nlc.hu
Aktuális
Meglepő, kikről neveznek el közterületeket Budapesten

Meglepő, kikről neveznek el közterületeket Budapesten

Két római császárról is neveznek el közterületet Budapesten, de a szlovén főváros is ezután utcanévtáblán fog szerepelni. Elkeresztelik a még névtelen tereket és utcákat.

Eddig névtelen budapesti közterületek kaphatnak nevet a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén – írja a Napi.hu az esemény előzetes menetrendje alapján. 

Traianus tér lehet  a III. kerületi Heltai Jenő tér – Madzsar József utca – Bálint György utca – Füst Milán utca által határolt területből. A szintén óbudai Pünkösdfürdő utca és az Ipartelep utca közötti egyik névtelen közterület pedig a Septimius Severus utca nevet kaphatja meg. Az ókori római császárokról elnevezendő közterek jól fognak passzolni a Hadrianus császárról 1976-ban elnevezett, szintén III. kerületi utcához.

A III. kerületben lesz még Gőtés köz is, az Óbudai Egyetem tiszteletbeli professzoráról elnevezve pedig a mikroflopi feltalálójának állít majd emléket a Jánosi Marcell köz.

De nemcsak Óbudán, hanem a XI. kerületben is lesznek elkeresztelések. A városrész albertfalvai részén a Bükköny és Sáfrány utca déli végénél egy jelenleg névtelen közterület felveheti a Ljubljana utca nevet. Ezt a szlovén nagykövet javasolta a Fővárosi Közgyűlésnek, mert szerinte a fővárosban még nincs olyan közterület, amely Szlovéniához köthető.

A XVI. kerület Kardosfa, Ibafa, Bőszénfa és Gálosfa utcákkal gyarapodhat, a XVIII. kerületben pedig egy most még névtelen utcát Schaub Mihályról – Pestszentimre első plébánosáról – nevezhetnek el.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top