Aktuális

“Étrendőrség” ellenőrizheti, mit eszünk a munkahelyen

Egy angol ötlet szerint hatóság ellenőrizhetné, egészségesen eszünk-e a hivatalban. Soma különvéleménye.

A hír: Az alkalmazottak étkezésének ellenőrzését javasolja egy egészségügyi tanácsadó cég Nagy-Britanniában. A 2020Health azért szorgalmazza ezt, hogy kevesebb legyen a szigetországban a betegség miatti munkahelyi hiányzás. A legutóbbi statisztikai adatok szerint Nagy-Britanniában évente 175 millió munkanap megy veszendőbe betegség okán, ami 100 milliárd font – 30 ezer milliárd forint – veszteséget jelent a nemzetgazdaságban. A tanácsadók javasolják az egészségügyi hatóságok jogkörének szélesítését. Ebbe beletartozna a dolgozók étrendjének figyelése és az egészségesebb étkek felé terelése.

Soma véleménye: „Ép testben ép lélek” – tartja a mondás, viszont ez fordítva is igaz: az ép lélekkel rendelkező lehet csak egészséges testileg is. „A betegség a barátod”, mondta Bert Hellinger a tavaly tavasszal Budapesten megrendezett háromnapos családállítási konferencián. A 85 éves, papból lett terapeuta jelenleg Európa talán legnagyobb nevű gyógyító-tanítója, aki azt mondja, ha valaki eljut az orvosig, sőt az orvosságig, elkezdte szétdózerolni a belső rendszert. Vagyis nehezebb lesz visszaállítani a belső egyensúlyt. Viszont azt is mondja, hogy először apróbb jeleket küld a szervezet, és ha ezekre nem figyelünk, akkor kialakulhat egy komolyabb betegség.

Nyilván ennek köze van a környezethez és a táplálkozáshoz is. A világ jelenleg egyik legnépszerűbb és leghatékonyabb gyógyító-stresszoldó módszere a kineziológia, legújabb ága az epigenetikus kineziológia (http://www.epigenetika.hu/), ami a táplálkozást is bevonja az egészség megteremtését segítő öngyógyító folyamatba. Az izomtesztelés segítségével feltérképezhető, melyik generációban blokkolódtak vagy léptek működésbe azok a minták, amik a fennálló problémát okozzák. És ehhez a táplálkozás is hozzájárul. Bizonyos élelmiszerek aktiválhatják azokat a betegségeket, amelyekre a gének emlékeznek, amit örökölhetünk. Én a nyáron megkértem a kineziológusomat, a Nők Lapja Café kineziológus szakértőjét, hogy izomteszteléssel menjünk végig az összes alapvető élelmiszeren, nézzük meg – ugyanis ez mindenkinél egyedi, ráadásul adott ideig érvényes –, hogy mely élelmiszerek segítik nálam az egészségem megőrzését, és melyek nem.
Néhány élelmiszer „tiltólistára” kerülése meglepett: karfiol, padlizsán, méz – amikről alapvetően azt gondoljuk, hogy egészségesek. De nem nekem – legalábbis az elkövetkező öt hónapra. Túl sokat vittem be addig ezekből, nem jól hatnak most rám.
Sokszor azt mondjuk: amit megkívánunk, az kell a szervezetnek. Ez vagy így van, vagy nincs így, ugyanis az ízek nagy csapdát rejtenek: gyakorta épp azt kívánjuk, ami ártalmas.

A dolgozók étrendjének figyelését én erőszakosnak tartom, viszont az egészségesebb ételek népszerűsítése mindenképpen dicsérendő ötlet, hiszen tudjuk, hogy az ember igen befolyásolható. A tervezetben szerepelt az otthonról végezhető távmunka lehetőségeinek szélesítése is. Ez adott esetben elsülhet jól és akár nem jól is, hiszen lehet, hogy épp az a kizárólag magára fordított idő kell az illetőnek ahhoz, hogy ne csupán felületesen gyógyuljon meg, hanem meg is erősödjön. Egyébként is azt gondolom, hogy abnormálisan, aránytalanul sokat dolgoznak az emberek. Egyetértek James Readfilddel, aki a Mennyei prófécia című könyvében azt írja, a jövő fejlett embere csak hat órát fog dolgozni, ennyi az optimális ahhoz, hogy éljen is az ember, hogy jusson magára ideje. Többek között azért is van ennyi beteg ember, mert egyre nehezebben viselik az emberek ezt az elképesztő anyagbaszakadtságot, amiben most vagyunk.

A mai ember annyira eltávolodott a szellemivel való kapcsolattól, és annyira belesüppedt az anyagi világba, hogy egyre inkább kezd belebetegedni. És bár nagyszerű, hogy gyakoribbá tennék a munkahelyi egészségügyi vizsgálatokat, a rákszűrést, a szív- és érrendszeri ellenőrzéseket, ha ennek a következménye az, hogy gyógyszerszedésre kapacitálnak, azzal csak a gyógyszergyártó és -forgalmazó cégeknek segítenek.

Lassítani és lazítani kéne! Kevesebbet rohanni a pénz után, többet lenni csendben, a természetben, befelé figyelni. A racionális bal agyfélteke túlterhelése után szomjúhozik az ösztönös jobb félteke arra, hogy megéljük az időtlenséget, a kreativitást, jobban kapcsolatba lépjünk az intuícióval, a belső hanggal, igényli, hogy többet játsszunk ( mint örök gyerek), rajzoljunk, táncoljunk, hallgassunk zenét, élvezzük a művészetet, a megfoghatatlant. Ha nem indulunk el ebbe az irányba, hiába minden szűrés és gyógyszer, tovább fognak betegeskedni az emberek. Erre kellene a figyelmet felhívni. Én most megtettem.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top