisebb zökkenővel „megúszhatja”. A másik nélkülözhetetlen viszonyulás a pozitív életfelfogás, amely azt eredményezi, hogy valóban „minden annyira jó vagy rossz, amennyire mi annak tartjuk”.

A jobb megértéshez lássuk, hogy ez a négy bolygó mit szimbolizál az életünkben:

MERKÚR: értelem, ész, intellektus, logikus gondolkodás, közvetítés, találékonyság, ravaszság, beszédkészség, gyors felfogás, éberség képessége, kíváncsiság, figyelem, érdeklődés, mozgás.

MARS: háború, harc, hódítás, küzdelem, rombolás, szenvedély, nyers férfiösztön, agresszivitás, akarat, önuralom, heroizmus, „az a hős, aki önmagát győzi le” elv, célirányos energiabevetés, dinamizmus, izomerő, lendület, átgondolt kockázatvállalás, sportszerűség.

PLÚTÓ: gyökeres átalakulás, transzformáció, szélsőséges, végletes reakciók, regenerálódóképesség, erőszak, kegyetlenség, háborúk, fegyverek, fixált akaraterő, mágia, a szexualitás sötét oldala, de hatalmas lelkierő, legyőzhetetlen akarat, törekvés a mélyreható változásokra önmagában és másokban, régi struktúrák legyőzése.

NAP: világosság, centrum, az alkotó, az isteni, életerő, tekintély, méltóság, hírnév, a javak, az apa.

Mivel viszonylag lassú mozgású bolygókról van szó, nemcsak augusztus 26-án érezhető a hatásuk, hanem kb. +/– 3 napig.

Most pedig lássuk, hogy mely területeken lesz ránk hatással mindez.

Balesetek: Óvatosnak kell lennünk, ha belül dühösnek vagy agresszívnek érezzük magunkat. Heves viták, hatalmi harcok feldúlhatják a lelkünket, és utána nehéz lehet a közlekedésre koncentrálnunk. De egyszerű, mindennapos mozdulatok is okozhatnak bajt, ha nem oda koncentrálunk, hanem még a veszekedésen jár az agyunk. Különösen olyan tárgyakra kell ügyelnünk, amelyekkel megégethetjük, megvághatjuk magunkat. Kerülnünk kell a veszélyes helyzeteket és a veszélyes környékeket is.

Énünk: Felfokozott idegállapot, ingerlékenység jellemezhet minket. A legkisebb dolgok is könnyen kihozhatnak a sodrunkból. Az is lehet, hogy nem velünk, hanem kötekedő, kellemetlenkedő alakokkal lesz baj. A provokáció most csak akkor elkerülhető, ha észnél vagyunk. Könnyen bevonhatnak minket heves vitákba. Ha sikerül egy komoly témát kiválasztanunk, és csak arra koncentrálunk, akkor ezt a feszültséget szellemi tőkévé transzformálhatjuk. Érdemes befelé fordítani elménk fénycsóváját, ezáltal fokozhatjuk a tudatosságunkat.

Szakító próba égen, s földön

 

Egészség: Ha hajlandóak vagyunk gyökeresen új terápiát, illetve új életrendet kipróbálni, és elég elszántak vagyunk, akkor a legsúlyosabb krónikus betegségből is meggyógyulhatunk ezen bolygóállás hatása alatt. Ne kíméljük magunkat! Ne a kényelmes utat válasszuk! De legyünk minden mozgásban óvatosak és fegyelmezettek, mert a sérülések nagyon gyorsan megtörténhetnek. Különösen veszélyeztetett területek: könyök, bordák, gyomor, vesék, térd.

Szerelem: Pusztító erejű szenvedély vehet erőt rajtunk. Legyünk észnél, hogy kivel és milyen körülmények között éljük meg ezt! Ne keveredjünk semmilyen tisztességtelen, erkölcstelen, méltatlan helyzetbe! Erőpróba lehet nemet mondanunk, pedig az esetek többségében ez lenne üdvözítő. Az egyenesség és az őszinteség a követendő most, még akkor is, ha ez pillanatnyilag nehezebb. Csak akkor halaszthatjuk el, ha ezzel megbánthatjuk a másikat. Akinek van párkapcsolata, az vigyázzon rá! Akinek nincs, az ne pont most akarjon újat. Ha mégis elkezdődne valami, akkor adjon jó sok időt, hogy lecsillapodjanak a kedélyek!

Akiket a „legdrámaibban” érint:

Kos, Rák, Mérleg, Bak.

Akiknek elviselhető lehet:

Bika, Szűz, Skorpió, Halak szülöttek.

Akikre semleges hatású:

Ikrek, Oroszlán, Nyilas, Vízöntő.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top