nlc.hu
Aktuális
Váljak? – Válasz

Váljak? – Válasz




Mikor tesz jót a gyerekeivel?
Sajnos, ez az a ritka eset, amikor – legalábbis a leírtak alapján –, akkor, ha sürgősen megszakítja ezt a fajta kiszolgáltatott kapcsolatát a férjével, akár úgy, hogy “haza” költözik – ha van hova hazaköltözni –, vagy elköltözik valamiféle rokonhoz, aki befogadja magukat, ha akad ilyen; ezt a távolból nagyon nehéz kitalálni…

Mindenesetre: ez a fajta testi-lelki kiszolgáltatottság, amelyikben maguk élnek, roncsoló hatású. Roncsolja a gyerekek és a maga személyiségét (és persze a férjéét is), és tovább roncsolja a maguk között fennálló kapcsolatokat.
Még az is lehet, hogy egy ilyesfajta megszakítás segít helyreállítani valamiféle normálisabb kapcsolatot, bár ebben kevéssé reménykedem.
Azt hiszem, hogy a maga által leírt helyzet mindenképpen a válás felé sodródik, ami minél később következik be, annál rosszabb formákat ölthet. (És elképzelhető, hogyha mégsem következik be, abba emberek és kapcsolatok torzulnak bele, mennek tönkre.)

Természetesen minden határozott lépéshez külső és belső erőre, támaszra is szüksége volna.
A belső támaszt csak maga fejlesztheti ki magában, de igénybe veheti hozzá, igénybe kellene vennie hozzá – és az egész probléma megoldásához – családsegítő szakember, pszichológus segítségét.
Van, amikor a külső támaszt rokonok, családtagok is megadhatják; van, amikor csak igazán jó, az ügyfele és az ügy mellett elkötelezett ügyvéd – ilyen családi, válási, gyermekelhelyezési perekben az anya oldalán gyakran ügyvédnő – tud segíteni.
Biztos vagyok benne, hogy – gyerekei érdekében is –használnia kellene saját elhatározása tisztázására és megerősítésére a szakemberi segítséget. Akkor volna remélhető, hogy egy másik szakember a kislányának – és esetleg a fiának is – segítséget tud nyújtani, az őket terhelő feszültség oldásával.
Kívülről megítélve, férje brutalitása tűrhetetlen, megengedhetetlen, és tulajdonképpen bírósági ügy, még ha maga (mint olyan sokan mások) nem veszi is igénybe a törvény segítségét ezekben az esetekben.
Ezen a brutalitáson kívül, az a hazudozás is ott lapul a gyerekek tüneteinek hátterében, amelyre férje magát rákényszeríti. Nagyon rossz helyzet számukra, hogy az egyetlen emberben, aki igazán közel áll hozzájuk, az anyjukban sem bízhatnak meg teljesen, és ezt – mint a gyerekek általában – nagyon is pontosan átérzik, és ettől a támaszvesztéstől leküzdhetetlen szorongás tör rájuk.

Természetesen nem csak én, innen a messze távolból nem tudom megmondani, hogy miből és hogyan fognak megélni, ha valami döntő lépésre szánja el magát, és a férje, ha átmenetileg is, megtagadja a tartásdíjat, erre nem adhat választ a közeli tanácsadó szakember sem. De a praxisban az az ember tapasztalata, hogy ezek a problémák, ha nehezen is, megoldódnak, ha valaki a döntő lépésre – gyerekei és a maga és netalán még a férje, volt férje érdekében is – rászánja magát.

A “jó” válás (ha van ilyen) a gyerekek érdekében álló lehet, a fenntartott “házastársi pokol”-lal szemben, mondják a kutatók, és ebben bizonyára igazuk van.

(Következő lapszámunkban A hét témája a gyermeki jogokkal foglalkozik.)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top