nlc.hu
Aktuális
Tovább emelkedett a női foglalkoztatottság

Tovább emelkedett a női foglalkoztatottság

Elérte az 56,5 százalékot a női foglalkoztatottság, ugyanakkor a női munkanélküliség mintegy 7,7 százalékra csökkent a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint.

A harmadik negyedévben a 15–64 éves foglalkoztatott nők száma 1 900 ezer volt, esetükben a foglalkoztatási arány 3,4 százalékponttal, 56,5 százalékra nőtt. 160 ezer nő volt munkanélküli, ez mintegy 42 ezerrel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerint a kedvező tendencia egyebek mellett a kormány politikájának is köszönhető, hiszen az intézkedések lehetőséget biztosítanak a nőknek és a kisgyermekes anyáknak arra, “hogy össze tudják egyeztetni a családi életet a munkával”. Kiemelt cél a rugalmas foglalkoztatás mellett az, hogy a gyermekek napközbeni ellátása minden esetben megoldott legyen – hangsúlyozta.

A KSH jelentése szerint a foglalkoztatottak száma megközelítette a 4 182 ezret a harmadik negyedévben, a munkában állók száma 192 ezerrel nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Ez az elmúlt év azonos időszakához képest 4,8 százalékos emelkedés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.