nlc.hu
Aktuális
Jön a digitális érettségi!

Jön a digitális érettségi!

Bizonyos tantárgyakból már digitálisan történhet 2019-ben az írásbeli érettségi vizsga, emellett a diákok a dolgozatokat is így írják majd az iskolákban.

A 2019 szeptemberében kezdődő tanévben pedagógusok, intézményvezetők, szülők és diákok egyaránt azt tapasztalhatják majd, hogy döntő részben megvalósult az oktatási rendszer digitális átalakítása. Az átalakítást követően a megfelelő digitális írás- és olvasástudást a diákok és tanárok esetében egyaránt korszerű vizsgamódszerekkel mérik, és ellenőrzik majd. Ennek részeként a pedagógus-életpályamodell részévé kell válnia annak, hogy a digitális pedagógiai szaktudás az előmenetel feltétele.

A digitális átállás megfelelő sebességű és fokozatos lesz, ennek jegyében már 2017 elején elkezdődnek a szükséges beruházások és fejlesztések – írja a Magyar Idők.

Jön a digitális érettségi!

Már a napokban megjelennek azok a pályázatok, amelyek első lépésben mintegy 40 ezer pedagógus számára teszik lehetővé a digitális kompetenciáik jelentős gyarapításához szükséges továbbképzést. Emellett hamarosan elindul egy első lépésben több mint 30 milliárd forint keretösszegű eszközbeszerzési program, amely elsősorban azokat az intézményeket érinti, ahol a tanárok jelentős része már rendelkezik a szükséges digitális írástudással, illetve az iskolának van megfelelő hálózata.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top