Teljesítménye: 50%! – Válasz

Első javaslatomat már kérdésében “kilőtte”. Biztos, hogy azt mondtam volna, hogy keressen olyan iskolát a gyereknek – ha ez lehetséges –, ahol tudják, hogy az első két osztályt még az óvodához kell(ene) közelíteni, lehetőleg sokat kell – kellene – mozogni, játszani (a szabad levegőn), mesélni, énekelni. Házi feladatot – meggyőződésem szerint – egyáltalán nem szabadna adni! Minden az iskolában kellene, hogy megtörténjen, nagyon lassan, nyugodt tempóban, sokat gyakorolva a reggeli, délelőtti órákban, de úgy, hogy egyszerre egy napon mindig csak keveset, és éppen ezért elhúzottan az egész év – sőt, az első két év – folyamán kellene stabilan elsajátítani az írást és az olvasást.

Sajnos, leírása alapján azt kell mondanom, hogy nemcsak a tempó nagy, hanem a módszer – a gyerekek életkorát tekintve – szakszerűtlen is. (Kétségbeejtő, de tény, hogy az iskolák országszerte ilyen szakszerűtlen “teljesítmény-fokozással” versengenek az egyre kevesebb gyerekért.)
Döbbentem olvasom, hogy a gyerek “hibásan dolgozik”, matekból és magyarból… Most még csakis hibásan dolgozhat! (Ilyenkor még csak a jó példa a fontos.) A hibák korrigálásának csak néhány év múlva szabadna elkezdődnie. Rémülettel töltenek el a százalékok is. Pontosan ezek miatt a módszerek miatt nem tanulnak meg a magyar gyerekek valóban, értő módon írni, olvasni, mint ezt a legújabb nemzetközi felmérésekből is tudjuk.

Csak kudarcra vezethet, ha a gyereket szabjuk az iskolához, és nem az iskolát a gyerekhez.
A maga kisfia – mindannak alapján, amit leírt – példaszerű első osztályos, aki igenis szeret tanulni, szereti az iskolát, szereti a tanító nénit, jók a kapcsolatai osztálytársaival is. Az a természetes, hogy lehagyja az ékezeteket, és hogy téved az összeadásnál…
Még egy rémült kérdés: nem tudják a maguk iskolájában, hogy az első osztályban nincs osztályzás? Azaz: nincs – nem szabadna, hogy legyen – számszerű értékelés? Mert ez most még visszaveti a gyereket fejlődésében. Márpedig a százalékos “teljesítményértékelés” igenis számszerű, az osztályzásnak megfelelő értékelési mód.
Higgyen magának: kisfia élénk, értelmes, gyors felfogású, pontosan megfigyelő gyerek – olyan, amilyennek a családban és az óvodában is megismerték.

És ne higgyen az iskolának; ne higgyen a százalékos teljesítményadatoknak, ne keressen módszert, gyakorló feladatot, útmutató könyvet ahhoz, hogy “segítsen” a gyereken. Azt sem értem, ki nem engedi második osztályba a gyereket, hiszen az első két osztályt egységnek kell tekinteni, a két osztály között nincs buktatás, eltanácsolás. (És még egy nagyon szubjektív megjegyzés: ha mindezen nem lehet változtatni, én bizony másik iskolát keresnék a gyerekemnek, vagy azt dönteném el, és talán közölném a tanító nénivel is, hogy nem foglalkozom a gyerek iskolai teljesítményével, megbízom benne, és várok türelmesen – amíg csak azt nem látom, hogy testileg-lelkileg ez a hajsza ártalmára van.)