2009. Szeptember 09.

A hollywoodi illúziókeltés 6 trükkje

A hollywoodi filmek nagy trükkje, hogy számos néző meggyőződése, ha lenne egy szabad délutánja, ő maga is tudna hasonló kasszasikert írni. Egy átlagos hollywoodi "szemétben" azonban az emberi pszichéről való ismeretek széles tárházát fedezhetjük fel, de ez az ártatlan nézők számára teljesen rejtve marad. Nem tudják, miért, de a film mégis hat rájuk. Sírnak, ahol sírni kell, nevetnek, ahol az van számukra előírva, és rettegve szorongatják a szék karfáját.

Oravecz Éva Csilla

1. Mesélve nevel

Azok az illúziók azonban, amelyeket Hollywood teremt és táplál, egyáltalán nem veszélyesek vagy károsak, sőt: a szereplők példát mutatnak, és jó esetben elő is mozdíthatják a néző valódi személyiségfejlődését. Hollywood ebben az értelemben jóval többet ad a világnak, mint a „való világot” bemutatni akaró európai művészfilmek. A meséknek a gyerek és a felnőtt életében is megvan a maguk helye: megoldási javaslatokat kínálnak aktuális problémáinkra, s megmutatják, hogyan változna az életünk abban az esetben, ha volna bennünk annyi kurázsi, mint a főhősben.

2. Intim perceket szerez

Az ember társas lény, életünkben – szkeptikus becslések szerint – mégis legfeljebb harminc olyan intim perc van, amikor pontosan tudjuk, mit gondol a másik. Erre az intim kapcsolatra ad lehetőséget a film: beszélgetni egy idegennel, azt a hamis biztonságérzetet adva, hogy tudjuk, mi jár a hős fejében. Ezért szeretnek bele sokan a színészekbe, mert meggyőződésük, hogy ismerik őket. Ez is az illúzió része.

Egy gesztus többet elárul a valódi érzéseinkről, mint a szavaink

3. Konfliktuskezelést mutat

Alapvető emberi igény a konfliktusok megoldása is. Az életünkben általában nyitva hagyjuk a konfliktusokat, nem merjük megoldani őket a lehetséges következmények miatt, így állandó feszültségben élünk, és imádjuk azokat a filmeket, ahol a főhős szembeszáll a konfliktussal, legyen az fizikai (Die Hard) vagy érzelmi (Amerikai szépség). Az életben nem ilyenek vagyunk, ezért érzünk a film alatt furcsa kielégülést. A történetek példát mutatnak, azt az illúziót keltve, hogy a moziból kilépve mi is meg fogjuk tudni tenni ugyanezt. A sokszor bírált hollywoodi happy endnek ez a pszichés magyarázata.

4. Többet gondol, mint amit mond

A hollywoodi forgatókönyvírók mindenkinél jobban tisztában vannak azzal, hogy amit egymásnak mondunk, sosem azonos azzal, amit valójában gondolunk, és a valódi sztorit a szavak mögött „írjuk”. Az Annie Hallban van egy jelenet, amikor Woody Allen karaktere az erkélyen udvarol Annie-nek, és közben feliratban látjuk, mi jár kettejük fejében. Amikor a Pretty Woman bevezető képsoraiban Richard Gere karaktere azt kérdezi a volt barátnőjétől: „Mondd, te is többet beszélgettél a titkárnőmmel, mint velem?”, mindannyian tudjuk, hogy a valódi kérdése valahogy így hangzik: „Szerinted is egy önző fráter vagyok, aki nem figyel oda a nőjére, és csak magával van elfoglalva?”

Ahogy az élet és a film találkozik: Diane Keaton eredeti neve Diane Hall volt

5. Erosz és Thanatosz

A pszichoanalízis alapfogalmai minden nehézség nélkül átfordíthatók a filmes nyelvre. Az Erosz és Thanatosz, vagyis az élet- és halálösztön az a két dramaturgiai eszköz, amelyek nélkül hollywoodi film nem létezik. Egy film, ahogy mondani szokás, vagy ölős, vagy b…szós: az életellenes és a szerelmi-szexuális feszültség ugyanis az, amely olyan univerzális, hogy a világ bármely részén érdekli és behúzza az embereket a film sztorijába. Filmnyelven szólva Erosz a főhős, Thanatosz pedig a rosszfiú, aki akadályokat állít Erosz elé.

6. Csak választás kérdése

Van, aki a szappanoperákat imádja, vagy a horrort – ők valami oknál fogva szeretnek unatkozni vagy félni. De mindez választás, szabadság kérdése: senkinek nem kell olyan filmet (életet) nézni, ami nem tetszik neki. Miért néz valaki szappanoperát? Mert azt hiszi, a film – azaz az élet – akkor jó, ha nem túl izgalmas. És azért néz horrort, mert a félelem valami okból fontos szerepet játszik az életében. Vannak, akik az életet nehéznek és bonyolultnak szeretik látni: ők azok, akik a leginkább megvetik a hollywoodi filmeket, s akik szerint a művészfilm igazabb, mint Hollywood. Szerintük az élet ilyen: szomorú, szürke és kilátástalan, s nem becsülik, ha valami könnyen megy, mert valamiért szenvedni akarnak.

Ide kívánkoznak a francia film egyik legnagyobb alakjának, René Claire-nek egy filmje bemutatója előtt elhangzott mondatai: „Ha holmi üzenetet várnak a filmemtől, csalódni fognak. Csak azért forgattam, hogy mulattassak vele. Sajnálom, de nem ígérhetek mást, csak szórakozást.” Vagy ahogy a másik mester, Jiri Menzel mondja: „Minél nagyobb művészet, annál nagyobb unalom.”