Aktuális

Járóbottal küzdött meg az ezer forintért, most őrizetben van

Rablás miatt folytatnak büntetőeljárást egy 68 éves bökönyi nő ellen, aki a járóbotját is bevetette azért, hogy barátnője maroknyi kis pénzéhez jusson.

A megalapozott gyanú szerint a nő húsvéthétfőn este hat óra körül átment egyik régi ismerőse bökönyi házába, ahol rövid beszélgetést követően távozni készült. Mielőtt azonban elhagyta volna a házat, magához vett a konyhaszekrényről egy pénztárcát, amit a szintén 68 éves ismerőse észrevett és szóvá is tett. A rövid dulakodás során a gyanúsított egy járóbottal bántalmazta a sértettet, majd a pénztárcából megszerzett ezerforintos bankjeggyel elmenekült a helyszínről.

A rendőrök a bejelentést követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt otthonából előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Nagykállói Rendőrőrse a további eljárást az asszony őrizetbe vétele mellett folytatja – írja a police.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése