Felejthetetlen férfiak – nem felejtõ nõk

Mindegyikünk életében ott vannak azok a férfiak, akik egykor mindent jelentettek, ám ma már csak a múltat idézik. Megváltoztattak, tanítottak, adtak és elvettek, nélkülük nem lennénk azok, akik ma vagyunk.

Emlékezetes ajándék

– Ő volt a szülinapi ajándékom, amikor huszonhat éves lettem – meséli kesernyés mosollyal Eszter. – Hat év, plusz harminc kiló és egy félbetört karrier van ebben a kapcsolatban, de nem volt hiábavaló áldozat. Segített, hogy megtaláljam a helyem a világban.

Egy pénzintézetnél dolgoztam, Tamás az ügyfelünk volt. Először csak beszélgettünk, aztán meghívott vacsorázni, majd egy munkahelyi buli után – szinte magától értetődően – együtt mentünk haza. Másnap volt a születésnapon, úgy éreztem, ennél jobb ajándékot elképzelni sem tudnék. Pár hét múlva összeköltöztünk, nem beszéltünk házasságról vagy hosszú távú tervekről, csak szerettük egymást. Viszont elég komoly pozíciót töltöttem be ahhoz, hogy számomra az együttélés egy ügyféllel összeférhetetlen legyen. Így hát otthagytam a munkahelyemet, másikat kerestem, de nem igazán boldogultam.

Eközben otthon is a maximumra törekedtem: mindennap főztem, takarítottam, kertészkedtem. Együttélésünk utolsó évében, a döcögős munkalehetőségekkel már csak vergődtem. Ám mindenáron meg akartam felelni. Úgy gondoltam, ha már sikeres üzletasszony nem lettem, legalább tökéletes háziasszony legyek. De egyszer csak azt vettem észre, hogy ott állok a boldogtalanságtól szörnyen elhízva, munka és önbizalom nélkül – ekkor fogalmazódott meg bennem: lépnem kell.

Addigra a párom is úgy érezte, hogy hat és fél év után ideje szakítanunk. Három napig ki sem keltem az ágyból, testileg-lelkileg a padlón voltam. Amikor végre kimerészkedtem, kiderült, hogy ellopták a kocsimat! Ez volt az utolsó pofon. Rájöttem, hogy el kell kezdenem tudatosan élni, megismerni és elfogadni önmagam. Megtanultam, hogy nem szabad fölvenni a mártírszerepet, nem kell egyedül cipelni sem a fizikai, sem a lelki terheket. Nyitottam az emberek felé. Most olyan új és régi barátok vesznek körül, akik a gyenge pontjaimat erősítik, segítségükkel elsajátítottam egy újfajta értékrendet, saját céget alapítottam. Pasifronton is vannak jelentkezők, nem panaszkodom. Ők úgy fogadnak el, ahogy vagyok, így tetszem nekik, és ez nagyon jólesik. Nyolc hónap elteltével, ki tudom mondani, nem bántam meg, sőt, kellett ennyi szenvedés, hogy magamra találjak. És mi van vele? Időnként találkozunk. Múltkor megdicsérte a frizurámat, ilyet hat év alatt egyszer sem tett…
Felejthetetlen férfiak – nem felejtő nők – II. rész>>