Radics Gigi: “Nagylányként szeretnék élni”

– Mi történt tíz évvel ezelőtt?
– Édesapám hangja gyakorlatilag egyik napról a másikra elment, ezért nem tudott tovább énekelni. Ez megviselte az egész családot – de főleg őt. Orvosokhoz ment, átesett műtéteken, de a hangja többé nem lett a régi. Azt mondták, a hangszálai megnyúltak, és nem úgy sikerült az első műtét, ahogyan tervezték.

– És ennek mi köze a te énekesi karrieredhez?
– Apu sokat szomorkodott, és mert zene nélkül nem tud élni, gyakran leült a zongorához. Egy délután, amikor zongorázott, én a másik szobában elkezdtem énekelni. Erre ő átkiabált: “Ki van itt? Ki énekel?” Anyukám visszakiabálta: “Nincs itt senki, a Gigi az.” Akkor odahívott, énekeltetett, és attól kezdve meg volt győződve arról, hogy nekem ez lesz az utam. Talán akkor meghallott valamit.

– De egy hatéves hangja kiforratlan, nem kész énekhang.
– Igen, ma én is tudom, de ő mégis ráérzett, hogy énekelnem kell, és ettől kezdve mindent megtett azért, hogy ez így legyen. Nyolcéves voltam, amikor zenekart szervezett nekem, a Black Cafét, Cserháti Zsuzsa számait énekeltem, a Hamu és gyémánt volt a kedvencem. Attól kezdve gyakran eljártam rendezvényekre, esküvőkre, bálokra. Tízévesen készült az első klipem is, a Suli után. A második pedig tizenhárom évesen, a Most miért félsz?.

– Gondolom, közben jártál zeneiskolába, szakember is foglalkozott veled…
– Nyolcévesen elvittek Salgótarjánba, hogy beírassanak ének szakra, de majdnem kidobtak. Azt mondták, ez lehetetlen, kicsi vagyok, nem vehetnek föl. Apu kérte őket, hosszan könyörgött nekik, hogy csak hallgassanak meg, és döntsenek utána. Végül fölvettek, énekelni és zongorázni tanultam néhány évig.

– Vannak érdekes történetek ezekről a kamaszkori szereplésekről?
– Tulajdonképpen ez egyfajta munka volt. Talán apu helyett énekeltem. Az munkálhatott bennem, hogy ezzel örömet szerzek neki. Az érdekes sztori az nem ezekhez a kis haknikhoz köthető, hanem az első klipemhez. Budapesten voltunk vásárolni, ott araszoltunk valamelyik körúton, amikor a dugóban valahogy mellénk keveredett Pély Barna. Apukám letekerte a kocsiablakot, átnyújtott neki egy cédét a telefonszámunkkal, és átkiabálta: “Kérem, hallgassa meg, és hívjon föl!” Egy hónappal később csörgött a telefon, Barna élőben is hallani akart, apu pedig vitt. Ezt követően több producer meghallgatott, végül elkerültem Joós Pistihez – ma a lemezeim kiadója –, aki elsírta magát, amikor énekeltem, és azt mondta: Úristen, egy kislány felnőtthanggal!

– Azért ez nem szokványos indulás.
– Nem. De akkor ennyi volt és nem több. A körülöttem lévő felnőttek bölcsen döntöttek, húzták az időt, visszafogtak. Nem akartak belőlem tinisztárt.

– Évek múlva azért ott voltál a Megasztárokon…
– Igen, a negyedik és ötödik versenyen kiestem, ami nagyon elkeserített, de aztán a hatodikat megnyertem.

– Nem titok, hogy ezt megelőzte az, hogy apukád is beköltözött veled a házba. Nem volt kínos?
– Á, dehogy – mosolyodik el. – A fölkészülés nagyon kemény volt, és én tizenöt évesen egyáltalán nem éreztem kínosnak édesapám jelenlétét. Ma már teljesen értem, miért nem engedett oda egyedül. Ő a legjobb kritikusom. Ma is vakon hiszek neki, mindent megbeszélünk, több ez egy apa-lány kapcsolatnál, mert bennünket összeköt a zene is.

– Azóta eltelt három év, és ível fölfelé a karriered. Sokan megszédültek már a sikertől.
– Bizonyára vannak, akik megszédülnek, de én nem szeretnék, és ennek még semmi jelét nem tapasztalom magamon. Nem tagadom, jól élünk, és néha kicsit elszabadulok, például vásárláskor, és több sminkcuccot vagy ruhát pakolok a kosaramba, utána mindig van egy kis lelkiismeret-furdalásom, de kontrollnak ott van anyukám is.

– Ezek szerint bőven vannak tanácsadóid, akik egyengetik a pályádat.
– A menedzserem, Sárdi Mariann szervez mindent, és terelget jó irányba. Beállt egy rend, és ez jó. Marianntól nagyon sok tanácsot kapok smink, öltözködés, viselkedés tekintetében, ő szervezi a fellépéseimet, néha keményen kritizál, de tudom, minden értem történik.

– Igaz, hogy a dalszerzésben is jó vagy?
– Igen, általában apuval és Kardos Norbert zongoristával születnek a dallamok. Apu zongorázik, én ráénekelek egy dallamot, aztán felvesszük, vagy Norbi hoz egy kész hangszerelt alapot, és nekem csak a dallamokat kell kitalálnom. Hamarosan elkészül az új klipem és egy új album, A barna lány. A szövegeket Joós Pisti írta, ő ismer engem, tudja, mi van a lelkemben, tehát a dalaim rólam mesélnek, Pisti szavain át arról, mit gondolok a világról.

– A kísérőid állandóak?
– Tulajdonképpen igen, Kardos Norbert zongorista, Takács Donát basszusgitáros, Balogh László dob, Csányi István szaxofon.

– Megtaláltad már azt a zenei stílust, amiben jól érzed magad?
– A legjobban a rhytm & bluest szeretem, ez az én vonalam. De ehhez is idő kell még. A lényeg, hogy úgy legyen populáris, hogy közben igényes is legyen.

– Mit érzel, amikor művésznőnek szólítanak?
– Zavarba jövök, elpirulok. Azt tartom, még nagyon sokat le kell tennem arra a bizonyos asztalra, hogy ezt kiérdemeljem.

– És cigánydalokat, nótákat tudsz-e még?
– Természetesen igen, hiszen ahol éltünk, Endrefalván nagyon sok mulatság volt, és ezek óhatatlanul belemásztak a fülembe. A keresztapám, Jónás Csaba szintén nagyon szereti a mulatós zenét, és nemrégiben megkért, hogy énekeljek neki valami ilyet, de nem akartam, és ez elszomorította. Egyébként ő nagyon sokat segített édesapámnak, munkát adott, támogatta a vállalkozását, és nagy szerepe van abban is, hogy az énekesi pályára kerültem. A kedvéért, hálából megtanultam Bangó Margit egyik saját dalát, az Úgy mentél elt, ezt szoktam neki elénekelni, és a keresztapám mindig sír.

– Úgy tűnik, számodra fontos a család, a rokonok.
– Igen, hiszen a családi összetartás a roma hagyomány része, és én ezt viszem tovább. A jelszavunk: együtt mindenhová. Nálunk, ha gond van, azonnal ugrik mindenki, hogy segítsen, ez szent dolog, védőbástya. Mostanában a nagyszüleimért imádkozom, betegek, kórházban vannak. Mi lovári cigányok vagyunk, de modern gondolkodásúak. A köreinkben a gyerekeknek az otthon ebben a rohanó, néha lelketlen világban is első osztályú babahotel.

– Azért ebből a babahotelből elég hirtelen kitörtél.
– Ez nem így van, máig a szüleimmel élek egy bérelt lakásban Budapesten. De azért volt két kitörés, egy klipforgatás Los Angelesben, egy pedig New Yorkban. Az elsőn ott volt apu is, a másodikra már egyedül mentem. A barna lányt pedig néhány hete itthon forgattuk.

– Van-e, ami riaszt?
– A rosszindulat, az irigység.

– Az endrefalvi barátaid megvannak még?
– Néhány lánnyal tartom a kapcsolatot, a legjobb barátnőm pedig Puporka Bettina. Egyébként érdekes, hogy a faluban miként viszonyulnak a sikereimhez, sokan nagyon büszkék rám, beszélgetnek, kérdeznek, ha hazamegyek, ami jólesik. És akadnak olyanok is, akik azt hiszik, megváltoztam, más lettem.

– Apukád nagyon félt. Mitől?
– Ezt tőle kellene megkérdezni, de azt hiszem, mindentől. Félt a médiától, a rajongóktól, akik közt van, aki testközelben furcsán viselkedik, túl messzire megy. Figyel arra, nehogy elcelebesedjek.

– Zárkózottnak vagy nyitottnak tartod magad?
– Egyértelműen zárkózottnak, de ez talán abból adódik, hogy az életem nagy részét egy kis közösségben éltem. Én nem jártam iskolai táborokba, kirándulásokra, egyszer mentem el az iskolával Paksra, és miután Budapestre költöztünk, és tavaly ősszel elkezdtem az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot, elmentem az osztálytársaimmal gólyatáborba. A zárkózottságom ellenére, akik ismernek, azt tartják, jó humorom van, és a kicsit őrült embereket kedvelem.

– Miben kellett változni, mióta énekesnőként dolgozol?
– A gyerekek talán tíz- és tizennyolc éves koruk közt változnak a legtöbbet, akkor is, ha nincsenek színpadon és nem énekelnek, mint én. Nekem talán kicsit többet kellett, hiszen nagyon dundi kislány voltam, már mondtam, tíz kilóval vagyok kevesebb, mint tízévesen. Futottam, hetente háromszor edzésre jártam, naponta ötször ettem, és ez hatalmas változást hozott. Aztán voltak egyéb apróságok is, mint fogszabályozás, a göndör hajam kiegyenesítése, mert a rendezők azt mondták, az arcomba lóg, a kamera nem szereti.

– Ezek szerint a ruhatáradat is teljesen kicseréltétek.
– Persze, hiszen függönyök voltak, óriási méretűek. Ma már törekszem a jó megjelenésre, a fellépésekre szép ruhákat válogatunk Mariannal.

– Mi lesz a nyáron?
– Nem tervezünk nagy családi nyaralást. Sok föllépésem lesz országszerte és néhány nagy koncert.

– Hosszú távú tervek?
– Angolul tökéletesen megtanulni, leérettségizni, és még jó ideig a pályán maradni, megmérettetni magam nemzetközi szinten is. És eljutni Indiába, nagyon kíváncsi vagyok az ottani életre, az ott élő emberekre. Azt pedig halkan mondom, jó volna végre nagylányként élni, örülnék, ha augusztustól, amikor betöltöm a tizennyolcat, mindenki nagykorúként kezelne.

– És hogy állsz a fiúkkal?
– Jelentkező van bőven, de egyelőre nem engedek közel magamhoz senkit. Még nem. Nemcsak a neveltetésem miatt, hanem mert arra vágyom, hogy önmagam miatt szeressen valaki, és ne azért, mert én egy énekesnő vagyok. Aki szeret, a hétköznapi Gigit szeresse.

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Radics Gigi: “Nagylányként szeretnék élni” Egyedül nevelem… – egyszülős családok Új királya lesz Spanyolországnak – Egy monarchia végnapjai? Rutkai Éva “Ilyen nagy szerelem…” Varró Dani: Misi és a szabályok Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!