nlc.hu
Aktuális
Hogy az olvasás öröm legyen – II. rész

Hogy az olvasás öröm legyen – II. rész

Megelőzhető!


– Meggyőződésem, hogy a gyermekeknek elég lenne, ha nyolcéves korukra tanulnának meg olvasni, írni, számolni – folytatja szakértőnk. – A mostani iskolai oktatásban alig fél év áll a kisdiákok rendelkezésére az olvasás elsajátítására. Ha elegendő időt hagynánk nekik, minden gyermek magától megtanulná ezeket az ismereteket harmadikos koráig. Fejlesztő gyakorlatokkal, felolvasásokkal, a gyermek által meghatározott ütemben és sorrendben könnyebben menne a tanulás.

A tanulási zavaroknál igen fontos szerepe van a megelőzésnek is. Biztosítani kell a kisgyermekek észlelési és mozgási képességeinek fejlődését. A versmondás, éneklés, mesemondás, nagyban segíti a kicsik nyelvi fejlődését. A felolvasások rendkívül fejlesztően hatnak, a gyermeknek ilyenkor sorban kell követnie az eseményeket vizuális ingerek nélkül, ezzel a sorba rendezéssel és saját képzet kialakításával az olvasáshoz szükséges alapvető képességei fejlődnek. Nagy hiba, hogy sok családban és szinte minden iskolában megszüntetik a felolvasást, amint a gyermek már maga tud olvasni. A széles körű mozgásfejlesztés is kulcsfontosságú szerepet játszik a megelőzésben, mindenféle játék, sport jól fejleszti az észlelés és a mozgás összehangolását. A zene hallgatása, tanulása szintén jótékonyan hat a rendellenességek kiküszöbölésére.


A diszlexia kezelésében fejlesztő gyakorlatokkal, a pedagógus és a szülő is hatékonyan tud segíteni. Ha ennek ellenére sem éri el a gyerek fejlődése a megfelelő szintet, mindenképpen gyógypedagógushoz kell fordulni! Megfelelő terápiák alkalmazásával jól orvosolhatóak a tanulási zavarok, nagy segítséget jelentenek a speciális iskolák, de ezekből egyelőre kevés áll rendelkezésre.

Tanácsok szülőknek

• Írassunk rövid másolásokat, először csak szavakat, majd mondatokat!
• Olvastassunk értelmetlen szótagokat a gyermekkel! Ez segít abban, hogy ne találgasson, hanem sorban olvassa a betűket!
• Szó szerinti tanulásra (például vers memorizálására) hagyjunk több időt!
•  Segítség lehet a számítógép, a szövegszerkesztő használata!
•  Használjon magnót a gyermek a tanuláshoz, különösen idegen nyelvek elsajátításakor, ami a diszlexiás gyerekeknek rendkívül nehezen megy!
•  A tanulandó betűket, számokat formázzuk meg különböző anyagokból, például gyurmából!


Híres diszlexiások

William Buttler Yeats
Agathe Christie
Pablo Picasso
Tom Cruise
Albert Einstein
Thomas Edison

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top