nlc.hu
Aktuális
Ő lehet az új budapesti amerikai nagykövet

Ő lehet az új budapesti amerikai nagykövet

Egykori tévés és egyetemi tanár is esélyes a budapesti nagyköveti kinevezésre.

Donald Trump tavalyi kampányának valamelyik tehetős adományozója kaphatja a budapesti nagyköveti posztot – írja az Index diplomáciai és magyar kormányzati forrásokra hivatkozva.

A poszt esélyesei között emlegetik a magyar származású George Patakit, New York állam volt  kormányzóját. Ám a lapnak nyilatkozó források szerint minimális az esélye, hogy ő lesz az új nagykövet, mivel az előválasztásokon ellenfele volt Trumpnak, akit bírált és visszalépésre is felszólította. Ráadásul Pataki különösebben nem is akar nagykövet lenni.

Ő lehet az új budapesti amerikai nagykövet

Az egykori tévés műsorvezető Susan Hutchinson, Washington állam republikánus pártelnökéről viszont úgy tudni, szívesen jönne Budapestre. Ő ráadásul Trump támogatói között volt, így elképzelhető, hogy az elnök megjutalmazza őt a nagyköveti poszttal. Hutchinson magyar kötődése, hogy a Charles és Lisa Simonyi Alapítvány a Művészetekért és Tudományért ügyvezető igazgatójaként tevékenykedik, illetve 2014 őszéig a Hungary Initiatives Foundation (HIF) egyik kurátora is volt.

A legideálisabb jelöltként Christopher Ballt, a Quinnipiac Egyetem közgazdászprofesszorát emlegetik a lapnak nyilatkozó szakértők. Ball húsz éve foglalkozik Magyarországgal, a kilencvenes években élt is nálunk, és az ELTE-n tanított. Folyékonyan beszél magyarul, a felesége erdélyi magyar. Egyetemén a Közép-európai Intézet Széchenyi nemzetközi gazdasági tanszéknek igazgatója, illetve ő a tiszteletbeli magyar konzul Connecticutban.

Elképzelhető persze az is, hogy nem közülük kerül ki a leendő nagykövet, ugyanis a diplomáciai források azt állítják, hogy a Trump-kampány adományozói közül nagyon sokan szeretnék elnyerni a posztot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top