Aktuális

Óriási felhőszakadás köszönt ránk

Öt déli megyére másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a felhőszakadás miatt. Több megyében heves zivatarra is figyelmeztetnek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint a felhőszakadás miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Tolna megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több csapadék hullhat. Az ország többi területén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a felhőszakadás miatt.
Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Somogy és Tolna megyére a heves zivatarok miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Óriási felhőszakadás köszönt ránk

Mint kifejtették: délelőtt északon, északnyugaton, majd a később a Dunántúlon egyre többfelé lehet számítani intenzív záporokra, zivatarokra, amelyet lokálisan felhőszakadás kísérhet. Az “intenzív záporos zóna” a délutáni, esti órákra a Dunától keletre, illetve az északkeleti országrészre is átterjedhet.

Majd várhatóan az esti óráktól délnyugat felől egy újabb kiterjedt intenzív csapadékrendszer vonulhat végig az országon, súlypontjával az ország déli részén, amely az éjféli órák környékén elérheti a keleti országrészt. Ennek nyomán villámlásra, helyenként jelentős mennyiségű esőre lehet számítani.

Heves zivatar kialakulására, amelyet 70-90 kilométer/órát meghaladó széllökés és 2 körüli vagy kevéssel annál nagyobb átmérőjű jég kísérhet, az ország déli tájain van nagyobb esély – írta a meteorológiai szolgálat.

Az előrejelzés szerint késő este 15-20 fok lehet.

További információkat találhatsz az Időkép.hu oldalán!   

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése