Ezo

Hétvégi szerelmi horoszkóp: helyükre kerülnek a dolgok

"Én elmondanám neked, de nincsenek szavak!" – talán így foglalhatnánk össze az előttünk álló hétvégét a legegyszerűbben. Most hajlamosak leszünk mentségekbe menekülni, és hallgatásba burkolózni attól való félelmünkben, hogy megbántjuk a szerelmünket. A kommunikáció helyett helyezzük a hangsúlyt a romantikus közös élményekre!

Hétvégi szerelmi horoszkóp december 13-tól KOS

Ha párkapcsolatban élsz: A szerelem néha igazán bonyolulttá válik a Kosok számára. Különösen igaz ez ezen a hétvégén, amikor azt élheted meg, hogy a szerelmeddel teljesen eltérő fázisban vagytok. Amikor te szaladnál, ő lassítana, amikor te óvatos vagy ő bátor, amikor az egyikőtök kettesben lenne, a másik családi programokra vágyik. A hétvégétek jelszava: kompromisszum. Találjátok meg azt, ami mindkettőtöknek jó.

Ha csak keresed a szerelmet: Érdemes lenne egy kicsit megpihenned és egy kicsit azzal törődnöd, hogy átgondolod az elvárásaidat. Könnyen lehet, hogy ezen a hétvégén azzal szembesülsz: eddig túl szigorúan ítélted meg önmagadat vagy a párjaidat, és ez a szigorúság nehezítette meg a párkapcsolataidat. Most gyakorold a lágyságot és az engedékenységet.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben


Hétvégi szerelmi horoszkóp december 13-tól BIKA

Ha párkapcsolatban élsz: Minden szó számít neked a hétvégén, hiszen úgy tűnik, hogy most a szavak vállnak a szeretetnyelveddé néhány napra. Érdemes rávenne a párodat egy nagy beszélgetésre, de azért ne lepődj meg, ha te leszel az, aki gördülékenyebben fogalmazza meg az érzéseit. A legjobb az lesz, ha ezen a hétvégén elfogadod, hogy nem egyformán kommunikáltok, és persze az, ha most nem kényszerítesz semmit sem a párodra.

Ha csak keresed a szerelmet: A legtöbb, amit kaphatsz, néha nem elég jó neked. Most is a nagy álmokat kergeted ahelyett, hogy körülnéznél: kik vannak körülöttem valójában? Hidd el, nem az a lényeg, hogy olyasvalakivel kezdj el ismerkedni, akiről álmodoztál, hanem az, hogy valakinek adj egy esélyt. Lehet, hogy nem ő lesz a nagy Ő, de ez nem baj. Most szükséged van egy kis randigyakorlásra!

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben


Hétvégi szerelmi horoszkóp december 13-tól IKREK

Ha párkapcsolatban élsz: A szavak és a tettek csapnak össze a hétvégétekben: most lehet, hogy mást mondasz, mint amit teszel, és persze az is lehet, hogy a szerelmed tesz valamit máshogyan, mint ahogyan megbeszéltétek. Mielőtt ezen felhúzod magadat, érdemes lenne újratárgyalni, és újracselekedni bizonyos dolgokat. Most érdemes felélesztenetek a kapcsolatotokban azt a szeretetet, amire az egész viszonyotokat építettétek.

Ha csak keresed a szerelmet: Ezen a hétvégén hosszú távú kapcsolatokban gondolkodsz, és hallani sem akarsz semmiről, ami rövid futamidejű. Az egy éjszakás kapcsolatok most ki vannak zárva, és flörtökbe sem szívesen mész bele. Nem baj, ha komolyan gondolkodsz, de azért ne zárkózz el teljesen, egy kis lazaság még belefér. Annál is inkább, mert egy hétvégi flörtből könnyen lehet heti randizgatás, a randikból kapcsolat, a kapcsolatból szerelem, és így tovább.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben


Hétvégi szerelmi horoszkóp december 13-tól RÁK

Ha párkapcsolatban élsz: Akkor érzed jól magadat ezen a hétvégén, ha kiélheted a gondoskodási vágyadat. Akkor vagy a lehető legjobban, ha a szerelmedet babusgathatod, ha süthetsz neki, főzhetsz rá, és persze ha ő ki is fejezi, hogy milyen sokat jelent neki ez a gondoskodás. Ha nem mondja magától, akkor ne keresztkérdésekkel akard szóra bírni – ettől csak felidegesedik. Inkább figyeld meg, milyen csillogó szemel fogadja a gondoskodásodat, és milyen sok gesztussal ki tudja fejezni szavak nélkül is a szeretetét.

Ha csak keresed a szerelmet: A barátnőid tele vannak bonyolult bepasizási taktikákkal. Mindenkinek van egy-egy jó tippje arra, hogy hol és hogyan kell ismerkedni, és persze pontosan kidolgozott forgatókönyvük van arra is, hogy hol mikor mit kell mondania egy taktikus csajnak az ismerkedéshez. Pont ez a baj: te nem vagy taktikus csaj. A te esetedben az őszinte gesztusok működnek, ezért ezen a hétvégén sem kell taktikáznod vagy megjátszanod magadat.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben


Hétvégi szerelmi horoszkóp december 13-tól OROSZLÁN


Ha párkapcsolatban élsz:
Vágyod a szerelmet ezen a hétvégén, sőt, mi több: nem túlzás azt állítani, hogy követeled a párod szeretetét. Azt azonban tudnod kell, hogy ez a követelés elijesztheti őt. Olyan, mintha táncolnátok: ha te egyet lépsz felé, akkor ő kénytelen egyet hátralépni, különben felborulnátok. A követelés helyett inkább engedd meg neki, hogy magától adjon. A táncos hasonlatunkkal élve: ha te egyet hátralépsz, ő automatikusan feléd fog lépni. Hidd el, ha most a követelődzés helyett a hátralépést választod, nagy előrelépés történhet köztetek – még ha ez most zavarosnak is tűnik neked.

Ha csak keresed a szerelmet: Szeretnél egy kapcsolatot, szeretnéd a szerelmet, de megint úgy érzed, mintha légüres térbe kerültél volna kapcsolati szempontból. Ezt az érzést azzal kezelheted a legjobban, ha most nem arra koncentrálsz, hogy megszerezd azt, amit vagy akit akarsz. Koncentrálj inkább befelé, és nézd meg, hogy mi változott benned és az elvárásaidban az elmúlt egy évben. Könnyen lehet, hogy rájössz: nem is tudod pontosan, hogy milyen kapcsolat tenne téged a legboldogabbá.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben


Hétvégi szerelmi horoszkóp december 13-tól SZŰZ

Ha párkapcsolatban élsz: Könnyedén megszilárdíthatjátok meg, és elmélyíthetitek a kapcsolatotokat ezen a hétvégén, hiszen mindkettőtökben olyan energiái jelennek meg a gondoskodásnak és az odafigyelésnek, amelyeket eddig talán nem is ismertetek egymásban. Lehet, hogy a szerelmed sokkal figyelmesebb, mint gondoltad: Lehet, hogy neked sem esik nehezedre csak rá koncentrálni, és kitalálni a legtitkosabb vágyait? Ez a mély egymásra figyelés segít abban, hogy kiforrjon a kapcsolatotok egy jobb változata, segít, hogy megszülessen a kapcsolatotok egy magasabb szintje.

Ha csak keresed a szerelmet:
Olyan módon vagy nyitott az új impulzusokra és az ismeretlen emberekre, hogy könnyedén megismerkedhetsz valakivel. Lehet, hogy az illető nem felel meg a romantikus álomképeidnek, de ez téged sem fog zavarni és őt sem. Könnyen lehet, hogy a most megismert partneredet a külső hiányosságokat belső értékekkel pótolja. A végén pedig rájöhetsz: a külsőn mindig lehet változtatni, de a belső a leggyakrabban kicserélhetetlen, és nemcsak benne, hanem benned is szinte megváltoztathatatlanul mélyen gyökereznek a belső tulajdonságok, vágyak és elvárások.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

Hétvégi szerelmi horoszkóp december 13-tól MÉRLEG

Ha párkapcsolatban élsz: Szükséged van arra, hogy a hétvégén érezd a párod támogatását, és érezd a feléd áradó szeretetet. Nyugodtan beszélj erről a vágyadról, de persze olyan módon, ahogyan ő azt megérti, és ahogyan ő arra rezonál. Ha spirituális beállítottságú elmondhatod neki, hogy úgy érzed, szeretetgyógyításra van szüksége a lelkednek (és a kapcsolatotoknak). Ha nem nyitott az ezotériára, akkor inkább csak annyit mondj: „Bújjunk össze, és simogassuk egymást!” Lehet, hogy furcsán néz majd rád, de hidd el, hogy belemegy ebbe a játékba!

Ha csak keresed a szerelmet: A hétvége jó híre, hogy végre találhatsz egy borzasztóan ezoterikus barátot, és ebből talán még szerelem is lehet. Ne csak arra koncentrálj, hogy mit tehet ez a barát érted, de kérdezd meg azt is magadtól (vagy a belső vezetődtől), hogy te mit tehetsz érte! Ne felejtsd el, a jó kapcsolatok egyik titka az, hogy mindkét fél tud, és mer is tenni egymásért.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

Hétvégi szerelmi horoszkóp december 13-tól SKORPIÓ


Ha párkapcsolatban élsz:
Meglepően objektív képet kaphatsz a kapcsolatotokról a hétvégén. Ebben nem az a meglepő, hogy rálátsz a helyzetetekre, hanem az, hogy érintettként milyen tisztán látod ezt a helyzetet. Most érdemes használnod az éleslátásodat a párod minden gondjában és bajában. Ha ugyanis jó tanácsot adsz neki, akkor ő sokkal jobban fogja érezni a szeretetedet. Az azonban nem jó ötlet, hogy hosszas monológokat és parttalan fejtegetéseket zúdíts a nyakába. Ő ezeket most (is) rosszul viselné.

Ha csak keresed a szerelmet: Beszélni szeretnél valakivel a párkapcsolati helyzetedről, és arra van szükséged, hogy végre kimondhasd azokat a dolgokat, amelyek a szívedet nyomják. Olyan ez, mintha akkor jobban járna az agyad, és jobban érezne a szíved, amikor a szád beszél. Persze, tudom, hogy biológiailag nincs ilyen összefüggés, a hétvégén mégis érdemes erre alkalmazandó szabályként tekintened.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

Hétvégi szerelmi horoszkóp december 13-tól NYILAS

Ha párkapcsolatban élsz: Nincs okod arra, hogy félj. Nincs okod arra, hogy valakinek ne az igazat mondd a kapcsolatotokról. Most nyugodtan kimondhatod másoknak azt, amit a szerelmedről gondolsz, és attól sem kell félned, hogy ez valamilyen formában visszajut hozzá. Hidd el, a szerelmed kíváncsi az őszinte véleményedre, és azt is tudja, hogy mihez kezdjen azzal. A vasárnap alkalmas lesz arra is, hogy egymással őszintén megbeszéljetek valamit. Most az őszinteséged éleslátással párosul: emiatt érdemes óvatosan és sok-sok szeretettel fogalmaznod.

Ha csak keresed a szerelmet: A legszívesebben jól odamondogatnál mindenkinek. Ez azonban azzal a veszéllyel járhat, hogy gyorsan bekategorizálnak a sértett és nagyszájú szingli szerepkörébe. Nem kell harcos amazonnak lenned, és nem kell azonnal szájkaretéra hívnod minden potenciális pasijelöltet. Ilyen egyszerű a hétvégi ismerkedés titka, könnyedén betarthatod.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

Hétvégi szerelmi horoszkóp december 13-tól BAK

Ha párkapcsolatban élsz: Figyeld a jeleket, mert a hétvégén azok pontosan megmutatják, hogy milyen a valódi viszony közted és a szerelmed között. Ezek a jelek azok, amelyek elvezetnek téged a felismeréshez: a kapcsolatotokban jóval mélyebb érzelmek vannak, mint amilyeneket az elmúlt időszakokban feltételeztél volna. Hidd el, mindkettőtökben rengeteg érzelem, szeretet és szenvedély van a másik irányában, attól függetlenül, hogy ezekből mennyit tudtok most kimutatni, és attól függetlenül, hogy együtt képzelitek-e el a jövőtöket.

Ha csak keresed a szerelmet: Itt az ideje annak, hogy felismerd: nem elég a felszínes választás ahhoz, hogy egy jól működő, értékes viszony épülhessen ki az életedben. Arra van szükséged, hogy az apróságokra is odafigyelj, és persze arra, hogy ne köss kompromisszumot rögtön a kapcsolat elején. Ez a hétvége remek alkalmat kínál arra, hogy gyakorold a kompromisszummentességet.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben


Hétvégi szerelmi horoszkóp december 13-tól VÍZÖNTŐ


Ha párkapcsolatban élsz:
Mostanában egy kicsit szétesett vagy, nem csoda, hogy a párod nem tudja követni, mit is szeretnél valójában. Ha lehet egy tanácsom a hétvégére, az az, hogy legyél következetes. Persze ez azzal kezdődik, hogy először gondold végig, mit is szeretnél. Ha pedig erre megvan a válasz (vagy legalább részben megtalálod), akkor kezdd el következetesen kommunikálni. A szerelmed természetesen meg fog lepődni az első pillanatban (ne felejtsd el, ő nem tudta követni, hogy mit szeretnél), de végül alkalmazkodni fog.

Ha csak keresed a szerelmet: Annyira nehezen tudod eldönteni, hogy mit is szeretnél valójában, hogy egy csomó vasat tartasz a tűzben. No persze az is, lehet, hogy részedről ez egyáltalán nem tudatos, de érdemes lenne végiggondolnod, hogy hány emberrel flörtöltél a héten, és hány emberről álmodoztál? Könnyen lehet, hogy ezekkel a flörtökkel és álmokkal nemcsak a pasikat zavarod össze, hanem önmagadat is.

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben


Hétvégi szerelmi horoszkóp december 13-tól HALAK

Ha párkapcsolatban élsz: Felszabadulás és szárnyalás jellemzi a hétvégédet. Végre sikerül feloldanod egy nyomasztó múltbeli esemény emlékét, amely eddig árnyékként települt a párkapcsolatodra. Azáltal, hogy megtörténik ez a feloldódás, automatikusan megkezdődik a gyógyulás is. Szinte egyik pillanatról a másikra kerülnek a helyükre a dolgok, és a szerelmed sem érti majd kristálytisztán, hogy mitől lesz hirtelen jobb nektek együtt. Mégis megtörténik ez a minőségi változás, és jobban egymásra hangolódtok, mint mostanában bármikor. Ez azt is jelenti, hogy egymás minden rezdülését érzitek és értitek.

Ha csak keresed a szerelmet: Bár minden porcikád egy értékes kapcsolatra vágyik, mégis hajlamos vagy megrettenni akkor, amikor annak megnő az esélye. Mintha kijöttél volna az ismerkedési gyakorlatodból. Ne felejtsd el, hogy a szívedben lévő szeretet az, ami segíteni fogja a kapcsolatotok kialakulását, és nem a tökéletes időzítés vagy a csodálatos körülmények – és végképp nem a ravasz taktikázás!

Előrejelzések 2014-re
Nagy szerelmi horoszkóp 2014-re
Mi vár ránk a kínai horoszkóp szerint 2014-ben?
Havi angyalkártyák 2014-re
Nagy angyalhoroszkóp 2014-re
Pénzhoroszkóp 2014-re
A legizgalmasabb bolygóállások 2014-ben

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése