Végre megszólal Ónodi férje!

– Önnek három napja volt premierje Miskolcon, akkor mutatták be az Úri murit, átütő sikerrel, Eszternek három nap múlva lesz premierje Budapesten, amikor a Jadviga párnája színpadi ősbemutatójának címszerepét játssza…
– Az biztos, hogy ez most éppen egy nagyon sűrű időszaka az életünknek.

– És hogyan tudják megoldani feszültség nélkül? Ha egyáltalán…
– Egyrészt úgy, hogy a szülők nagyon sokat segítenek. Ilyenkor rengeteget foglalkoznak a gyerekkel. Az édesanyám például végig itt volt, most fog visszautazni Szabadkára. Nélkülük tehát biztosan nem menne. Másrészt meg kapcsolatunk kezdetétől megszoktuk, hogy folytonosan egyeztetünk, lévén, hogy Eszter ünnepelt fővárosi színésznő, én pedig vidéki rendező vagyok.

– Nem is akart feljönni Pestre?
– Nem hívtak…

– Akkor ne is jöjjön! Igaza van.
– Igen, ez a tény némileg megkönnyítette a dilemmát. Szerencsére mindketten színházi emberek vagyunk, és így tudjuk pontosan, hogy miről szól a szakma, nem kell magyarázkodnunk. Meg kívülről talán bonyolultabbnak is tűnhet a helyzet, a kölcsönös alkalmazkodás. Valójában hasonló ez a cukorrépa-termesztéshez, előre lehet tudni, hogy mikor van az érés ideje, és akkor neki kell esni, húzgálni a földből, egyébként se előtte, se utána nincs annyi munka vele.

– Valóban be lehet egy kapcsolatot távházasságként rendezni, vagy szükség van egy illúzióra, hogy majd egyszer folytonosan együtt leszünk?
– Nem tudom. Nekünk talán annyiból egyszerűbb, hogy a nyarakat folytonosan együtt töltjük. Ahogy vége az évadnak, szedjük a sátorfánkat, és leutazunk a Balatonra, ahonnan gyakorlatilag a szezonkezdés napjáig el sem mozdulunk. Egy kis szobában együtt vagyunk hárman, onnan járunk kirándulni, úszni. Ilyenkor Eszter sem vállal munkát. Kivéve, amikor filmezni hívták, persze amíg volt filmezés. Most már egy ideje alig forgat, ami érezhetően zavarja, hiányzik neki.

– Miért? A népszerűség hiányzik, az anyagiak, vagy maga a munka?
– Leginkább a munka. Másfajta koncentráció. Ott egyszer kell egy feladatot megoldani, akkor viszont tökéletesen, míg egy színpadi szerepet folyamatosan lehet formálni, alakítani, tökéletesíteni.

– Miként ismerték meg egymást?
– A főiskolán a vizsgadarabomat rendeztem, és Eszter volt az egyik főszereplő benne. Megkapott a szépsége és elsöprő energiája, de nem volt folytatása…

– Hogyhogy?! Akkoriban közel és távol mindenki Eszterbe volt szerelmes!
– Az én figyelmem akkoriban másfelé irányult… De egyébként sem igen fordult elő, hogy olyan színésznő érdekelt volna, akivel együtt dolgoztam. Aztán évekkel később ismét rendeztem a Nő 9-szer című műsorban. A generáció kilenc legragyogóbb színésznője között kellett, vagy kellett volna valami rendet teremtsek. Úgy éreztem magamat, mint Steven Segal, akit egyszerre támadnak késsel, pisztollyal, lándzsával meg mindenfélével, és neki egyedül, puszta kézzel kell állnia középen a rohamokat. Örültem, hogy nem dózerolt le a kilenc díva! Majd ismét elmúlt két év, amikor Stohl Buci évadzáró házibuliján véletlenül összefutottunk. Akkor alakult ki bennem őszinte rajongás, benne meg némi szimpátia, úgyhogy utána még sokat kellett udvarolnom, amíg jottányit is előbbre jutottam. Kemény csata volt, amíg elnyerhettem Eszter kegyét, vagy egyáltalán reménykedni kezdhettem, hogy elnyerem. Érdekes egy korszak volt. Unalmasnak egyáltalán nem mondható.

– Ne haragudjon, de egyáltalán nem úgy néznek ki, mint két ember, akit egymásnak teremtett a Jóisten…
– Eszter egy nagyon jól nevelt, nagyon rendes, igencsak elkényeztetett belvárosi kislány volt, én meg a Vajdaságból jöttem, kisebbségi létből, tele kisebbségi komplexussal, bizonytalansággal, amit meglehetős bunkósággal próbáltam ellensúlyozni. Ő a szülei kérésének megfelelően elvégezte a bölcsészkart, és utána álmait megőrizve lett színész, és rögtön királynő. Én színész akartam lenni, de kiderült, nem vagyok abban igazán tehetséges, és Horvay tanár úr tanácsára mentem el inkább rendezőnek. Igen, látszólag egészen másmilyenek voltunk, de ahogyan ismerkedtünk egymással, fokozatosan derült ki, hogy döbbenetesen hasonló az ízlésünk, hogy a lényegi dolgokról ugyanúgy gondolkodunk, és hasonló hőfokon tudunk lángolni. Soha így nem gondoltam végig a kapcsolatunkat, de most, hogy beszélek róla, az az érzésem, fontos volt, hogy nem csitrifejjel találkoztunk, hanem azok után, hogy megéltük már külön-külön a magunk szenvedélyes, szabad életét, és immár valamelyest lenyugodtunk. Nem feltétlen önmegvalósításra, hanem társra, szövetségesre vágytunk, és azt találtuk meg akkor egymásban.

– Önt mennyire érdekelte Eszter múltja, korábbi élete? Hogy mit húzott az érettségin magyarból, ki volt az első szerelme, mi volt a jele az óvodában?
– Na, ez valóban érdekes! Ezt meg fogom kérdezni tőle. Soha nem vetődött fel, hogy bármit meg akarnék tudni róla, de minden érdekelt vele kapcsolatban. Soha nem akartuk sem kiismerni, sem megváltoztatni a másikat, talán éppen ezért sikerült.

– Abban az időben kicsit hosszabban beszélgettem Eszterrel, és meglepett, hogy rövid idő alatt mennyire megváltozott. Érettebb lett, magabiztosabb, asszonyosabb. Azt mondta nekem, az új kapcsolat tette.
– Nekem sohasem mondott ilyet. Azt tudtam, hogy engem átformált Eszter tiszta gondolkodása, céltudatossága.

– És fordítva?
– Talán általam szerette meg a dzsesszt, számára addig csak a klasszikus zene létezett. A másik, hogy a hatásomra szokott talán rá a biciklizésre. Emlékszem, egyszer a kereke beakadt a sínbe. Nagyot esett szegény, és utána haragjában rugdosni kezdte a biciklijét. Én próbáltam csitítani, de ő rám rivallt: „Mi az, már hisztizni sem lehet rendesen?!” Ezek után nagyon meglepett, amikor később azt állította, hogy senki másnál nem engedett annyit a véleményéből, mint nálam. Ezt nem gondoltam volna. Ahogyan azt sem képzeltem, hogy ennyire tökéletes anya lesz belőle. Azt tudomásul vettem, hogy odahaza a második számú férfi és második számú szülő vagyok, de egy anya-fia kapcsolattal nem lehet konkurálni. Ez egy olyan helyzet, amiben az ezüstérem is szépen csillog. Persze az igazi erőpróba most következik, amikor majd elkezdődik az iskola. Ez a szülővé érésünk fontos fázisa lesz.

– Egyetlen dolgot áruljon még el, kérem: mennyiben tudja követni, hogy éppen milyen színű haja van Eszternek? Piros, vörös, répaszínű, szőke?
– Mindegyikkel gyönyörű! Hát nem ez a lényeg?!

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Malek Andrea interjú Al Ghaoui Hesna: Egy erős nő – kedvesen és nőiesen Keramikus lett a viszkis  Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!