nlc.hu
Aktuális
Áldozata szerint rossz üzenete van a lúgos orvossal készült interjúnak

Áldozata szerint rossz üzenete van a lúgos orvossal készült interjúnak

Az elítélt kórházigazgató, B. Krisztián vállalta arcát, és először lépett a nyilvánosság elé. Áldozata szerint ez az egész végtelenül szomorú.

Tegnap megírtuk, hogy a másodfokon 9 év börtönbüntetésre ítélt kórházigazgató, B. Krisztián, aki brutálisan megkínozta volt párját, vállalta az arcát, és a nyilvánosság elé lépett. A vele készült interjút, amiben az egykori orvos könnyek között nyilatkozik, és többek között arról beszél, hogy az igazságszolgáltatás áldozata lett, a Duna TV Kékfény című műsora adja majd közre március 20-án.

Áldozata szerint rossz üzenete van a lúgos-orvossal készült interjúnak

A nemaznem.blog.hu-nak nyilatkozott az áldozat, Renner Erika. Őszintén beszélt arról, mit érzett, mikor meglátta az ajánlót. “Végtelenül szomorú és rossz üzenet” – kezdte, majd hozzátette, számára borzalmas ez az egész, igaz, ő már 4 éve ebben a borzalomban éli mindennapjait.

“De, hogy ennek mi az üzenete? Mi az értelme? Vajon felmerült a csatornánál, hogy mit fognak érezni a hasonló bűncselekmények áldozatai és hozzátartozói? A nemesgörzsönyi hentes lesz a következő interjúalany? Késő már visszakozni, a kár megtörtént, de még mindig lehet úgy dönteni, hogy ez a végtelenül etikátlan műsor nem mehet adásba. Bocsánatkérés nem kell, azt már a kutya sem hinni él.”

Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top