nlc.hu
Aktuális
Történelmi jellegű dokumentum született

Történelmi jellegű dokumentum született

Az öt parlamenti párt egységes támogatásával, történelmi jelentőségű dokumentumot fogadott el az országgyűlés. A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia 2025-ig fekteti le az éghajlatváltozás elleni küzdelem alapjait.

Az Energia Klub üdvözli az országgyűlés hétfői döntését, amellyel Magyarországon korszerű, európai színvonalú éghajlatváltozási stratégia született. A dokumentum példátlan politikai összefogást eredményezett, mivel szakmailag alaposan előkészített stratégiát kaptak kézhez. A stratégia mögött álló széles társadalmi támogatottság jó példája annak, hogy a kellő előkészítés, szakmai megalapozottság, és a körültekintő egyeztetési folyamat meghozza várt gyümölcsét. Az Energia Klub álláspontja szerint ezt általános gyakorlattá kellene tenni a gördülékeny szabályalkotási folyamat érdekében.

 

 

A dokumentum a mindenkori kormány számára határozott utat jelöl ki: 2025-ig az éghajlatváltozást okozó gázok kibocsátásának jelentős csökkentését és az éghajlatváltozás miatt jelentkező hatások, károk mérséklését kell elérnie, továbbá a lakosságot a stratégiában kitűzött célok megvalósulása érdekében fel kell készítenie.

 

Kapcsolódó oldalak:

Klimaváltozás lap »
Levegő lap »
Energia lap »

Kapcsolódó fórumok:

Klímaváltozás kampány »

A zöld alkotmányozás egyik mérföldkövének számító Nemzeti Éghajlatváltozási Stratéga elfogadása azt is jelenti, hogy a későbbiekben az éghajlatváltozás elleni küzdelem, valamint a stratégia alapelveit minden olyan nemzetstratégiai dokumentumban meg kell jeleníteni, amely a célok elérését befolyásolja.

 

A hazai üvegházhatású gázkibocsátás mintegy 75-80 százaléka az energiafelhasználásnak tulajdonítható, ezért különösen fontos, hogy már rövidtávon is megszülessen az összhang az energiapolitikai koncepcióval, az energiahatékonysági akciótervvel, a megújuló energiastratégiával, a közlekedésfejlesztési koncepcióval. Szerepelnie kell továbbá az éghajlatváltozási dokumentumban feltüntetett szempontoknak minden olyan dokumentumban, amely az ország fejlesztési irányait határozza meg.

 

Energia Klub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top