Aktuális

Elhunyt Seszták Ágnes újságíró

Elhunyt Seszták Ágnes, a Magyar Nemzet főmunkatársa – közölte a napilap online kiadása pénteken.

Közlésük szerint Seszták Ágnes 1944. július 23-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon. Szülei Seszták János görög katolikus kántortanító és Nátuly Mária voltak.

Seszták Ágnes pályája az ELTE BTK könyvtár–magyar szakának elvégzése után gimnáziumi pedagógusként indult, majd 1968. augusztus 1-jén gyakornokként a Jövő Mérnöke című újságnál helyezkedett el, ami a Budapesti Műszaki Egyetem lapja volt.

1972-ben elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskolát.     Dolgozott a Magyar Ifjúság családi rovatánál, a Képes 7 alapító tagja, majd rovatvezetője volt, később Pesti Hírlap általános főmunkatársa, majd főszerkesztő-helyettese lett. 1993-ban kilépett a MÚOSZ-ból, 1994-től a Szabad Újságírók Szövetségének szóvivője lett.

1994–2002 között a Demokrata hetilap alapítója, társtulajdonosa, majd az újság főszerkesztő-helyettese, 2002-től 2004-ig a lap média-tanácsadója. 2004 óta a Magyar Nemzet főmunkatársa.
Seszták Ágnes pályafutása során számos elismerésben részesült; 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.

Seszták Ágnest a Magyar Nemzet saját halottjának tekinti.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése