Bármit megtennék, hogy gyerekem legyen! 3. rész

   
    – Ó, nem ismeretlen itthon az a módszer, aminek végül mi is a gyerekeinket köszönhetjük! – mondja Edina. Ikreik béranyától születtek, méghozzá Magyarországon. – Láttunk néhány hirdetést az interneten, több hölgyet is megkerestünk, végül egyvalakivel lett nagyszerű a kapcsolatunk. Megbeszéltük az anyagiakat (először hárommillió forintban maradtunk, felét a program előtt, felét a végén kellett fizetni), és a párom a hölggyel közjegyző előtt élettársi nyilatkozatot tett. Ezzel már elmehettek egy meddőségi klinikára, ahol viszont be kellett avatni az orvost, mivel adományozott petesejtből fogantak a babák. (Az adományozó „papíron” a béranya távoli rokona volt, a valóságban ő az én egyik hozzátartozóm…) Nem akartuk ugyanis, hogy a béranya saját petesejtjeit termékenyítsék meg, mert akkor teljesen ki lettünk volna szolgáltatva neki: ha genetikailag övé (is) a gyerek, akkor jogot formálhat rá, nem igaz? (Egyébként nemrég egy angliai precedensperben pont ez volt az egyik ok, amiért a béranyának ítélték a – saját petesejtjéből fogant – gyereket – a szerző.)

    Edina azt meséli, persze nekik sem volt jó, hogy nem szabályozzák (és nem legalizálják) Magyarországon a béranyaságot, így minden részletre kiterjedő szerződést sem tudtak kötni a béranyával. Örültek, hogy kiskaput találtak, és csak bízni tudtak abban, hogy nem kerül porszem a gépezetbe. A béranya az első lombikbébiprogramból teherbe esett – méghozzá ikrekkel. Ekkor kezdődött a bonyodalom, ugyanis a béranya – arra hivatkozva, némileg joggal persze, hogy a szervezetét jobban megterheli, és veszélyesebb is az ikerterhesség – megduplázta a kért összeget. Edináék nem tudtak mit tenni – családjuk kisegítette őket, és kifizették a pénzt, miután az ikrek megszülettek. A szülés után a béranya lemondott anyai jogairól, és az apánál helyezték el a kicsiket.
    – Végül hivatalosan is a páromhoz kerültek a gyerekek, és most folyik az eljárás, hogy papíron is mielőbb én lehessek az ikrek édesanyja – fejezi be Edina a történetet. Azt mondja, csak akkor fognak megnyugodni teljesen (tartva attól, hogy a béranya esetleg hamarosan újra felbukkan, és zsarolni kezdi őket, hogy több pénzt kapjon), ha majd ő szerepel anyaként a másfél éves gyerekek irataiban.

Külföldön a béranya nem ad petesejtet. És itthon?
    
Még egy kiskaput talált egy meleg férfipár. Nem szeretnék magukat megnevezni, de egyikük elmesélte, hogy – mivel már évek óta gyereket szerettek volna élettársával – egy fórumon találtak béranyát (ahol egyébként több magyar heteroszexuális pár is keres/talál olyan nőt, aki vállalná a béranyaságot). Egyikük papíron „összeköltözött” a béranyával, akinek a saját petesejtjeit termékenyítették meg inszeminációval – a spermiumok mesterséges feljuttatása a petesejthez – a férfi ivarsejtjeivel. A harmadik beavatkozás sikerült, és a pár kifizette a béranyának a megbeszélt összeg, a hárommillió forint felét. Azonban mire a szülésre került a sor, az összeg hat-, majd később hétmillióra emelkedett. Ezért cserébe a béranya lemondott anyai jogairól, és most a gyermeket hivatalosan is a párnál helyezték el.

    – Tudom, hogy az esetünk rendhagyó, de sok meleg pár vágyik gyermekre, és azt hiszem, a lassan kétéves kislányunk a legnagyobb törődést kapja tőlünk – meséli a férfi. – Ám sokkal jobb lenne, ha ez az egész nem fű alatt történne, ha nem kiskapukat kellene keresni, hanem lehetőség lenne a béranya programra Magyarországon is, szabályozott körülmények között, ahol mind a béranyát, mind pedig a gyerekre vágyó párt védi a szerződés. Hogy miért nem mentünk külföldre, miért nem egy másik országban vettünk részt a programban? Azért, mert így még mindig olcsóbb volt. És a legfontosabb: ahol szabályozzák a programot, általában nem engedélyezik, hogy a béranya petesejtjéből foganjon a baba, mert az már genetikai kapcsolat, és a béranya kötődhet a gyerekhez. Mi ezt nem tudtuk kikerülni, ezért fizettünk többet a kialkudott összegnél. Addig, amíg nem legalizálják itthon a béranyaságot, amíg nem alakítják ki a feltételeket, a szülők és a béranyák egyaránt védtelenek lehetnek, és persze zsarolhatóak is. Viszont nekünk így is megérte.

„Legálisan lettem béranya – Ukrajnában”

    Judit harmincnyolc éves, és immár másodszor vállalkozik béranyaságra. Igaz, az első program nem ért sikeresen véget…
    – Két évvel ezelőtt, elsősorban anyagi okok miatt döntöttem úgy, hogy béranyaságot vállalnék – meséli a háromgyerekes anyuka, egyébként boldog feleség. – Sokat olvasgattuk a férjemmel az egyik internetes fórumot, ahol béranyák és meddő párok találtak egymásra, és végül én is ott „hirdettem” magam. Rengetegen jelentkeztek, egy nagyon szimpatikus párral egymásra találtunk. Számomra az volt a legfontosabb, hogy szimpatikusak legyünk egymásnak. Velem egyidősek voltak, az asszonynak egy korábbi betegség miatt kivették a méhét és az egyik petefészkét, így reménye sem volt rá, hogy kihordhasson egy babát. Ukrajnában vettünk részt a programban, hiszen ott hivatalosan meg lehet ezt tenni, nem úgy, mint Magyarországon. Még a férjemnek is alá kellett írnia egy nyilatkozatot arról, hogy tudja, miben veszek részt, és lemond az esetleges „apai” jogairól. Kint rengeteg vizsgálatot végeztek, tizenkét oldalas, magyar és ukrán nyelven megírt szerződés rendelkezett szinte mindenről – például arról is, hogy csak két babát hordhatok ki egyszerre, tehát ha három tapad meg, akkor egyet elvesznek, hiszen különben a babák és az én egészségem is veszélybe kerülhetett volna -, majd a hölgyet és engem is elkezdtek hormonálisan kezelni.

Végül eljött a nagy pillanat: a hölgytől öt petesejtet tudtak leszívni (ez nem túl sok), de ezek közül csak kettőt sikerült megtermékenyíteni lombikban a férje ivarsejtjeivel. Ezt a kettőt ültették be a méhembe, de sajnos nem tapadtak meg. A pár annyira akarta a babát, annyit görcsöltek rajta, hogy a kudarc sajnos tönkretette a kapcsolatukat, nem akarták folytatni a programot, azóta el is váltak – mi a férjemmel mindkettejükkel jó viszonyban maradtunk. Most viszont újra belevágtunk egy másik párral a programba, szintén Ukrajnában. Ez a hölgy súlyos betegségen esett át, nincs méhe, és adományozott petesejtet termékenyítettek meg a férje ivarsejtjével. Most kilenc hetes terhes vagyok, remélem, már megmarad a baba.
    
Ötmillió forint és kölcsönös bizalom az ár

    – Én azt gondolom, az alsó határ, amit egy magyar pár ki tud fizetni, ötmillió forint – mondja Judit. – Én ennyit kértem volna akkor is, ha ikrek születnek. Ennek felét a program megkezdésekor fizetik, másik felét pedig szüléskor kapom meg. A rokonszenv után a legfontosabb a bizalom, mindkét fél részéről: például a béranyában is felmerülhet, hogy mi van, ha a pár lép vissza, akkor, amikor ő már a babájukat várja? Én például nem szeretnék negyedik gyereket…
Egyébként szomorú, hogy Magyarországon nem legalizálják ezt a programot. Nyilván mindenki pénzért vállalkozik erre (és a magyar béranya sokkal olcsóbb, mint az ukrán vagy az orosz, akiket a kinti klinikák ajánlanak!), de be kellene látni, hogy meglehetősen nagy igény van erre, és szerintem azt is el kellene fogadni, hogy sok páron csak béranya tud segíteni.

Mit érez a béranya?
    – Fejben kell eldönteni és felfogni, hogy ez a gyerek nem az enyém – véli Judit. – Nem az én petesejtemből fogant, én csak bérbe adtam neki a testemet. És persze egy társ szükséges, aki mindenben támogat. Kemény tíz-tizenegy hónap ez: hormonális kezelés – amikor kiesem a munkából -, majd a beültetés, és jó esetben a terhesség kihordása. És bár a közvetlen környezetem tudja, hogy mi történik velem, az utolsó öt hónapban nem fogok dolgozni, és csak akkor teszem ki a lábam otthonról, ha muszáj, mert ez az egész nem tartozik a szomszédokra. Természetesen azon az ukrán klinikán fogom világra hozni a babát, ahol magát a programot végezték. A lányaim még kicsik, de a nagyfiam tudja, hogy mi történik, és támogat. Tudja, hogy ezzel segítek másoknak, és azt is tudja, hogy ezzel segítem a családomat is, hogy jobban élhessünk.

    …és a megoldás?
    Önöknek mi a véleményük a fenti történetekről? Alanyaim egytől-egyig azt mondták, a kiskapukat mindig meg lehet találni, de ők maguk is nyugodtabbak lennének/lettek volna, ha olyan részletes szerződés szabályozná a programot, mint például az oroszországi klinikákon. Sőt, a cikk elején megszólaló Judit azt is nehezményezi, hogy a magyar internetes oldalakon rengeteg húsz év körüli, még nem szült nő vállalkozik a béranyaságra, amit azokban az országokban, ahol legális a béranyaság, nem engedélyeznek (teljes joggal). Tisztázatlan, nehéz körülmények, sok-sok hazugság, s mindehhez nem kevés pénz, annál nagyobb félelem – ez a „fekete” béranyaprogram ára Magyarországon.

Vajon nem lenne-e jobb, és nem adna-e nagyobb biztonságot minden szereplő számára, ha a törvényhozás ésszerűen szabályozná, legalizálná a béranyaprogramot hazánkban? Hiszen a meddő párok, akiknek ez az utolsó lehetőség arra, hogy saját gyermekük szülessen, nem az álságos szólamokra kíváncsiak („Ha gyereket akartok, miért nem fogadtok örökbe?”), hanem többféle megoldás közül azt szeretnék választani, amely számukra a leginkább megfelelő és elfogadható. Aki béranyát keres – ezután is találni fog. És aki béranya szeretne lenni – ezután is meg fogja találni a rászoruló párokat. Mit gondolnak, mi a megoldás?