Szorongások…

Kislányommal majdnem három és fél éves koráig otthon voltam. Tavaly szeptemberben kezdte el ő az óvodát, én a munkát. Mivel költözés előtt álltunk, egy távoli óvodába kezdett járni, amely a leendő lakásunk közelében volt, hogy ne kelljen majd az új lakásból messzire járnia. Decemberig meglehetősen sokat utazgattunk, akkor költöztünk be az új lakásba. Az óvoda első két hetében csak egy-egy sírás volt, de komolyabb probléma nem adódott. Két hét után elkezdett bepisilni, ami a mai napig tart. Hároméves kora után már szobatiszta volt, a székletürítést az óvodakezdésre tanulta meg. (Előtte csak pelenkába volt hajlandó kakilni.) Éjszaka és délután az óvodában, alvás közben pisilt be, úgy hogy azóta nem alszik el az óvodában. Van, amikor éjszakára ráadom a pelenkát, ami ellen ő sírva tiltakozik. De aztán egy ideig nincs bepisilés. Van, amikor nappali pisilés után rögtön foltos a bugyija, hol jobban, hol kevésbé. Az óvónők szerint nagyon szorongós kislány – ezt én is tudom-, bár sokszor a társaság központja, játszik a gyerekekkel, irányítja őket, szeret velük törődni, szeretgeti őket. De ha valami változás, új helyzet adódik – akár csak más úton megyünk hazafelé az óvodából –, képes ugyanazt kérdezni, a válaszra nem is figyelve és folyamatosan izgul, hogy az új helyzetben mi történik. Én is aggodalmaskodó vagyok, de nem érzem, hogy szélsőséges eset lennék. Talán csak annyira szorongok, mint minden elsőgyerekes anyuka, aki az új helyzetek tömegével találja magát szemben, ha megszületik az első gyereke. Gondoltam, hogy nevelési tanácsadóban kérek segítséget vagy tanácsot, de az óvónők szerint még várjunk néhány hónapot, időt hagyva kislányunknak. Mi lehet az oka mindennek? Mi volna a teendőm?


Válasz:







Tulajdonképpen mindent tud és mindent leírt, ami a szorongások első nekifutásra felderíthető hátterét adhatja. Levele elején és végén saját, érthető szorongásairól ír, hozzátéve, hogy alaptermészete szerint is aggodalmaskodó. Véletlenül maradt terhes, kislánya első “jelentkezése” meglepetés volt, a terhesség ténye kezdetben félelemmel töltötte el, megijedt “az újtól, a felelősségtől”. Igaza van abban, hogy az első gyerekes anyák – és apák – jobban és többet szoronganak az új helyzetekben, mint a későbbi gyerekek esetében. (És ebből következik az is, hogy az első gyerekek gyakran szorongósabbak, mint már a tapasztalt szülőkhöz érkező testvéreik. Átveszik szüleik szorongását.)

Ehhez járult még nagyon sok újdonság a tavalyi év második felében.
Maga dolgozni ment – feltehetőleg egésznapos állásba –, és a gyerek, akik eddig egész napját magával töltötte, most egy távoli óvodába került. Sokat is kellett utazni. Hogy a hirtelen váltás “komolyabb problémát” nem okozott – csak egy-egy sírást –, ez azt jelzi, hogy kislánya alkalmazkodni igyekezve, “befelé nyelte” gondjait, félelmeit. Talán így juthatott el a szobatisztaságból újra a bepisilésig (ami azt is mondja, hogy “jobb volna még kisgyereknek lenni”), de ezt is csak alvás közben engedte meg magának. (Jó és alkalmazkodó kislányoknál gyakori, hogy tüneteik csak alvás közben jelennek meg, rossz álmok, félelemmel teli felriadás, vagy éppen bepisilés formájában.) Nappal csak egy-két csöpp hagy foltot a bugyin – de ez akár pisilés után is – mintegy akaratlan jelzésként; a szorongás, az elfojtott szorongás jelzéseként.

Igaza van tehát magának is és az óvónőknek is, hogy az egyébként jó állapotban levő kislány időnként nagyon szoronghat, amire elegendő magyarázat lehet a maga egésznapos távolléte, az új óvodai környezet és december óta az új lakás. (Többször beszéltünk arról is, hogy a harmadik életév körül a gyerekek egy része különösen érzékeny lehet az állandó és megszokott tárgyi környezet megváltozására.) Igen, ilyen leplezett tünete lehet a szorongásnak a “folyamatosan ugyanazt kérdezés” is, új helyzetekben, ahol a válasz nem lehet elég megnyugtató, mert maga a helyzet, az ismeretlen környezet váltja ki a szorongást.

Helyeslem azt a gondolatát, hogy ha ez a szorongás tartósnak bizonyul, nevelési tanácsadóban vagy a családsegítő anya-gyerek rendelésén kérjen segítséget vagy tanácsot, de az óvónőkkel is egyetértek, hogy ezzel még jó volna most várni néhány hónapot, jó fél-háromnegyed évet, ha a tünetek nem súlyosbodnak. (Még egy részletmegjegyzés: ugye tudja, hogy az a gyerek, aki “csak pelenkába hajlandó kakilni”, vagyis szól, hogy adják rá a pelenkát, mert kakilni akar, de nem ül rá a bilire vagy a vécére – az már szobatiszta. Hiszen tudja, hogy kakilnia kell, ezt jelzi, és visszatartja, amíg a megfelelő helyzetbe nem kerül. Ezt a szokást a gyerekek a harmadik életév után általában el szokták hagyni, addigra múlik el az a félelmük – ez is a szorongó gyerekeket jellemzi – ami valahogyan a széklet kipottyantásával függ össze.)

A szorongás otthoni oldásának jó módja a minden esti, ebben az életkorban még rövid, esetleg a gyerek életének mozzanatait “visszamesélő” – esetleg állatfigurák szerepeltetésével visszamesélő – mese. És az ehhez kapcsolódó dúdoló, csiklandozó, dögönyöző – vagy másféle – játékok.