nlc.hu
Aktuális
Nagy erőkkel keresik az eltűnt győri lányt

Nagy erőkkel keresik az eltűnt győri lányt

Bödecs Rebeka 2 hete tűnt el. A 24 éves lány semmit sem vitt magával. A szombati keresés ugyan nem vezetett eredményre, az aggódó család azonban nem adja fel.

Bödecs Rebekát január 25-én látta utoljára a családja, azóta nem adott hírt magáról, a rendőrség is keresi. A 24 éves lány a táskáján kívül semmit nem vitt magával. Ruhát nem csomagolt, a mobiltelefonját is otthon hagyta. A számítógépe előzményei azonban törlődtek.

Egész nap kereste 40 ember

Barátok, ismerősök, de ismeretlenek is megjelentek szombaton a győri buszpályaudvar parkolójában, hogy együtt keressék a fiatal lányt. Sőt még más városokból is érkeztek az eltűnt lány családjának kérésére. Innen indulnak hogy feltérképezzék a város peremkerületeit, elhagyatott területeit, épületeit abban a reményben, hogy Rebeka nyomára bukkannak. Közel negyvenen keresték egész nap a lányt, de nem találták meg – számolt be a kisalfold.hu.

Rebeka családja egyelőre nem tudja, hogy mi legyen a következő lépés. A hozzátartozók ugyanakkor továbbra is bíznak benne, hogy megtalálják a fiatal lányt, Rebeka épségben előkerül.

Forrás: police.hu
A rendőrség továbbra is országosan körözi Bödecs Rebekát. – Forrás: police.hu

A számítógép rabja volt

Egyik testvére szerint Rebeka a nap 24 órájában a Fantasy nevű számítógépes játékot játszotta, szinte el sem mozdult a monitor elől. Egyelőre nem tudni, hogy a játéknak lehet-e köze Rebeka eltűnéséhez. A  család szerint a lány a játék révén rengeteg játékostársat gyűjtött össze.

Az eltűnt lány 170 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja barna színű, vállig érő hosszúságú. Szeme színe kék. Eltűnésekor fekete színű félhosszú gyapjúkabátot és fekete színű, barna csíkos bokacsizmát viselt.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható lányt látta, hollétéről vagy tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (Győr, Zrínyi út 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es “Telefontanú” zöld számát (h-cs; 8-16; p: 8-13), illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top