Aktuális

Tavasszal robbant be idén a lakáspiac

Beindult a szezon a lakáspiacon. Március első három hetében ugrásszerűen, éves szinten 23 százalékkal emelkedett az eladó lakások iránt érdeklődők száma - derül ki az ingatlan.com több mint 30 ezer magánhirdetésen alapuló elemzéséből. Bár idén januárban és februárban is erős volt a kereslet, alig haladta meg a tavalyi szinteket, márciusban pedig felélénkült a piac. A kereslet márciusi emelkedésével párhuzamosan a kínálat viszont alig változott.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “Tavaly év elején a kibővített Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) miatt sokkal élénkebb volt az ingatlanpiac mint azt az előző években megszokhattuk. Emiatt idén januárban és februárban – tavalyhoz képest – nem volt olyan látványos az előrelépés sem az eladásra meghirdetett lakások, sem pedig a lakásvásárlást tervezők számában. Az idei márciusi adatok viszont már egyértelműen arról tanúskodnak, hogy a kereslet és a kínálat is érezhetően elrugaszkodott a tavaly márciusban mért szinttől.”

Mi a helyzet a legnépszerűbb lakásoknál?

Az ingatlan.com elemzése szerint bár a kereslet megugrott, a lakásokra visszafogottabb drágulás jellemző, mint 2015-ben vagy 2016-ban, mert az áremelkedés üteme elmarad az elmúlt években látott 20-30 százalékos drágulástól. Budapesten a 20-60 négyzetméteres panelek átlagos négyzetméterára március közepén 370 ezer forint volt, ami 17 százalékos drágulást jelent. Az azonos méretű téglaépítésű lakások esetében pedig 14 százalékkal 510 ezer forintra nőtt a négyzetméterár. Balogh László elmondta, hogy a paneleknél bekövetkezett jelentősebb drágulás nem meglepő, ezek ugyanis alacsonyabb áruk miatt kelendőbbek. “Egy fővárosi 50 négyzetméteres panellakás kijöhet 16-18 millió forintból, míg ugyanekkora téglaépítésű lakásért 7-8 millió forinttal többet kell adni” – tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

A megyeszékhelyek közül Debrecenben is lendületben maradt az árak növekedése. Március közepén a 20-60 négyzetméteres panellakások négyzetméterára 274 ezer forint volt, a téglaépítésűeké pedig 330 ezer forintnál járt, ami 14, illetve 15 százalékos áremelkedésnek felel meg. Székesfehérváron visszafogottabb volt az drágulás ebben a méretkategóriában: a paneleknél 7 százalékkal 260 ezer forintra, a téglaépítésű lakásoknál pedig 11 százalékkal 283 ezer forintra nőtt a négyzetméterár a kínálati piacon. Győrben még inkább lelassult az árak növekedése: a panelekért 270 ezer forintot, a téglalakásokért pedig 335 ezer forintot kértek négyzetméterenként, ami 3, illetve 1 százalékos drágulásnak, lényegében stagnálásnak felel meg.

Drágábbak a kicsik

Az is kiderül az elemzésből, hogy a kisebb alapterületű lakások esetében magasabb az átlagos négyzetméterár. A 20-40 négyzetméteres fővárosi lakások árai 13 százalékkal magasabbak, mint a 40-60 négyzetmétereseké. A megyeszékhelyeken pedig átlagosan 15 százalékkal kerülnek többet a kisebb méretű lakások.

Balogh László az ingatlan.com előrejelzését ismertetve elmondta, hogy a használt lakások iránti kereslet az idén is erős lesz, ezért a tavalyi évhez hasonlóan idén legalább 150 ezer adásvételt vár a szakértő. A kínálati árak folyamatos emelkedése miatt az idei évben egyre nagyobb lehet a vásárlók alkuereje. A jó helyen lévő jó állapotú lakásokért viszont továbbra is sorban állnak a vevők, ami pedig az eladók pozícióját erősítheti.

Olvass még több cikket lakás témában itt az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése