A másság promója – avagy miért jó, ha vak is szerepel a reklámban

Nem a szó eredeti értelmében, de ha a következő videót megnézitek, rögtön érteni fogjátok.

Nem értek a marketing tudományához, csupán mint érintett szólok a témához és írom le a véleményem.

Egy vak srác és Szuzi kutya hétköznapjai a Vakvágta blogban!

Nem ítélném el ezt a norvégiai filmet első „látásra”; más kultúra, az emberek talán más fokon érzékenyek, beleértve mindkét felet, a látássérültek nem sértődnek meg egy ilyen figyelemfelkeltő film elkészültekor, és a célközönséget csak így lehet felrázni.
Az alapgondolat szerintem tisztelni való: minden eszközzel mutatni, sugallni kell a másság elfogadását.

Létezik ám Magyarországon is ilyen reklámfilm, mostanában a „Kerülj közelebb” kampány fut Kroll Zsuzsa érdekvédelmi vezető szereplésével.

De ami nekem a nagy kedvencem, az egy veszekedő vak házaspárról szól:

Ismerem a szereplőket, ők valóban házaspár és a „Vakrepülés” színtársulat oszlopos tagjai. A látványról nem tudok nyilatkozni, viszont az alkotás elérte a hatását, beszélnek, írnak róla, még a látássérültek közt is van, aki lejáratónak, megalázónak tartja…
Kíváncsi lennék arra is, hogy Norvégiában megnövekedett-e a reklám hatására az alkalmazásban álló látássérültek száma. 🙂

Milyen a jó?
Hatásosabbnak tartom amúgy azokat a filmes alkotásokat, legyen akár reklám, akár „rendes” film, ahol csak úgy megjelenik egy fogyatékossággal élő szereplő. Mikor még otthon laktam Győrben, édesapámmal néztünk sok filmet, természetesen ezek többsége az Egyesült Államokban készült, és ő gyakran mondta, például egy egyetemi előadásról szóló képsorban, hogy megjelent egy ott ülő vak a kutyájával. Ekkor én azt vártam, hogy a „kuksi” a filmben is szerepet kap, de nem így lett, viszont később megértettem, miért fontos ez az eszköz.
Úgy tanítja a nézőt, hogy nem erőlteti bele a mondanivalót, mint hajdanán belém a kollégiumban a káposztát, csupán tálcán odakínálva, szinte észrevétlenül. Miért ne jelenhetne meg mellékszereplő gyanánt egy vak, látássérült egy sör reklámjában, vagy egy vak lány egy kozmetikum esetében? Természetesen tudom, nem lesz feltétlenül alkalmas valaki egy ilyen szerep eljátszására, mert az egyik vagy másik fogyatékossággal él, kell hozzá tehetség, és megkockáztatom, tanulhatók a megfelelő technikák, mozdulatok, beszéd.

Szabolcs és hű társa, Szuzi Fotó: Szeberényi Adrián

Bár arra azért vigyázni kell, hogy ne alakítsanak ki ezek a hirdetések téves képet az emberekben: meglepő lenne, ha én egy autót reklámoznék, mondván, hogy „Látják milyen tágas? Az ablakemelőt még Szuzi is tudja kezelni!”
Ha éppen van hangulatom és időm, figyelni szoktam a futó magyar gyártású sorozatokat, és meg lehet figyelni, hogy óriási hatásuk van, és ugyan azok a karakterek (alkoholista, kleptomániás, kábítószerező stb.), szereplők gyakran feltűnnek, fogyatékos személyek viszont ritkán. Nem, nem arra gondolok, hogy állandó szereplőként, de időszakosan akár lehetne „kísérletezni” velünk is.

Tévképzetek: Esmeralda és Berci kutya
Negatív példa viszont az Esmeralda, annak idején az idegeimre mentek a „kedves” nézők, amikor azt feltételezték, hogy éjjel-nappal bámulom Esmeralda szívszaggatóan érzelmes történetét és reménykedem abban, hogy vissza fogja nyerni a látását.
Még Prézli kutyámmal közlekedtem, és az egyik, 2000 elején futó sorozatban volt egy Berci nevű kutya. Naponta többször el kellett magyaráznom, hogy Prézli nem szerepelt a filmben, és nekem nem a sorozat hatására lett kutyám…
Kíváncsi lennék egy olyan statisztikára, amely azt mutatja, hogy az említett szériában megjelenő két labrador retriever márkájú kutyus megjelenése mennyivel növelte a fajta iránt mutatkozó igényt.

A blogomba várom amúgy a véleményeteket a témával kapcsolatosan, mert én „dupla” üveg mögül nézem ezt a kérdést, egyfelől körön belül vagyok, másrészt mivel nem látok, ezért fontos mások visszajelzése is.