Boldognak lenni egy kicsit…

Hadd idézzem könyve első oldaláról, kézírással írt sorait:
“Isten áldjon meg minden jövendő gyereket azzal, hogy szívbéli örömmel várják a világra! Mert ennél nagyobb áldás nincsen. Hacsak az nem, hogy ez az öröme anyjának, apjának később is megmarad, egész gyerekkorában, és azon túl is.
E kis könyv a kezdetekről szól. Hogyan lehet boldognak lenni egy kicsit ebben a boldogtalan, szomorú világban. Mert hátha lehet. De ezt ki-ki csak maga próbálhatja meg.
Én ma már búcsúzófélben vagyok. De a szívem most is a fiatalokkal van. Csak sikerüljön nekik! Csak ne csalódjanak!

2001. októberében Varga Domokos”

A könyv – ahogy majd minden könyve – erről szól. Hogyan lehet boldognak lenni egy kicsit. Elmondja, hogy legbiztonságosabban gyerekek között lehet. Kicsi gyerekek között, ahol ha az ember figyelmes résztvevő, odaadó, kíváncsi felnőtt marad – és gyerekek között ilyen marad –, mindennapi csodák részese lehet.

Ezt az emlegetett könyvét, a Kölyökkóstolgatót, na meg a Kutyafülűek címűt minden fiatal szülőpárnak ajándékba adnám. Hogy miért? Hogy bátorítást kapjanak. És gusztust a gyerekízlelgetéshez. Ami persze, legtöbbünkben ott lapul, de azért nem árt, ha valaki megosztja velünk a maga tudományát. Olvassák csak!

“Az a legjobb tán az ilyen apróságokkal való bánásban, hogy annyit kell nevetni rájuk (meg rajtuk). Hát még, ha épp megfürdettük őket este, s most ott feküsznek egyetlen nagy törülközőbe tekerve, hogy csak a két szemük meg az orruk hegye látszik ki belőle! Kapálódznak kézzel-lábbal, rúgnák le magukról a leplet, de mi nem hagyjuk, dehogy hagyjuk, húzzuk vissza rájuk, s közben lapogatjuk őket a tenyerünkkel… Aztán jöhet az öltöztetés… popójukat a pelenkába, és így tovább, lehetőleg apai-anyai közös erővel, mert egy anya kevés ehhez.

Nem mintha nem győzné, hanem mert nem tud úgy örülni neki. Vannak ugyanis az életnek olyan örömei, amikhez köztudomásúlag legalább két fél kívántatik, de akadnak olyanok is, amikhez legalább három. Én a gyerekkóstolgatást ez utóbbiak közé sorolom.
A kóstolgatás legjobb alkalma a fürdetés utáni állapot… Van bőven alkalom, hogy a frissen mosott hajába szagoljunk, hogy megpacskoljuk azt a patyolat arcát, fenekét, hogy megharapdáljuk a csöpp orrát, fülét, vagy akár a nagylábujját is, hogy hol a nyakát, hol a hasát, hol a derekát csiklandozzuk meg egy-egy váratlan csókkal, míg hangos kacagást nem csiholunk ki belőle…

Mi ez? Szerelem?
Ha úgy tetszik, az… Igazán bolondság volna tagadnunk, hogy az egészséges gyerekszeretetben mindig van egy jókora adag testi gyönyörűség is… Nem mintha ez a testi gyönyörűség elválasztható volna a lelki gyönyörűségektől. Hisz a gyerekeket nemcsak a szánkkal, orrunkkal, bőrünkkel kóstolgatjuk, hanem a szemünk sugarával, a fülünk figyelmével s feléje forduló egész lényünkkel…
Hogy milyen öröm – és bajban milyen fájdalom – gyerekekre hangolódott, mondhatnám, szerelmes szülőnek lenni, azt csak azok tudják, akik megpróbálták. De ízlelgetni ezt az érzést előlegbe is lehet.”

Dombi bácsi, ahogy közeli barátai nevezték, amit leírt, az hiteles forráson alapult. Saját élete tapasztalásán.
Odahaza heten voltak testvérek. És neki is hét gyereke született. Ők huszonhárom unokával, hét dédunokával ajándékozták meg. Varga Domokos ezért tudja, hogyan lehet “kicsit boldognak lenni”. Eszmélésének első pillanatától közösségben élt, ahol az egymásra figyelést, a “rajtam kívül ott vannak a többiek” élményét nem tanulni kellett – természetes volt.

Az erdőmérnökből lett írót sokféle érdeklődéssel áldotta meg a sors. Nekem derűs szívvel, belátással, megengedő iróniával, érzékeny lélekkel írt, észrevétlenül tanító pedagógiai esszékötetei a legkedvesebbek.
A hetvenkilenc éves korában elhunyt Varga Domokos üzenetet hagyott. Üzent az életével: lehet boldognak lenni. S ott ez az üzenet a könyveiben is. Ha nyitott szívvel olvasunk, néhol talán rátalálunk a receptre is, hogy hogyan…