nlc.hu
Aktuális
“Az állam nem szent, nem mindent tudó és tönkretette a közoktatást” – tüntetés után, sztrájk előtt

“Az állam nem szent, nem mindent tudó és tönkretette a közoktatást” – tüntetés után, sztrájk előtt

Minden január elején kezdődött a hermanosok tiltakozásával, és azóta gyorsan pörögnek az események. Rengetegen támogatják a pedagógusokat, akik szombaton utcára vonultak, hogy felhívják az oktatás helyzetére a figyelmet. Érdemi lépéseket, valódi átalakítást várnak a szaktárcától, a céljaikért pedig bármeddig képesek elmenni.

Közel ötven szervezet csatlakozott a szombati pedagógusdemonstrációhoz, és az eső ellenére hatalmas tömeget mozgósítottak. De ezzel még közel sincs vége, hiszen az oktatás teljes, rendszerszintű megváltoztatása a cél, amit akár sztrájk árán is ki akarnak kényszeríteni a pedagógusok a kormányzatból. Az egészségügy egyik emblematikus képviselője, Sándor Mária, a fekete ruhás nővér 5 perces csendet kért a tömegtől, egy szülő pedig humoros beszédével vette le a lábáról az összegyűlteket. A Pedagógusok Szakszervezetének vezetői a mai nap folyamán értékelik a szombati demonstrációt, és várják a kormány válaszát.

Hogyan tovább?

Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója már január 19-én azt nyilatkozta az NLCafénak, hogy ha kell, utcára mennek és sztrájkolnak, mert betelt a pohár. A fiatal igazgató azóta gyakran ad interjút, televíziós műsorokba hívják, folyamatosan csörög a telefonja, egyszóval ismert ember lett. És szombaton elmondta élete első olyan beszédét, amelyet többezres tömeghez intézett a Kossuth téren, követelve az oktatási rendszer teljes megváltoztatását. Pukli István azt mesélte, hogy a beszéd előtt gombócot érzett a torkában, de miközben beszélt, ez az érzés elmúlt, és fantasztikus volt látni és érezni az összegyűlt, figyelő embereket, kollégákat. Utána pedig arra gondolt, hogy ez még csak a kezdet.

“A következő lépés a Civil Közoktatási Platform, ez holnap lesz, ezen részt vesznek a szakszervezetek és a civil szervezetek is – mondta el a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója. – Az erőinket össze kell fésülni, és olyan erős szövetségeket létrehozni, amelyekre lehet támaszkodni. Meg kell alakulnia az Alternatív Kerekasztalnak, ahol valódi szakemberek és valódi szervezetek foglalnak helyet, és meg kell fogalmazni tisztán és világosan a kívánalmakat. Nem szabad, hogy a kormányzat diktálja a feltételeket, és ki kell kényszeríteni, hogy teljesítsék a pedagógusok kéréseit. Ha ez nem sikerül, akkor újabb tüntetés lesz, és ha az sem ér célt, akkor sztrájk lesz, mert a pedagógusok nagyon eltökéltek.”

Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója (Fotó: MTI)
Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója (Fotó: Marjai János/MTI)

Milyen ötleteik vannak a sztrájkkal kapcsolatban?

Többféle alternatíva van:

  • A diákok egyik ötlete, hogy ők fognak sztrájkolni, vagyis egyszerűen nem jönnek iskolába.
  • A másik lehetőség, hogy az összes pedagógus beteget jelent és nem jönnek dolgozni. (Januárban Detroit 88 iskolájában beteget jelentettek a pedagógusok, és elmentek tüntetni tanítás helyett, így aznap nem volt iskola.)
  • A harmadik lehetőség az érettségisztrájk, májusban, valószínűleg ez lenne a legdurvább variáció, de ennyire még ne szaladjunk előre.

Azt előre tudniuk kell a pedagógusoknak, hogy a sztrájk idejére nem kapnak fizetést, ezt bele kell kalkulálni az egyébként is szűkös tanári büdzsébe.

A szombati demonstrációval a Pedagógusok Szakszervezete bizonyított: egy jól megtervezett, okos, jó ívű tüntetést szerveztek, és abban is igazuk volt, hogy nem vettek részt a kormányzat által szervezett Köznevelési Kerekasztalon. A szakszervezetekre egyébként mindenképpen szükség van, mert csak ők szervezhetnek sztrájkot. A civil szféra látványosan összefogott, és csak úgy lehet eredményeket felmutatni, ha ez így is marad – mondta el Pukli István.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol, idén hányan jelentkeznek tanári pályára a történtek tükrében (ma éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatásba), halk nevetés volt a válasz, és azt válaszolta a Teleki igazgatója, hogy eddig is nagy hiány volt reál szakos tanárokban, és nem hiszi, hogy ez a jövőben másként lesz.

Bár az üveg homályos, mégis át lehet látni rajta

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke részt vett a kormány által összehívott Köznevelési Kerekasztal első ülésén. Később azonban azt nyilatkozta, tévedett, mikor hitt ebben a kerekasztalban. A szombati tüntetésen ő is az emelvényen állt.

“Szombaton megerősödött, bizonyossá vált, hogy tömegek állnak mögöttünk, a virtuális számok valósággá váltak – kezdte a beszélgetést Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. – Az állam nem szent, nem mindent tudó és tönkretette a közoktatást. Fontos, hogy platformokat szervezzünk, így holnap mi is ott leszünk a Civil Közoktatási Platformon. Meg lennénk lepve, ha a kormányzati oldal is részt venne ezen, de várjuk őket is, természetesen. Bár a kormány napi praktikái igyekeznek szembefordítani  az oktatás szereplőit egymással az »Oszd meg és uralkodj!« elve alapján, most azonban ez nem sikerült. Az emberek ugyanis látják, hogy mi történik az oktatásban, bármilyen homályos is az ablaküveg, átlátnak rajta. Butaság fenyegetni a tanárokat, az nem vezet jóra” – folytatta a PDSZ elnöke.

Tüntető pedagógusok a Parlament előtt (Fotó: MTI)
Tüntető pedagógusok a Parlament előtt (Fotó: Marjai János/MTI)

Több szakszervezet is demonstrációra készül, a vasutasok, az egészségügyi dolgozók és a szociális szférában dolgozók is. Jól látható, hogy a szakszervezetek össze akarnak és össze is fognak fogni, ahogyan szombaton is tették, mert együtt erősebbek. A közös gondolkodás megindult, és ez a lényeg. Hogy az új oktatási államtitkár, Palkovics László milyen partner lesz a jövőben, azt nem lehet most még tudni. Egy biztos: meg kell változtatni a köznevelési törvényt, és új közoktatási törvényt is akarunk. Már csak a módszer a kérdés, hogy ezt a célt hogyan érjük el – fogalmazott Mendrey.

Nem béremelésért tüntettek a tanárok

A 444.hu-hoz eljutott az a levél, amit az iskolaigazgatóknak küldött ki az Emmi, összegezve benne az eddigi köznevelési konzultációk eredményeit. A kormányzati kommunikációt egyértelműen cáfolják ezek a levelek, az elmúlt napokban ugyanis Lázár Jánostól elkezdve az összes megszólaló kormánypárti politikus azzal vádolta a pedagógusokat, hogy megint csak béremelést akarnak. Sőt elhangzott az is, hogy méltatlan lenne más társadalmi csoportokkal szemben, ha megint az ő fizetésüket emelnék. Már a szombati tüntetésen is kiderült, hogy nem ez a demonstráció oka, ezt erősítette meg a minisztérium levele is, ugyanis szó sincs benne a tanári jövedelmekről.

 Itt olvashatsz még többet az oktatás helyzetéről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top