Ezo

Soma: “Isten hozott a mátrixban!”

Interjú Somával parajelenségekről, ezotériáról és egy veszett macskáról.
Soma:
A gondolat teremtő ereje – interjú Gubás Gabival

Olyannal sohasem viccelnék, hogy megharapott-e vagy sem egy veszett macska – kezdi a beszélgetést Soma. – Éppen a férjem hozta fel tréfásan a minap, hogy vélhetően máig hordozok magamban valamit abból az incidensből, hiszen ilyenkor az ember, még ha kis dózisban is, de megkapja a veszettséget. Arra viszont jó példa lehet, mennyire be tudnak vésődni bizonyos emlékek a tudatunkba, hiszen évtizedek távlatából is képesek vagyunk felidézni egyes gyermekkori történéseket, mintha mind csak tegnap lettek volna – arról nem is beszélve, hogy a sejtmemóriában, valamint a tudatalattiban minden történés ott rejtezik.

Ha jól látom, most is éppen kerülget valami régi mementó. Esetleg már süldő fejjel sikerült átélned valami parajelenséget?

Én legalábbis annak hittem, sőt ebben még édesanyám is megerősített. Ötéves lehettem ugyanis, amikor unaloműzésből egy mezőgazdasági szaklapot kezdtem forgatni családi körben. Mivel az újságban kizárólag szöveg volt, hamar szembeötlők lettek a lapjain talált enciánkék lábnyomok, illetve egy szárnycsapás ugyanolyan színű nyoma. Itt lépett közbe anyám meselelke, hiszen miután a nyomok felől faggattam, így válaszolt: „ez a kék madár és az őt kísérő kék angyal jele – aki először megpillantja, annak teljesül egy kívánsága”. Ezért én – a rám jellemző szerénységgel persze – azt kívántam, hogy korom nagy művésznője legyek: mondanom sem kell, az egész napom eufóriában telt el, hiszen éreztem: átjárt a szövetség jele, magyarán mindennemű kételkedés nélkül megírtam a sikerem sorskönyvét.

Soma: Kiderült valaha, hogyan kerültek oda azok a „nyomok”?

Nem, másnapra ugyanis az egész újság eltűnt, és akárhogy kerestük, sehol sem találtuk. Engem ez persze nem rendített meg, hiszen biztos voltam abban, hogy ennek így kell lennie: az üzenet célba ért, a közvetítő szerepe pedig a továbbiakban nem számottevő. Ennek fényében 21 évesen is úgy hullottam ki a harmadik színművészeti felvételiről, hogy távozásom előtt még beszóltam a bizottságnak: „én korom nagy művésznője leszek, de úgy látszik, nem önöknek kell a mestereimnek lenniük.”

Az eszedbe sem jutott, hogy valaki „a bolondját járatja veled”?

Már 30 éves is elmúltam, amikor először ötlött fel bennem a gondolat: mi van akkor, ha valaki csak játszott, nyomokat gyártott, kék festékbe mártva a kezét és egy madártollat. Ekkor azonban arra is rájöttem, hogy nem az a lényeg, mi történt, hanem az, hogy elhittem a jóslatot. Ennek eredményeképp, ha valami nem úgy ment, mint kellett volna, nem törtem össze, csak megráztam magam, mondván: „nem baj, nekem ígéretet tett a kék madár.” Tulajdonképpen a pszichológia is ugyanígy működik, hiszen nem az a fontos, mi történik velünk, hanem az, hogy mit élünk meg a történés által.

Magyarán egy paranormális – vagy éppen annak hitt – jelenség hitet ébreszthet az emberben, ha kellőképp fogékony az ilyesmire?

Ez roppant furcsa dolog, amit már csak azért is ki merek mondani, mert sokáig nekem sem volt megingathatatlan hitem – hacsak a kék madárban nem. Egy biztos: némi visszacsatolásra feltétlenül szükség van, hiszen az is csak tovább erősít minket abban a tekintetben, hogy valós dologban bízunk. Számomra roppant mágikus volt a hit erejével való találkozás, ráadásul mindez Mexikóban történt 10 évvel ezelőtt. Arrafelé hatalmas a Szűz Mária-kultusz, bármerre járj – egyél étteremben, vagy épp utazz taxival –, biztosan belefutsz egy szentképbe a szűzről, akit Guadalupénak hívnak. Engem persze kezdetben taszított a dolog: egyrészt összekötöttem a mondakört a katolikus egyházzal, másrészről pedig roppantul megrázott a női, illetve anyai sors, amihez még nagyfokú elfojtás, valamint bűntudat is társult. Aztán megismerkedtem a történettel, miszerint Guadalupe képe 1532-ben megjelent egy korabeli ruhadarabon, azaz egy durva szövésű agave tilmán (vagyis poncsón). A tudósok pedig a mai napig nem tudják megmondani, hogyan is keletkezhetett ez a parajelenség, hiszen nem találnak ecsetnyomot, a „festék” nem beazonosítható, ráadásul elvben az anyag élettartama sem haladhatta volna meg a 20 évet – ennek ellenére közel 500 esztendeje sértetlen, a szakértők pedig ugyanolyan tanácstalanok, akárcsak a torinói lepel esetében.

Spitzer Gyöngyivel, azaz az ország Somájával folytatott beszélgetés további részleteit a Nők Lapja Ezotéria 2011/2. számában olvashatjátok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése