Béres Alexandra családról, szerelemrõl, egészségrõl

Amikor megismertem Béres Alexandrát, három-négy éves volt. Papája, régi barátom, Béres György, a cselgáncsválogatott orvosa hozta ki magával versenyekre, és amikor szünetekben üres volt a küzdőtér, ő rögtön felfutott a tatamira. Amint ott önfeledten hancúrozott, lehetett látni, érezni, hogy van ebben a kislányban valami egészen kivételes adottság. Valami olyan béke és szenvedélyesség, olyan megfontoltság és kedvesség, kecsesség és eltökéltség, öntörvényűség és játékosság, amellyel, anélkül, hogy hivalkodó, feltűnő, harsány lett volna, magára vonta a figyelmet. Amiért öröm volt nézni. Amitől kicsit szebb, jobb lett a világ, mint volt előtte. Csöppnyi gyerekként is hordozott valamit magában a titokból…
…a titokból, amelyet azóta is mindhiába igyekszem megfejteni. Most is, amikor itt ülünk a nevével jegyzett fitneszterem büféjében. Alexandra gyönyörű, asszony lett, világbajnok, sztár, a sportág egyik legendája. Teát kortyolgat, rám sandít, hogy ugyan mi a csodáról is fogunk beszélgetni. Ugyanazzal a kedvességgel, nyugalommal, félszegséggel, finom mosollyal, érettséggel, huncutsággal, mint ahogyan megismertem, megszerettem, csak ezúttal nem cigánykerekezik. Néhány napja, amikor papájától elkértem a telefonszámát, titokzatos mosollyal megjegyezte, hogy a legjobbkor fogom hívni, ugyanis nagy bejelentéssel szolgál majd. Azóta is töprengek, vajon mi is lesz az? Filmet forgat Tom Hanks oldalán? Lemezt készít Robbie Williamsszel? A halhatatlanok közé választotta a francia akadémia?

– Hideg, hideg, hideg! – rázza a fejét sejtelmes mosollyal. – Sokkal izgalmasabb dologról van szó!

– Szabad a gazda…

– Könyvet írtam!

– Ez akkora kunszt?! Írt könyvet a Jókai, meg a Tolsztoj is!

– De nem ilyet. Ez az első könyvem, és lehet, hogy az utolsó. Annyit kínlódtam vele! Nem is gondoltam, hogy ennyire nehéz egy könyvet megírni…

– Háááááát…

– Azóta meg mindig azon töprengek, hogy ezt így kellett-e, az jó-e így, amazt nem kellett volna másként…?

– Hogy jutott eszedbe, hogy erre add a fejed?

– Az elmúlt évek során egyre több levelet kaptam emberektől, tanácsot kértek, hogy miként tudnának egészségesebben élni, étkezni, mozogni. Igyekeztem is mindenkinek személyre szabott választ adni, ám annyira felszaporodtak a kérdések, hogy félni kezdtem, túlzottan általánosak a válaszaim. Ami általában jó mindenkinek, az konkrétan többnyire nem jó senkinek. Ezért határoztam el, hogy amit tudok, tehát olvastam, hallottam, ellestem, tapasztaltam életmódról, mozgásról, étkezésről, azt leírom, mint lehetőségeket, azzal a reménybeli céllal, hogy ki-ki válassza ki magának a legmegfelelőbbet. Ha nő, ha férfi, ha fiatal, ha idős, ha sportolt, ha még sosem mozgott, ha vegetáriánus, ha húsimádó, egyaránt megtalálhatja magának azt, ami személyesen neki jó. Nem kőbe vésett bölcsességek, nem világrengető, nagy igazságok, csupán lehetőségek, praktikus tanácsok ahhoz, hogy adott körülmények között kicsit könnyebben, egészségesebben, jobban éljünk.

– Te hiszed azt, hogy ez pusztán elhatározás kérdése lenne, és nem a körülmények szorítása? Az emberek nagy része nem azért nem sportol, mert annyira lusta, hanem mert nincs lehetősége, mert annyira kimerítik a napi gondok…

– Ebben igazad van, nem is arra gondolok, hogy mindenki járjon szaunázni vagy edzőterembe, ami egyébként üdvös volna, de az talán elérhető, hogy kicsit korábban induljon a munkahelyére, és az utolsó két megállót gyalog tegye meg. Sétáljon, és kicsit kapcsolódjon ki közben…

– … hacsak nem a debreceni gyorssal jár fel Pestre dolgozni…

– Ez esetben elég egy megálló is gyalog… Én mélyen hiszem, hogy minden körülmények között van lehetőségünk picit változtatni, picivel igényesebben, jobban élni.

– És ha én történetesen éppen nem akarok?! Belőlem olykor az ellenkező hatást váltják ki, amikor rendre molesztálnak azzal, hogy minek a révén fogok jobban élni, holott csak az fog jobban élni, aki engem rávesz, és nem én…

– Ha nem akarod, és te így érzed jól magadat, ne változtass! De ha egyszer mégis akarnál, akkor ez is egy lehetőség. Anyukám nemrégiben szokott le a dohányzásról, és természetesen feljött rá két-három kiló. Kicsit megijedt, ám én mondtam neki, hogy ilyen apróságra rá se hederítsen, én nagyon-nagyon büszke vagyok rá, hogy volt ereje ahhoz, hogy felhagyjon ezzel a rossz szokással. És abban is hiszek, hogy ha idővel felveszünk rossz szokásokat, akkor miért ne tudnánk ugyanígy jó szokásokat is felvenni?

– Te mindig ennyire optimista, ennyire kiegyensúlyozott vagy?

– Annyiban szerencsém van, hogy ha szomorú, dühös, bánatos vagyok, ha van valami bajom magammal, akkor azt ki tudom adni magamból a mozgással. Ott, mozgás közben levezetem a feszültségeimet.

– Mi bajod tud lenni magaddal?

– Rengeteg. Ha bármi nem sikerül az életben, mindig magamat okolom. Abból indulok ki, hogy a világ olyan, amilyen, a körülményeket tehát hülyeség bármiért is okolni. Ha bármiben is kudarcot vallok, arról csak én tehetek. Vagy olyan dologba vágtam, amibe nem kellett volna, vagy valamit rosszul csináltam.

A teljes cikket a január 31-én megjelenő Nők Lapjában olvashatjátok!