Aktuális

Budapest: forralt bor 50 ezer forintért

Jól gondolja át mindenki, hogy akar-e átmelegedni idén forralt borral egy karácsonyi vásárban, a közterület-felügyelet emberei ugyanis bárhol lecsaphatnak.

Budapest: forralt bor 50 ezer forintértSzeretem a gyümölcsös sört, 2 százalék alkohol van benne, egy doboztól semmi bajom nem lesz. A tekintetem nem fog bepárásodni, és a textilt sem fogom elkezdeni letépni magamról a buszmegállóban.

Mégsem ihatom meg hazafelé sétálva. Mert Budapesten tilos alkoholt inni közterületen.

Csak a köptető legális

Vagyis ihatsz, de csak olyat, ami gyógyászati célra, gyógynövényekből készült, és az alkoholtartalma nem magasabb, mint 1,2 százalék.
Csak azért, hogy mindenki tisztán lásson: az alkoholos „italok” közül csak a köptetőt hörpinthetjük kedvünkre, minden más tilos.

Adventi vásárról elkóricálni veszélyes

Szerencsére még nem rohangálnak közterületesek és rendőrök azzal fenyegetőzve, hogy elzárnak vagy pénzbírsággal sújtanak, de szerintem nem kell sokat várni, és kabátzsebbe épített termoszból isszuk majd a forralt bort a Váci utcában.

Mert hát a Vörösmarty téren az adventi vásárban ugyan ihatunk, hiszen engedéllyel rendelkező rendezvényről beszélünk, de mivel az odalátogatóknak nincs pontosan kijelölve, meddig tart a vásár, és honnan tilos a forralt bor, így mindenki döntse el maga, hogy kockáztat-e. Egy rossz helyen elfogyasztott forralt bor akár 50 000 forintunkba is kerülhet, bár a tényekhez hozzátartozik, hogy mi még nem találkoztunk olyan emberrel, akit a fenti szabálysértésért bírságoltak volna meg.

Az önkormányzatnál sem tudtak kiokosítani

A közelgő téli szezonra való tekintettel megkérdeztük az érintett önkormányzatot. Ott először értetlenül álltak a kérdés előtt, majd megkaptuk a nagyon hasznos “ezt nehéz így szabályozni” választ… Így aztán az sem derült ki, hogy a Petőfi Sándor utcához érve már be kell-e dönteni a borunkat, vagy a zebrán még átmehetünk.

Egy biztos, a belvárosi bulinegyedben senki ne alkoholizáljon az adott vendéglátóipari egységen kívül, olyan „bűnözővel” ugyanis találkoztunk, aki a Blaha Lujza téren itta meg élete legdrágább sörét. És nagyon fontos, hogy ebben az esetben nem működik a „de hát azok a zenészek is isznak, azokat miért nem büntetik?” érv.

De jól figyeljen az is, aki a X. kerületben alkoholizálna, ugyanis 2012-ben összesen 165 ember ellen indított eljárást a közterület-felügyelet, és összesen 106 000 forint bírságot szabtak ki, 14 esetben.

Budapest: forralt bor 50 ezer forintért

 

Vodka az ásványvizes üvegbe…

Ezzel persze nem azt mondom, hogy egy ideális városban mindenki vedelhetne az utcán, de álszent dolog a köztéri alkoholfogyasztás tiltása. Mert ha valaki igazán akar az utcán inni, az megoldja; vodkával felturbózott narancslé és almaleves dobozba töltött bor – csak hogy a két leggyakoribb trükköt említsem. Miért kellene nekem ügyeskednem a 2 százalékos sörömmel vagy esetleg a fröccsömmel, mint valami piti bűnözőnek, csak azért, hogy ne büntessenek meg? Elmúltam 18, nem vagyok részeges, akkor meg mi a baj?

Az aluljáróban csövező hajléktalant, aki újabban már a puszta létével is szabályt sért, ez a rendelet tutira nem tántorítja el a napi kannás bor penzumtól, ha függő. A dolgot ráadásul tovább nehezíti, hogy a szabály jelen pillanatban az, hogy bár van egy egységes szabálysértésre vonatkozó rendelet, de azt, hogy a közterületen való alkoholfogyasztást engedélyezik-e  vagy sem, azt az adott település, valamint Budapesten az illetékes kerületi önkormányzat dönti el.

Azt viszont már korántsem ennyire egyszerű kideríteni, hogy melyik kerületre vagy városra milyen rendelet van érvényben. Az önkormányzatok ugyan gondosan ügyelnek arra, hogy minden szemétszedési akcióról és szoboravatásról nagy betűkkel tájékoztassák a kedves lakosokat, de azt csak hosszú kutatómunkával lehet kideríteni, hogy mi az adott város vagy kerület „házirendje”. És a közterületi ivászat szabályozása csak az alkoholfogyasztás központi ellenőrzésének egyik része…

6-kor igyál, ne 10-kor

Budapest: forralt bor 50 ezer forintértReggel 6:35, közért. Álmosan állok sorba 4 zsemlével és 15 dkg sonkával, előttem három nálam jóval fiatalabb srác, fejenként 2 doboz sörrel… Egy dolog közös bennünk, mindannyian reggelizni készülünk. A kérdés már csak az, hogy milyen megfontolásból engedélyezett az alkohol vásárlása 6:30-kor és tilos 22-kor? Jobb, ha mindenki reggel 8-ra túl van az első sörén vagy csavaros kiflijén?

Vagy mi az elmélet emögött az intézkedés mögött? Jobb, ha az ember világosban dülöngél, mert nem esik akkorát a járdán?

Számtalanszor jártam már úgy, hogy egy nagyon hosszú nap után késő este jutottam el az éjjel-nappal nyitva tartó hiperbe, hogy a heti bevásárlást elintézzem, vettem volna bort is, mert miért ne lenne otthon, ráadásul másnap vendégek is jöttek, de mivel 10 után értem oda, a bor és a sütőrum is maradt… Hát nem teljesen értelmetlen? A masszív alkoholisták már úgyis feltankolnak délután háromra, a házibulira készülő fiatalokkal szemben pedig óriási kiszúrás. Ezzel kicsit úgy tűnik, mintha azt támogatnánk, hogy csak az ihasson, aki megengedheti magának, hogy nappal is sörözzön. Ez pedig így nemcsak, hogy nem fair, de teljesen értelmetlen is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése