nlc.hu
Aktuális
Gázolóját és életének megmentőjét is keresi ez a 24 éves férfi

Gázolóját és életének megmentőjét is keresi ez a 24 éves férfi

Horn Alexet szombat hajnalban Zuglóban elütötte egy autó. A 24 éves férfinek több helyen is eltört a csontja, testét horzsolások, sebek fedik. Gázolója cserbenhagyta őt, de szerencséjére valaki megállt a magatehetetlenül az út közepén fekvő férfi mellett, aki hívta a mentőket. Alex most a gázolóját és a megmentőjét is keresi.

Horn Alex éppen egy koncertről tartott hazafelé, és amikor az éjszakai buszról leszállt a Pongrátz Gergely téri megállónál, elgázolták. A Borsnak azt nyilatkozta, hogy amikor át akart menni az úton, egy viszonylag nagy se­bességgel közlekedő autó elsodorta. Már csak arra emlékszik, hogy métereket repült, majd magatehetetlenül feküdt az út közepén.

A 24 éves férfi gázolója meg sem állt, hanem tovább hajtott, így Alex mindenképpen meg  akarja találni a balesetet okozó embert, hogy megkérdezze tőle: „ha hibás volt, ha nem, miért hajtott tovább?” Alexnek komoly sérülései lettek,  eltört a medencecsontja, a bal lábszárán pedig nyílt törést szenvedett. A számtalan horzsolás mellett a fejéből és több testrészéből is az autó szélvédőjéből kitört üvegszilánkok álltak ki. Hosszú felépülés vár rá.

Bár a baleset estéjén gázolója cserbenhagyta, és több jármű is egyszerűen elment a földön fekvő férfi mellett, végül egy autós csak megállt, aki azonnal mentőt hívott. Sajnos Alex a megmentőjének sem tudja a nevét, így a gázolóján kívül azt az embert is keresi, akik segített rajta. „Elsősorban neki szeretnék egy óriási köszönetet mondani, nem tudok elég hálás lenni azért, amit ér­tem tett” – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top