Sehol egyelőre a városban ragadtunk. Siránkozás helyett azonban, kivételesen próbáljuk meg élvezni a helyzetet. Lehet!
Kiiktatva: izzasztó tumultus a tömegközlekedés járművein, dugó-stressz az autóban ücsörögve.
Megoldás: bicikli.
El sem hiszed, mennyi új impulzus éri az embert, miközben nyáron kizárólag biciklivel jár munkába vagy szórakozni meséli Kiss Wanda vágó, aki három éve kerékpárral rója a várost. Mivel minden reggel más útvonalon próbálom megközelíteni a munkahelyemet, Budapest eddig ismeretlen részeit fedezem fel. Kis parkokat, gyönyörű házakat, hangulatos tereket veszek észre talán csak egy sarokkal, egy utcával beljebb attól a megszokott környéktől, amerre telente naponta jártam. De nemcsak a szememnek, az orromnak is új élményeket tartogat a biciklizés: érzem az illatokat, ha elmegyek egy virágbolt vagy egy étterem előtt, hosszan élvezem a frissen vágott fű vagy a hajnali eső zamatát. Bár, most biztos mindenkiben felmerül, hogy az egészet agyonvághatja az autók bűze, de higgyék el, sokkal kevesebbet fulladozom így, mint gyalogosan. Ráadásul rengeteg ismerőssel találkozom menet közben, és bármikor meg tudok állni, köszönni, beszélgetni ettől olyan, mintha egy üdülővárosban mászkálnék.
Mi, biciklisek összetartó népség vagyunk, akiket az autósok is egyre inkább elfogadnak, bár én nem haragszom rájuk, ha dudálnak, igazuk van, kevés helyen alakítottak ki még igazán jó bicikliutakat, ezért egymás hegyén-hátán torlódunk. Talán ez az egyetlen hátulütője ennek az életformának, meg ha ellopják a járgányt ez utóbbi ellen nem igazán tudunk védekezni. Nekem tavaly pont a születésnapom reggelén vitték el. De szerencsére, a másnapi bulimra a barátaim már egy új, meglepetés bringával állítottak be, amely azóta hű társam, és a Bálint nevet viseli. Hihetetlenül örültem neki és annak is, hogy nem kell feladnom a nyár egyik nagy ajándékát: a szabad, könnyed közlekedést.
Kiiktatva: munkának álcázott szenvedés a nyári hónapokban.
Megoldás: szabadtéri feladat.
Igaz, hogy kemény munka, de minden színházi ember számára élmény, ha szabadtéri színpadon dolgozhat mondja csillogó szemmel Kékkovács Mara, a Budapesti Operettszínház művésze, akit idén Eger és Szeged szabadtéri színpadain láthat a közönség. Ezeknek az előadásoknak az utolsó két próbahete olyan, mint egy osztálykirándulás. Ilyenkor már a helyszínen próbálunk a kitelepülés pedig mindig új lendületet ad a munkának. Ekkor már szinte éjjel-nappal együtt van az egész csapat, hiszen reggel-este dolgozunk, a kettő között pedig nem megyünk haza, mint évközben, hanem sétálgatunk, fagyizunk, strandolunk. Ez az időszak abszolút összekovácsolja a társulatot. Mivel nyár van, egyrészt mindenki lazább, felszabadultabb, másrészt ott az új, inspiráló feladat, a produkció, amiért a legjobbat hozzuk ki magunkból.
Én már gyerekként is nagyon vártam a szabadtéri fellépéseket, amikor még a Tilinkó együttesben hegedültem minden május elsején. Oda például kötelezően ruhacsipeszekkel érkeztünk, nehogy elfújja a kottáinkat a szél. Most naptejjel, kalappal felszerelkezve megyünk a próbákra, és azon izgulunk, fehér vagy fekete lesz-e a színpad. Ha ugyanis fekete, akkor ott iszonyú meleg van, ellenben ha fehér, akkor a tűző napon szinte hóvakságban szenvedünk a próbák végére. Épp ezért van rajtunk napszemüveg, ami viszont elég viccesen tud mutatni, mondjuk, egy operettgála jelmezével. Este kilenc körül mindebből már csak a csillogó eget érzékeljük, ami a legjobb díszlet.
A teljes cikk a 27. heti, július 6-án megjelenő Nők Lapjában olvasható.
