nlc.hu
Aktuális
2500-an szerezhetnek ingyen jogsit

2500-an szerezhetnek ingyen jogsit

Újabb 2500 hivatásos gépjárművezetői jogosítvány megszerzését biztosítja ingyen a munkaerőpiaci változások segítése program a pénteken induló képzéseken – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A 2,09 milliárd forint hazai forrásból megvalósuló képzés a szállítmányozási szektor szakember-utánpótlásán szeretne segíteni a közlemény szerint.

“A logisztikai ágazat rohamos fejlődésével a közúti áruszállítás versenyképességének javítása kulcsfontosságú tényező Magyarország számára, ezért a szektorban fellépő szakemberhiány utánpótlását mielőbb biztosítani kell” – mondta Cseresnyés Péter, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

Cseresnyés szerint továbbra is nagy az érdeklődés mind a magánszemélyek, mind a munkaáltatók körében a gépjárművezetői képzések iránt. A csaknem 12 ezer vállalkozás által üzemeltetett 62 ezer jármű megköveteli a folyamatos munkaerő-utánpótlást: évente 500-1000 új gépjárművezető munkába állása szükséges folyamatosan, a meglévő hiány pótlása mellett – tette hozzá az államtitkár.

Az OFA Nonprofit Kft. a képzésre 638 munkáltatóval kötött együttműködési megállapodást 2017. március végéig. A vállalatok között van kisvállalat, amelynek egy emberre van igénye, de több száz embert felvenni szándékozó nagy cég is. Újabb 400 munkáltatóval hamarosan várható a megállapodás.

A jelentkezők képzése a munkáltatói szándéknyilatkozatok vagy tanulmányi szerződések benyújtása és megkötése után indulhat, ezzel is elősegítve a támogatottak elhelyezkedését. A program célja, hogy hozzájáruljon a foglalkoztatás bővítéséhez, hiszen konkrét munkaerőigényekre alapozott képzések segítségével biztosítaná a vállalatok növekedéséhez szükséges munkaerőt – emelte ki Cseresnyés.

A képzésre magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akiknek munkaerő-piaci státusza képzéssel, munkaerő-piaci szolgáltatással mozdítható előre. Az első képzések a programra már korábban jelentkezőkkel indulnak, az új érdeklődők pedig a tervek szerint júniusban jelentkezhetnek majd a program regisztrációs felületén, a www.ofa.hu-n.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top