nlc.hu
Aktuális
Vádat emeltek a francia turista kutyáját lelövő magyar vadász ellen

Vádat emeltek a francia turista kutyáját lelövő magyar vadász ellen

Állatkínzás és rongálás miatt emeltek vádat a vadász ellen, aki a nemzetközi kerékpáros útvonalon gazdája füle hallatára kilőtt egy kutyát, majd annak tetemét a Dunába dobta.

Szalkszentmárton külterületén, a Duna árvízvédelmi töltésén húzódik az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros útvonal, amely kerékpárosok és gyalogosok által szabadon használható. Gyakran előfordul, hogy az útvonalon közlekedőkkel kutyák is haladnak az úton. A terület egyben a helyi vadásztársaság vadászterülete. A 42 éves vádlott hivatásos vadászként tisztában volt a helyre jellemző sajátosságokkal, így azzal is, hogy ezen a területen emberek és kutyák megjelenésére kell számítani.

A francia kiránduló a 2 éves beauceron-border collie keverék kutyájával 2016 augusztusában érkezett Franciaországból kerékpárral Magyarországra, majd augusztus 31-én Szalkszentmárton külterületén, a kerékpáros útvonal mellett, a gát Duna felé eső oldalán lesátorozott. Kutyája az éjszakát az utánfutóhoz kötött pórázon töltötte, majd másnap reggel gazdája rövid időre elengedte, hogy a dolgát elvégezze.

Vádat emeltek a francia turista kutyáját lelövő magyar vadász ellen

A közeli lucernásban tartózkodó vádlott ekkor vette észre a kutyát, és autójával a kutya irányába, a töltés tetejére indult. Amint odaért, az addigra már a gát túloldalán leszaladó kutyát a gátról leadott két lövéssel leterítette, és a kutya életét kioltotta.

A kutya gazdája a lövéseket megelőzően már füttyjellel magához hívta kutyáját, a lövések hallatán pedig felrohant a töltés tetejére. A vadász ezalatt a kutya tetemét gépkocsija platójára dobta, és elhajtott, miközben a gazda szaladt a gépkocsi után. A vádlott később a kutya tetemét a Dunába dobta, azt a halászok egy hét múlva találták meg. A kutyát a mikrochip alapján a francia gazda kutyájaként azonosították.

A vádlott a kutya észlelését követően meg sem kísérelte felkutatni a kutya gazdáját, ehelyett indokolatlanul és szükségtelenül elpusztította az állatot. Az ügyészség a férfit állatkínzás és rongálás vétségével vádolja, és vele szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozza, továbbá azt, hogy kötelezzék a gazdának okozott kár megfizetésére.

A büntetlen előéletű vádlott szabadlábon várja a tárgyalást, ügyében a Kunszentmiklósi Járásbíróság fog dönteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top