nlc.hu
Aktuális
8 tuti filmtipp azoknak, akik unják az ostoba nyári mozikat

8 tuti filmtipp azoknak, akik unják az ostoba nyári mozikat

Nyáron a mozikban szuperhősök, mesefilmek, idegen lények és akcióhősök tombolnak, teljesen elnyomva az értelmes, valódi emberekről szóló filmeket. Attól még, hogy hőség van, sokan vannak, akik néha néznének valami értelmes, felnőtteknek szóló új filmet is. Ebben próbálok segíteni.

Sing Street

A film leginkább azzal került be a köztudatba, hogy a rendezője, John Carney totál hülyét csinált magából, amikor egy interjúban ekézni kezdte előző filmje, a Szerelemmel hangszerelve főszereplőjét, Keira Knightley-t, hogy aztán a teljes filmszakma kiálljon a színésznő mellett, ő pedig egy nyilvános bocsánatkéréssel próbálja elütni a dolgot. Persze ezzel nem csinált túl jó reklámot a filmjének, de szerencsére attól, hogy a direktor az életben egy seggfej, még eléggé ért a szakmájához.

Carney azon kevesek egyike, aki igazából musicaleket csinál, mégsem érezzük őket annak, mivel zenészekről, zenekarokról szólnak, akik teljesen érthető okokból fakadnak dalra alkalomadtán. Az Egyszer és a Szerelemre hangszerelve direktora most a nyolcvanas évekbe kalauzol el bennünket, hogy egy tinédzser srácról meséljen, aki zenekart alapít azért, hogy elkápráztassa a lányt, aki megtetszett neki. Kamaszosan játékos nyári film azokról az időkről, amikor még úgy éreztük, hogy a világ csak a miénk.

Hol keresd?

Augusztus 18-tól a magyar mozikban.

Demolition

Mióta Jake Gyllenhaal hátat fordított a popcornmoziknak, egyre izgalmasabb projektekhez adja a nevét, és lassanként eljutott abba a kategóriába, hogy tudni lehet, ha feltűnik a neve egy filmplakáton, arra bizony érdemes lesz jegyet váltani. A Demolitionben a hollywoodi színészek új kedvenc rendezőjével, Jean-Marc Vallée-vel (Vadon, Mielőtt meghaltam) dolgozott együtt, az eredmény pedig egy izgalmas és eredeti film a gyász és az elvesztés feldolgozhatatlanságáról.

David autóbalesetben veszíti el a feleségét, és eleinte kétségbeesik, mert nem érez gyászt, sőt nem érez semmi mást, csak ürességet. Míg a környezete azt várja tőle, hogy könnyekben ázva pszichológushoz járjon, ő inkább bejár dolgozni, új hobbiként pedig beáll segédkezni házak bontásához, hogy egy nagy kalapáccsal a kezében kitombolhassa magát. Egy füvezős anyuka (Naomi Wattsot látni mindig csudajó) és problémás kamasz fia segítségével szép lassan elkezdi megérteni saját magát. Ahhoz képest, hogy a gyászról szól, a film hangulata meglepően vidám, és teli van vicces pillanatokkal, de sajnos Vallée ezúttal többször is átlépi a giccshatárt.

Hol keresd?

Nyár végétől DVD-n.

 

Éjféli látomás

A nyolcvanas években még nem minden idegen lény volt agresszív, és nem mindegyiknek volt az a célja, hogy elpusztítsa, meghódítsa a Földet. Ez a hozzáállás leginkább Steven Spielbergnek volt köszönhető, aki a Harmadik típusú találkozásokkal és az E.T. – A földönkívülivel meghonosította a barátságos földönkívülieket a mozikban. Ebben a szellemben készítette el új sci-fijét Jeff Nichols (Take Shelter), nála az idegenek egy földi kisfiú képében jelennek meg, akinek el kell jutnia egy találkozási pontra a szülei segítségével, miközben nemcsak az FBI és a rendőrség van a nyomában, hanem egy szekta is, akik imádták ők, és nem akarják elengedni. Az Éjféli látomás nem egy agyatlan látványfilm, hanem inkább a szülői szeretetről és a csoda elfogadásáról szóló, szép, de sötét mese; lassú folyású, és csak a végén mutatja meg igazán a science fiction oldalát.

Hol keresd?

Július 20-tól DVD-n.

 

Emlékezz!

A 86 éves Christopher Plummer sötét jutalomjátéka egy egészen meglepő thrillerben, amiben egy demenciával küzdő, az idősek otthonában ápolt öregember indul útnak, hogy egy pisztollyal bejárja Amerikát, és megkeresse a férfit, aki sok-sok évtizeddel ezelőtt egy koncentrációs táborban felelős volt azért, hogy kivégezzék a főhős családját, és most álnéven bujkál.

Egy aggastyán bosszúja természetesen egészen másképp fest, mint amikor egy életerős fiatalember indul el egy bosszúhadjáratra: megalázó és kiszolgáltatott helyzetek egész sorával találja szemben magát, és olykor ő maga is elbizonytalanodik a tettei értelmében. A film nemcsak izgalmas, hanem okos is, a végkifejlettel pedig egy igazán ügyes morális dilemma elé állítja hősét.

Hol keresd?

Július 14-től a mozikban.

 

Popstar: Never Stop Never Stopping

A Lonely Island nevű vicczenekarnak már régóta kijárt egy saját mozifilm, és ennek végre idén jött el az ideje. Amikor kijött hozzá a Finest Girl (Bin Laden Song), amiben Andy Samberg arról énekel, hogy az új nője azt szeretne, ha úgy megcsinálná, ahogy az amerikai hadsereg megcsinálta Oszáma bin Ladent, akkor már tudhattuk, hogy a film nem mindennapi humorral operál majd. A Popstarban a Lonely Island a mostanság divatos koncert-dokumentumfilm-keverékeket parodizálja, amit a popénekesek (például Katy Perry vagy a legfőbb inspirációnak számító Justin Bieber) azért készítenek, hogy a rajongók azt érezzék, ezzel kicsit közelebb kerülhetnek a bálványaik életéhez.

A valódi inspirációt azonban A turné (This Is Spinal Tap) című nyolcvanas évekbeli áldoksi szolgáltatta a srácoknak, ami egy képzeletbeli metál zenekart mutatott be a turnéján, szétesés közben, amikor két alapító tag egymás torkának esett. A popzene világát imádok a Popstaron  percenként fognak kidőlni a röhögőgörcsöktől, a betétdalok pedig annyira csodásan ostobák, hogy tanítani kellene őket.

Hol keresd?

Egyelőre az interneten. Később talán DVD-n.

 

Haverok fegyverben

A Wall Street farkasa elképesztő sikere megmutatta, hogy komoly piaci rést lehet eltalálni a felelőtlen és nagy lábon élő milliomosok világának vicces és pörgős bemutatásával, erre csapott le most a Warner stúdió David Packouz és Efraim Diveroli igaz történetét feldolgozva. A két fiatal srác a semmiből, mindenféle háttér és tapasztalat nélkül nyer meg egy háromszázmillió dolláros tendert a Pentagontól, melynek értelmében fegyvereket kell szállítaniuk Afganisztánba. Csak az a bibi, hogy a srácok azért nyertek, mert ők adták a legolcsóbb ajánlatot, arról azonban fogalmuk sincs, hogy ilyen áron hogyan tudnának eleget tenni a szerződésüknek. A filmet a Másnaposok-trilógiát jegyző Todd Phillips jegyzi, a két főhőst Miles Teller (Whiplash) és Jonah Hill (igen, A Wall Street farkasa…) alakítja, a hangvétel pedig garantáltan könnyed és vicces lesz.

Hol keresd?

Augusztus 18-tól a mozikban.

 

Rossz anyák

A Képszakadás című egyetemista komédia rendezőpárosa időközben apuka lett, és rá kellett jönniük, hogy míg ők dolgoznak, a feleségeik majd beleszakadnak abba, hogy jó anyukák legyenek. Ez a felismerés vezette rá őket arra, hogy filmet készítsenek olyan anyukákról, akiknek elegük lesz abból, hogy egyfolytában mintaanyaként viselkedjenek, és szabadságra mennek a példásanyuka-életből.

Ez valóban egy olyan problémakör, amivel sokan tudnak együtt érezni, és a filmben felbukkanó problémákban a szülők könnyen magukra ismerhetnek, amit jól jelez, hogy a film előzetese elképesztően népszerű lett a neten. Persze ez nemcsak a sztorinak, hanem az ütős szereposztásnak is köszönhető, olyan nevekkel, mint Mila Kunis, Kristen Bell, Kathryn Hahn vagy a mintaanyukák vezérét alakító Christina Applegate.

Hol keresd?

Augusztus 11-től a mozikban.

 

A zátony

Létezik-e egyszerűbb történet annál, hogy egy szörfös lányt megtámad a tengerben egy cápa, ő pedig egy zátonyon ragadva próbál életben maradni egy elhagyatott partszakaszon, miközben az éhes bestia körülötte köröz? Aligha. A film mégis nagyot vállal azzal, hogy a sztoriját beszorítja egyetlen kis zátonyra, ahol a hősnő társaságát kizárólag egy szintén ott ragadt, sérült sirály adja.

A sztori első blikkre nem is annyira Spielberg Cápáját juttatta eszembe, hanem inkább a James Franco főszereplésével készült 127 órát, ami szintén egy bizarr, klausztrofób helyzetet mutatott be egy teljes filmen át. Az egyetlen aggodalmamat a főszerepet játszó Blake Lively aki nyáron kiakasztotta az internetet jelenti, bámulatosan áll ugyan rajta a bikini, de arról még sosem tudott meggyőzni, hogy igazán tehetséges színésznő lenne…

Hol keresd?

Augusztus 11-től a mozikban.

További filmajánlók az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top