Interjú Cserhalmi Györggyel

– Tyutyu! Ha most szétkapják a szádat, akkor hogyan fogod majd megenni az Oscar-díjátadó ünnepségen a vacsorát?

– Legfeljebb majd megkérem a többieket, hogy hozzanak nekem belőle…

– Hogyne, egyáltalán nem ciki ott a pincérrel becsomagoltatni, hogy “Cserhalmi művész úrnak lesz”.

– Meg is sértődnének, ha érintetlenül ott maradna a vacsora az asztalon…

– Akkor nem is fogsz kiutazni Los Angelesbe?

– Nagyon úgy néz ki, hogy nem tudok.

– És egyébként szeretnél?

– Őszinte legyek? Olyan nagyon nem… Kellene például egy szmokingot szereznem.
 

Schütz Ilával a Madárkák-ban

– Azt honnan lehet? Kölcsönzőből?

– Például. Vagy szólnék a régi filmgyáras haveroknak, hogy nem maradt-e valamelyik szerepemből egy szmoking, amelyet ide tudnának adni pár napra kölcsönbe. Az még így lenne, de utazni sem nagyon szeretek. Másfél napot repülni többszöri átszállással, hogy pár órát ott feszengjek sok nagy sztár között egy asztalnál.

– Te is az vagy!

– Persze. Kékkúton a pörköltfőző versenyen… Egyébként marhaság! Inkább vagyok a családdal…

– És ha esetleg úgy alakulna, hogy megkapnátok a díjat?

– Nagyon nehéz lesz. Azt hallottam, hogy nagyon jó a kanadai film is. De ha úgy alakulna, akkor azt meg tudom ünnepelni otthon, a szeretteim körében is.

Az Egy erkölcsös éjszaka című filmben

– Te honnan tudtad meg, hogy Oscar-jelölt vagy?

– Marozsán telefonált Los Angelesből. Ott hallotta, és rögtön felhívott. Képzeld Gyuri, jelölték a filmeteket Oscar-díjra! Éppen utcán voltam. Azt hittem, kiejtem a készüléket a kezemből. Ez tényleg igaz? Valóban sok ezer film közül bennünket is beválogattak? Annyira hihetetlennek tűnt… De Erika olyan boldogan mondta, olyan túláradó lelkesedéssel, hogy akkor ez csak igaz lehet! Hu, kicsit leizzadtam… Ilyesmi azért igencsak ritkán adatik az ember életében.

– Többnyire egyszer sem…

A Komediumban Van Gogh-ot alakítja

– Amikor aztán hazaértem, már hívtak Prágából a hírrel, hogy hivatalosan is értesítést kaptak, jelölve van a Želary, majd néhány ismerősöm is szólt, hogy olvasták a Népszabadság honlapján, és örülnek neki. A magam hebehurgyaságában azt hittem, hogy most majd megindul az újságírók ostroma, hívnak ide-oda, hogy ez talán van megközelítően olyan esemény, mint hogy valamely újsütetű megasztár rosszul gombolta be az ingét, vagy cukorral és nem borssal szereti a mákos tésztát, de tévedtem. Volt egy-két érdeklődés az első nap, hogy igaz-e, meg hogy örülök-e neki, aztán… aztán semmi. A sok szenzáció közepette nyilván nem számított különösebb hírnek, hogy az egyik Oscar-díjra jelölt film főszereplője mégiscsak egy magyar színész, aki idehaza is csinált már több mint másfélszáz filmet…

– Ez várható volt. Emlékezz, pár éve Bán Jani, vagy éppen Marozsán Erika jelölése is szinte titok maradt. Szerintem még szakmán belül sem igen tudják…

– Így van, akkor háborogtam is emiatt. Hogyan, miért nem veszünk tudomást arról, ha valakinek közülünk sikerül eljutnia addig, hogy a világnak azon a táján is számon tartsák… Most nem háborgok. Nincs miért, nincs mire.

Interjú Cserhalmi Györggyel – II. rész >>