nlc.hu
Aktuális
Viharos szél és sok eső miatt adtak ki riasztást

Viharos szél és sok eső miatt adtak ki riasztást

Nincs mit szépíteni rajta: igazán pocsék idő van ma!

A Dunántúlon már több járásra másodfokú riasztást adtak ki a viharos szél veszélye miatt. Az érintett területeken a következő órákban akár 90 kilométer/óránál sebesebb széllökések is lehetnek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda délelőtti, MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a viharos szél miatt szerdára Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyében adtak ki másodfokú figyelmeztetést.

Szintén az erős szél miatt Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Azt írták: a Dunántúl nagyobbik, északnyugati felén viharossá fokozódik a szél. Napközben az Alpokalján – elsősorban a Kapuvár és Zalaegerszeg közötti sávban – 80-100 kilométer/óra közötti széllökések is valószínűek, és az északkeleti országrészben is elfordulhat 70 kilométer/óra körüli szélsebesség.

Emellett az ország középső és keleti felében a jelentős mennyiségű eső miatt van érvényben hat megyében (Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok) másodfokú a figyelmeztetés. Pest, Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében, továbbá a fővárosban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a sok eső miatt.

Az ország középső és keleti felén jelentős, 20 milliméternél is több csapadékra kell számítani, de az Alföldön területi átlagban 30 milliméter feletti mennyiség is hullhat. Az Északi-középhegység magasabb részein akár 50 millimétert meghaladó csapadék is eshet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kiemelte azt is, hogy az Északi-középhegységben 600-700, a Dunántúli-középhegység keleti felén és a Mecsekben 400-500 méter feletti részeken vizes, sok centiméteres hóréteg kialakulására is nagy esély van. Síkvidéken inkább csak időszakosan maradhat meg néhány centiméteres vizes hó.

Az előrejelzés szerint a hőmérséklet csúcsértéke 2-9 Celsius-fok között valószínű szerdán. Késő este 0-5 fok várható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top