Aktuális

Vállunkon hordani a halál madarát

Ahogyan a halált is elutasítja korunk szemlélete, ugyanúgy nincs helye a gyásznak sem. A gyászt ezúttal úgy közelítjük meg, hogy megvizsgáljuk, vajon milyen gazdagító, embert formáló erő rejlik benne?

Hogyan segítheti életünket a halandóságunkkal való szembenézés?

Egy különleges kurzusra várja jelentkezőit a nagy sikerű Nők Iskolája program A Feldmár Intézet szervezésében a halál, a gyász, az elmúlás gondolatkörét járják körbe a hallgatók a legnevesebb magyarországi szakember irányításával. Polcz Alaine egykori munkatársa Singer Magdolna hospice és gyásztanácsadó négy alkalomból álló előadás és beszélgetéssorozatára várják az érdeklődők jelentkezését!

Az előadóról…..

Singer Magdolna
Singer Magdolna

“Négy gyermekes anya vagyok, mentálhigiénés szakember, író, újságíró. Tizenhárom éve kapcsolódtam a hospice mozgalomhoz, önkéntes segítőként látogatva haldokló betegeket és családtagjaikat. Ez azért fontos számomra, mert megtapasztaltam, hogy az elmenők az élet legnagyobb tanítómesterei, és sokat gazdagodtam általuk.

Hatodik éve vezetek gyászcsoportot a Budapest Hospice Házban.
Gyakorlati tapasztalataim mellett érdeklődésem meghatározó területe a thanatológia elmélete. 2001 nyarán két hetet töltöttem az oxfordi Sir Michael Sobell Hospice House-ban, valamint látogatást tettem a Helen Children Hospice-ban.
Ugyanebben az évben hospice munkámért Pro Sanitate kormánykitüntetésben részesültem.
Előadok az ETI és a Magyar Hospice Egyesület által szervezett hospice tanfolyamokon, a Wesley Lelkészképző Főiskolán, továbbá tréningeket, előadásokat tartok különböző témákban.
Az utóbbi években gyásztanácsadóként elsősorban magzatukat, kisbabájukat elveszített szülőket segítek.
Az elmenőket támogatva egyfajta alázatot tanultam, és vallom, a segítés lényege egy szeretetteljes jelenlét és elfogadás, valamint nagy-nagy bizalom, hogy a segítséget kérő társunkban benne rejlik a tudás és az erő, ezért a segítő feladata hagyni, engedni, hogy ez a tudás a felszínre juthasson.
Az élet kapui közül én a távozás oldalán állok, ahol nem csupán szomorúsággal találkozhatok, hanem szépséggel, lélekemelő pillanatokkal, éltre szóló felismerésekkel, gazdagító tudással.
Szeretnék átadni ezekből azoknak is, akik merik vállalni a szembenézést saját halandóságukkal.”

Bővebb információ rólam, valamint megjelent tanulmányaimról, könyveimről a honlapomon olvasható: www.singer.hu »

A kurzusról…

Az indiai mondás -Vállunkon hordani a halál madarát – nem holmi riogatás, éppen ellenkezőleg, arra figyelmeztet, ha eltakarjuk önmagunk elől, hogy egyszer mi magunk is meghalunk, nem csak mások, akkor sokat veszíthetünk. Ha azonban abban a tudatban élünk, hogy bármikor meghalhatunk, akkor életünk más fényben kezd tündökölni.

Találkozásaink során sorra vesszük azokat a mostoha területeket, amelyeket elhallgatás vesz körül, pedig minden ember – de különösen a nők – életének meghatározó részei. Anyáink, nagyanyáink még többet tudtak erről, mi már elveszítettük az ösztöneinket, azt az ősi női tudást, amely segítségünkre jöhetne az ilyen nehéz élethelyzetekben. Újra kell tanulnunk nem csak a háborítatlan szülést, születést, hanem a háborítatlan halált is. Megtanulni a szeretetteljes hozzáállást, az elengedést, a félelemmentességet, a természetes viszonyulást.

Női sorsunk velejárója nem csupán a gyermek szülése, hanem a meg nem születettek elgyászolása. Életünket vetélések, művi abortuszok, halvaszülések kísérik, akár a magunk tragédiájaként, akár szeretteinkében, ám fogalmunk sincs, hogyan is segíthetnénk magunknak, vagy nekik. Félünk szembenézni veszteségeinkkel, félünk segíteni másoknak, tétovák vagyunk, zavarodottak. Ne csupán elszenvedői, túlélői legyünk a minket ért csapásoknak, hanem a környezetünk elvárásai ellenére merjük vállalni a vele járó fájdalmakat, merjünk gyászolni, de aztán vegyük észre azt is, hogy a veszteségünk következtében épülhetünk, fejlődhetünk is, és akár életünk megváltoztatására is hasznosíthatjuk.

A meghalást tanulnunk kell, hogy megtanuljunk élni, és azzá válhassunk, akik vagyunk valójában, miközben fokozatosan eldobjuk azokat a kötelékeket, amelyek visszatartanak bennünket.

Tematika:

1. Mire tanítanak az elmenők?
2. A gyász, mint az át-változás lehetősége
3. Asszonyok álmában síró babák
4. Életünk ragyogása halandóságunk tükrében

1. Mire tanítanak az elmenők?

Egy idős hölgy, aki betegsége első hónapjaiban gyűlölködéssel fordult ápolói felé, így fogalmazta meg belső változását: „Az elmúlt három hónapban többet éltem, mint egész életemen át. Bárcsak tudtam volna negyven évvel ezelőtt, amit most tudok.”Fokozatosan csillapodott agressziója és feneketlen bánata. Az utolsó hónapok pedig soha nem tapasztalt kiteljesedést, örömöt és békességet hoztak számára.
Minden élő szervezetben, így az emberben is, önmaga tökéletesedésére törekvő, veleszületett késztetés van, amelyet Szent-Györgyi Albert „drive”-nak, Rogers „növekedési potenciálnak” nevezett el.Ez az önmegvalósító tendencia, a küzdelem azért, hogy „váljunk valamivé”, hogy kiteljesedjünk, nem zárul le akkor, és azzal, hogy szembesülünk gyógyíthatatlan betegségünkkel.
A halálos betegségben szenvedő ember végső életszakasza értékes idő, a „valamivé válás” utolsó lehetőségét tartogatja magában.

A fentiekről szóló előadásban elhangzanak lélekemelő igaz történetek is, amelyek tanulságul szolgálhatnak számunkra. Az előadást beszélgetés követi, amelyben mindenki választ kaphat saját kérdéseire.

2. A gyász, mint az átváltozás lehetősége

Tudjuk, hogy kríziseinkből – ha sikerült megküzdenünk – megerősödve kerülünk ki. Megtanultuk, hogy – legalább utólag -, pozitívan értékeljük ezeket a gazdagító tapasztalatokat. Sokan számolnak be arról, hogy ha módjukban állna utólag újraírni az események forgatókönyvét, akkor is ragaszkodnának veszteségeik átéléséhez, mert többek lettek általa.

De vajon egy olyan súlyos veszteség esetén, mint a válás, amikor elveszítjük párunkat, és egyedül maradunk, vagy amikor a halál végérvényesen elválaszt attól, akihez ragaszkodunk, vagy ha mi magunk kerülünk olyan vészhelyzetbe, amely jövőnk elvesztésével fenyeget, akkor is működik ez az erőt adó bölcsesség?
Lehetséges-e, hogy egy húsz éves lány örül szeme világának elvesztésének?
Lehetséges-e, hogy egy anya, aki eltemette gyermekét, azt érezze – túljutva a gyász fájdalmán -, hogy ennek így kellett történnie?
Lehetséges-e, hogy egy AIDS betegségben szenvedő fiatalember úgy gondolkodjon a halál küszöbén, hogy ajándék gyógyíthatatlan betegsége, mert az megváltoztatta, jobbá tette?
Ha mindez lehetséges, hogyan tekintsünk veszteségeinkre? Sorscsapásként, vagy átváltozás lehetőségeként?

Az előadás és beszélgetés keretében ezeket a kérdéseket járjuk körül.

3. Asszonyok álmában síró babák

Asszonyi sors! – mondták anyáink, nagyanyáink sóhajtva egymásnak, amikor művi abortuszról, vetélésekről, vagy halvaszülésről hallottak.

Nincs nő, akit valamilyen módon ne érintene ez a kérdés, hiszen, ha ő maga olyan szerencsés is, hogy elkerülte őt az ilyen jellegű veszteség, akkor a barátnője, vagy munkatársnője, vagy a családban valaki bizonyára elszenvedte ezek valamelyikét.
Magzatunk elvesztése lelki fájdalommal jár, ám ennek a gyásznak a létjogosultságát a környezetünk kevésbé tolerálja. Majd jön a következő baba! – mondják vigasztalóan, és elvárják az anyától, hogy minél előbb lépjen túl a szenvedésén. Ezzel izolálódik, elmagányosodik, ami tovább fokozza gyötrelmeit. Vannak, akik elfojtják a fájdalmukat, új gyermekkel, munkával, elfoglaltságokkal vigasztalódnak, de a mélyben megbújva -akár tudnak róla, akár nem – ott lapul a feldolgozatlan veszteség fájdalma.
Külön érdemes szólni a magzati diagnosztika fejlődésének az árnyoldalairól is. Megváltozott a várandóssággal járó lelkiállapot, a boldog készülődés helyett egy stresszel terhes időszak lett, amely alatt központi kérdéssé vált a baba lehetséges betegsége. Ha pedig a különböző vizsgálatok alkalmával kiderül, hogy beteg a születendő baba, akkor a szülők rettenetes döntéshelyzetbe kerülnek: vállalják-e őt betegen is, vagy megváljanak tőle?
Az előadásomban kitérek a veszteséggel való szembesüléskor tapasztalt megváltozott tudatállapotra, a szuggesztív orvosi kommunikációra, az elengedés folyamatára az elhalt magzat világra hozásakor, valamint a gyászfolyamat jellemzőire. Ismertetem a különböző megküzdési módokat, kreatív megoldásokat.

Végül bemutatom azt a mélyebb értelmet, lelki növekedést, fejlődést, amelyet minden szülő meglel saját tragédiája ajándékaként.
Az előadás után bőven lesz idő arra, hogy nyíltan beszélgethessünk tapasztalatainkról.

4. Életünk ragyogása halandóságunk tükrében

Eltöprengtél-e már azon, milyen hatások formálták elképzelésedet a halálról? Mit gondoltál róla, amikor gyermek voltál, és először szembesültél halandó voltoddal? Hogyan érintett a felismerés, hogy elveszítheted nagyszüleidet, szüleidet? Mikor kerültél igazán közel az elmúláshoz? Sikerült-e elfogadnod ezt a nehezen felfogható tényt, hogy egyszer itt kell hagyni mindent, ami fontos számodra, mindent, amit szeretsz? Mertél-e eljátszani a gondolattal, hogy a mai napod egyben életed utolsó napja is? Hallottál-e a living willről, amelyben például kérheted, hogy ne élesszenek újra, ha elveszítetted szellemi képességeidet? Fel lehet-e készülni a halálra? Egyáltalán, kell-e felkészülni? Gondoltál-e arra, hogy életed értékét halálod értéke adja számodra, és hogy minden egyes perce a halál tükrében nézve ad különös ragyogást? Életünk kis halálok sokasága, elhagyjuk a szülői házat, elszakadunk barátainktól, kapcsolataink mennek zátonyra, elveszítjük szeretteinket, szeretett munkánkat, egészségünket. Ahogy szembenézünk ezekkel a kis halálokkal, egy érési folyamaton megyünk keresztül. A meghalást tanulnunk kell, hogy megtanuljunk élni, és azzá válhassunk, akik vagyunk valójában, miközben fokozatosan eldobjuk azokat a kötelékeket, amelyek visszatartanak bennünket. Vannak, akik életük utolsó hónapjaiban többet fejlődnek, mint egész életükben, amikor szembesülnek gyógyíthatatlan betegségükkel. Nem kell megvárnunk azonban, hogy ilyen határhelyzetbe kerüljünk: a tudatos élet azt jelenti, hogy életünk minden napját önmagunk alkotó módon való megteremtésének szenteljük.

A műhelymunkában lehetőségünk lesz rápillantani életünkre, felismerni valódi értékeinket, amelyeket sokszor hagyunk elveszni a hétköznapok sodrásában. Felismeréseink birtokában pedig talán megkísérelünk tudatosabban haladni életünk beteljesülése felé.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése