Somamama, avagy hogy épül a mennyország és a pokol?

Ezután jön a baj, vagy az út. Az út, amelynek lényege, hogy túllépve a megvalósult vágyakon, továbbhaladjunk valódi célokat keresve, amelyek már nem csak rólunk szólnak. Ha ez sikerül, az egykori álmodozó felnőtt emberré válik, esetleg boldoggá, sőt, ha tetszik neki, ha nem, valóságos intézmény lesz belőle. Az egyik ilyen intézményt Soma Mamagésa néven ismeri az ország.

Belép a kávézóba – megjegyzem, jól elkésett –, és amint meglát, felkiált. – Mi ismerjük egymást! – Naná, válaszolom. Már sorolja is a húsz évvel ezelőtti helyeket, közös ismerősöket. Pici nosztalgia. Kivel, mi van? Elújságolja, hogy egyikük éppen válik. – Sokan válnak – mondom. – Nem sok embert ismerek, aki lassan húsz év elteltével örömmel bújik ágyba a kedvesével – válaszolja szerényen. – Én meg a párom például ilyenek vagyunk – búgja sejtelmesen. – Most a szexet írtam körbe ilyen „elegánsan” – teszi hozzá, nehogy félre értsem.

– Titok?

– Mázlim volt – búgás vége, elkomolyodik. – Nem voltam én olyan okos huszonnégy évesen, hogy tudtam volna, kit kell választanom. Jó, szerelmes voltam, de hányszor volt már az ember szerelmes, és mindig rájött, hogy a szerelem vak. Szerencsém volt. Én kiegyensúlyozottabb, stabilabb lettem, jól érzem magam a bőrömben. Ő, a derűs, egészséges szikla természetű ember, akinek én viszek adrenalint az életébe.





– Hűség, unalom.

– Nekem is hosszú időbe telt, amíg megbeszéltem magammal: Gyöngyike, nőjél már föl oda, hogy ha valami változást kívánsz az életedben, az ne feltétlenül egy másik pasi legyen. Két év után az adrenalin-termelés mindenképp csökken, addig meg nem kunszt lobogni. Húsz évig, az már valami! Érdemes más módokon megélni az izgalmat. Én momentán egy előadói esten dolgozom, és egyetemre járok.

– Mit tanulsz?

– Pszichológiát. Kiderült, hogy ha nem tanulok legalább két órát, minden áldott nap, akkor meghal az ügy. Rendesen be kellett törni újra az agyamat, de már volt, hogy hét órán keresztül tudtam „magolni”. Szóval a lényeg, hogy szervezz magadnak igazi kihívásokat, és ne felesleges újrakezdésekkel csapd be magad. Mindenki hajlamos arra, hogy baj esetén másokban keresse az okokat. Ez praktikusan eltereli a figyelmet a saját problémáidról. Tévedés. A másik segítség a gyerek. Nekem kettő van.

– Mi újság a legendás leánylakással?

– Lassan anyalakká válik. Lázárka, a nagyobbik fiam iskolát váltott, a lakásom meg egy megállóra van az új sulitól. Lázárka tizennégy és fél éves, százkilencvenhat centis és negyvenhatos a lába. Úgy gondolta a lelkem, hogy ezentúl hétfőtől péntekig bent lakik, aztán hétvégére hazamegyünk Budakalászra. Hamar rájöttem, hogy ez így nem lesz jó, tehát kialakult az új rend: hétfőn és kedden bebumlizik, keddtől csütörtökig a városban alszunk, és pénteken együtt megyünk haza Budakalászra. Erre a három napra szervezem minden városi dolgom, találkozókat, jógaórákat, próbákat. A maradék időben viszont teljesen otthon vagyok.

– A néhai leánylakás tehát perceken belül kamasztanyává válik.

– A múltkor nekem is feltűnt, hogy miközben üvölt a Rammstein zenekar Benzin című száma, Lázárka a lakás kellős közepén található nappaliban matat a komputeren, én meg a konyhában kuporogva tanulgatok.





– Mit tehetsz ez ellen?

– Úgy tűnik, tizenhárom éves korban véget ér a gyereknevelés. Tiltás nem működik, parancs nevetséges. Amikor próbálom az emberi oldalt elővenni, közli, hogy anya, túl sokat vetítesz belém, mozizol. Nincs bennem meg az a sok képesség, amit belém látsz. Én meg tudom, hogy benne van. Így tusázunk egymással.

– Minden változik. Te is. A legutóbb a Megasztárt nézve tűnt föl, hogy egyre kevésbé vagy elnéző.

– Érdekes, hogy ezt mondod. A régi becenevem az volt otthon, hogy Engedékeny Muci. A fiam szerint már nem vagyok az. Lehet, hogy ez is látszik, de a műsor maga is változik, fejlődik velünk együtt. De azért ez egy jóindulatú zsűri. Próbáljuk az őszinteség, önazonosság felé terelgetni ezeket a tehetséges gyerekeket.

A teljes cikk a 2. heti, január 11-én megjelenő Nők Lapjában olvasható.