A Tisza-túrától az olasz benzinkútig

Bort rendel, azt mondja, szüksége van rá, megindítani a szavakat, a gondolatokat, a régi emlékeket. Mert bár jó néhány éve történt, még mindig nehéz…
– Nagyon jó ez most, mert azóta nem tudom kibeszélni magamból – kezdi Csaba. A többi asztaltól sűrűn pillantgatnak felé a lányok, az a típus… Érdekes arc, férfias, izmos alak, nyílt tekintet, alig harminc év. Azóta próbálja megérteni, hogy a szerelme miért tette meg vele, amit tett, annak idején. Nagy levegőt vesz, aztán mégis elakad a szava. Arra kér, menjünk inkább a kerthelyiségbe, itt bent rossz energiákat érez… Kihurcolkodunk. Valóban, mindjárt más. Gyertyafény az asztalon, az eső kopog a nagy ernyőn a fejünk fölött.

Céltudatos Királynő
– Átok lehetett, mágia – kezd a történetbe. – Műszaki Főiskolára jártam, amikor megláttam egy Tisza-túrán. Szolnoki lány volt, de pár hét múlva felköltözött Pestre, hogy együtt lehessünk. Huszonkét évesek voltunk. Én kollégiumban laktam, ő először csak egy picike szobát bérelt.
Ahogy Csaba meséli, a lány nyugalomban, szerető, egyszerű családban élt azelőtt vidéken, de nagy álmai voltak. Aztán jött az első szerelem, a csalódás, és az öngyilkossági kísérlet, a klinikai halál állapotáig. Akkor döntött: új, saját életet akar, sok-sok pénzzel.

– Nagyon céltudatos lány volt, én pedig egy vakon szerelmes, naiv fiú, akinek csak ő létezett: a Királynő, aki később mindig azt mondta, bármit tesz, azt a mi közös jövőnkért teszi. Csak éppen engem felejtett el felvilágosítani arról, hogy ennek milyen ára van. Akkor még nem sejtettem, hogy neki csak „meséi” lesznek számomra… Az első az volt, hogy egy ügynökségnek közvetít modelleket, jutalékért, merthogy ő régen profi táncosnőként dolgozott, ezért rengeteg lányt ismer… Láttam én többször is, hogy közel nem táncol olyan jól, de nem foglalkoztam vele. Volt, hogy férfiakról mesélt szinte már felháborodva, akik elmentek egy pornóforgatásra, látták, ahogy munka címén hárman-négyen „szeretkeznek” a barátnőjükkel, aztán végigsírták a felvételt az öltözőkanapén… Majd a szemembe nézett, és figyelte a reakcióimat – akkor persze már rég pornózott. Azt mondtam, én biztosan beleőrülnék… Hamar megértette, hogy soha nem szabad megtudnom. Most már belelátok az éjszakába, hogy ott minden csak a „határok” kitolásáról szól: minél több korlátot lépsz át, annál több lehetőség adódik rá, hogy egyre többet keress. És ő is pontosan ezt tette. Szóval őrülten szerelmes voltam, szinte megbabonázott. Abbahagytam a főiskolát, nem törődtem a barátaimmal, rajta kívül semmi sem érdekelt. Akkor már együtt éltünk. Tudta, attól fogva csak akkor nem derül ki, mit csinál, ha külföldön teszi. Valami újsághirdetést emlegetett, meg komoly táncosmunkákat, és hogy ezentúl két-három hetekre elutazik majd. Aztán mindent elmesélt részletesen, úgy, ahogy ő akarta: nagy show-król áradozott, menő diszkókról… Később már elit bárokról beszélt, ahol vannak „olyan” lányok is, de ő természetesen kizárólag táncol. Fél évre rá, hogy elkezdett kijárni, vett egy lakást, felújíttatta, gyönyörűen berendezte, rengeteget vásárolt, taxival járt, „megcsináltatta” a mellét – de azt is úgy adta elő, hogy egy ciszta miatt kellett a műtét, és ha már ott volt, megoldották a nagyobbítást is. Eleinte még kérdezgettem, honnan az a rengeteg pénz, de ő csak mosolygott, hogy nem tudom, milyen jó kint az életszínvonal… Nekem akkor még fogalmam sem volt, hogyan működnek a dolgok az éjszakában, mivel, mennyit lehet keresni. Mindenre csak bólogattam. Úgy tudott szemrebbenés nélkül hazudni, mintha ő maga is elhitte volna, amit mond, nekem ugrott, ha kétségbe vontam a szavát! Persze így, visszanézve már minden világos…

Egyszer hazajött, és a táskájából véletlenül kiborult vagy ötven óvszer. Azt is megmagyarázta. Aztán volt ő „halálos beteg” is külföldön: az „életéért küzdöttek”, mert lebénult az egyik oldala… A telefonba még azt is eljátszotta nekem, hogy alig tud beszélni! Én pedig itthon rettegtem, hogy elveszítem, napokig zokogtam… Azt is mondta, mindent rám hagy, én meg nyüszítettem, hogy nem kell semmi, könyörögtem, csak jöjjön haza! Sokszor emlegetett férfiakat is, akik szerelmesek belé: mindig gondja volt rá, hogy féltékenységben, kishitűségben, teljes bizonytalanságban tartson, magához láncoljon a hazugságaival, az egész lényével…

„Mint a pokol… hihetetlen”

Elhallgat, a fejét csóválja. Belekezd egy-egy gondolatba, aztán félbehagyja őket, hevesen gesztikulál, szinte már dadog. Próbálja magyarázni, hogy a mai napig nem érti, nem tudja feldolgozni…
– Azt mondják, ahhoz, hogy megértsem, meg kellene tapasztalnom… De hogyan? Ez túl sok nekem! Hogy mi az, ami irányítja a világot… ilyen szinten, mint a pokol… hihetetlen!
Aztán újra összeszedi magát, visszatérnek a kerek mondatok.
– Akkor már olyan volt, mintha csak azért lennék, hogy a a kint töltött hetek alatt összetört lelkét meggyógyítsam a szeretetemmel. Hogy aztán mehessen újra „hajtani”. Mintha az odakint összegyűjtött sarat itthon mind rám dobálta volna… Elvette az életemet, az energiáimat, hogy abból töltse fel a sajátját: mindig azt éreztette velem, hogy ő egy különleges személy, hogy tegyem össze a két kezem, hogy ő van nekem, mert különben örökre egyedül maradnék. És ahogy mindent, én ezt is elhittem neki. Már az őrület határán voltam. Úgy leépítette az önbizalmam, hogy leszegett fejjel jártam az utcán, a hajam fele kihullott. Olyan volt, mint a sors csapása, mint egy átok, amely végigsöpört az életemen és mindent felégetett. Mintha az ördöggel lettem volna együtt…

Összeállt a kép

Percekig csak kortyolgatja a vörösbort, most mintha nem is itt lenne… Aztán, amikor rákérdezek a „végére”, kisimul az arca.
– Akkor már egyre többször borult ki apróbb dolgok miatt is. Egyszer éppen nálunk voltak apámék, amikor megint felhúzta magát valamin. Megpofozott a szüleim előtt. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, elborult az agyam: minden addig elfojtott dühöm kijött, olyan haragot éreztem, hogy képes lettem volna megölni… Aztán, a következő hétvégén újra elutazott, én pedig elhatároztam, most elmegyek, és megtudom végre, ki ez a nő! Felhívtam a fiút, akit a barátnőm annak idején a haverjaként mutatott be nekem. És ő mindent elmesélt. „Dolgozni akart. Én adtam el elsőnek egy olasz benzinkútnál….” – mondta. Tehát akkor már másfél éve mindig „úgy” jött haza hozzám… Percek alatt összeállt a kép. Addigra már teljesen meg voltam törve. Hazamentem, néztem a szép új lakást, és arra gondoltam, hogy vége… Összepakoltam a kevés cuccom, ami volt, énekeltem és sírtam örömömben, hogy megszabadultam ettől az átoktól…

Azóta nem láttam. De hallottam róla: Olaszországban él, beleszeretett az egyik bártulajdonosba, aki hol „kidobja”, hol visszafogadja. Azt hiszem, mindent vissza fog kapni az élettől.

A szakítás után mégis folytatódott a történet. Érteni akarta, mi és miért történt abban a két hazug évben, ehhez pedig meg kellett ismernie az Éjszakát. Megfigyelni…. Táncos lett, bárokban és szórakozóhelyeken vállal fellépéseket.
– Azóta sem vesztettem el a hitem a szeretetben, a szerelemben. Ahhoz viszont, hogy ezentúl az igazságot lássam, ne azt, amit látni akarok, kellett ez a kitérő. De én az éjszakában is ugyanaz tudtam maradni, aki mindig is voltam. Végül megláttam hát az ezt az oldalát is az életnek, de igazán megérteni mégsem tudom. Képtelen vagyok arra a gátlástalanságra… Pedig ha én is úgy „kitoltam volna a határokat”, ahogy a legtöbben teszik, most nem itt tartanék. Végignéztem azt is, hogy azok az utak hová vezetnek… Azt hiszem, aki a szívével él, lehetetlen, hogy arra tévedjen, mint ezek a lányok. Olyan, mintha ők az árnyékos oldalon lennének…

Kisüt a nap. Indulnia kell: neki éjszaka kezdődik az élet. De még megkérdezi, én értem-e, amit ő a mai napig sem: hogyan tehet egy Nő ilyesmit? Persze mindig vannak válaszok. Most mégsem tudok mit mondani.