Aktuális

Hogyan közlekedhet biztonságban a gyerek?

Rengeteg dologra ki kell térni, ha el akarjuk magyarázni a gyerekünknek: hogyan közlekedjen úgy az utcán, hogy ne essen baja se neki, se másnak. Szerencsére van, ahol segítenek mindezt játékos formában átadni - például egy most hétvégi rendezvényen. Programajánló.
Egy gyermek biztonsági kampánnyal karöltve modell- és makettkiállítás várja a fiatal és felnőtt korú gyerekeket a hétvégén az Új Buda Centerben.

A gyerekek biztonságos közlekedését a középpontba helyező foglalkozások mellett óriási terepasztalok, makettek, magyar repüléstörténeti modellek várják a közönséget az Országos Modell – Makett Show elnevezésű rendezvényre péntektől vasárnapig az Új Buda Centerben.

Hogyan közlekedhet biztonságban a gyerek?A parkolóban a BRFK támogatásával 2010-ben induló “Roary a gyerekek biztonságos közlekedéséért” elnevezésű kampányban a gyerekek játékos formában tanulhatják meg a biztonságos közlekedés alapjait, egymás épségére, egészségére való figyelmet, valamint a veszélyek felismerését és elkerülését. A programok között pénteken ujjnyomvételezés, pénteken és szombaton ügyességi kerékpárpályán való közlekedés is szerepel – közölte a szervező.

Vasárnap a Magyar Vöröskereszt elsősegély-bemutatóin vehetnek részt az érdeklődők, lélegeztető fantomon gyakorolhatják az újraélesztés folyamatát, megismerkedhetnek néhány elsősegélynyújtó fogással, a többi között vérzéscsillapítással, fektetési módokkal. A rendezvény ideje alatt az egészségpavilonban koleszterin-, vérnyomás- és vércukorszintmérésre lesz lehetőség. Mindezen túl oldtimer IK180-as busszal, rendőrautóval, rendőrmotorokkal és tűzoltóautóval ismerkedhetnek a látogatók. A közönséget szombaton 13 órától a 40 fős Keil Ernő Fúvószenekar szórakoztatja.

 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése