Mikor érezted utoljára úgy, hogy igazán VELED van valaki?
Nem, nem arra gondolok, amikor kiugrotok kávézni két meló között.
Nem arra, amikor beültök dumálni.
Nem arra, amikor megy a buli ezerrel.
Nem arra, amikor sokan vannak körülötted.
Nem a „hogy vagy-hogy vagy” látszatbeszélgetésekre.
Nem a jó szexekre.
Hanem arra, amikor valaki tényleg figyel rád. Tényleg kíváncsi rád. Tényleg meghallgat. Tényleg meg akar érteni. Tényleg téged ölel meg. Tényleg VELED érez.
Mi, itt az nlc-nél úgy gondoljuk, nagy hiány van mostanság a VELED-ből, az igaziból. Millió a hír, millió a negatív hír, sok a gyűlölködés, a romboló komment. Kell egy hely, ahol VELED éreznek. Egy szájt, ami nem épít rózsaszín valóságot a mélylila helyett. Ami kimondja, ha nem úgy megy, ha nem jó, ha nem tökéletes. De azt is hozzáteszi: nem baj. Hasonlót élünk meg mindannyian.
Amikor mások akarják megmondani, hogy mikor szüljünk.
Amikor megfogadjuk, hogy mindent másképp csinálunk majd, mint az anyánk, de persze nem sikerül.
Amikor annyi a beszélgetés a pasinkkal, hogy elmondja, aznap mit lájkolt.
Amikor már állandóan csak a veszekedés megy.
Amikor egyedül kell folytatnunk…
Amikor nemet kell mondanunk a gyerekünknek, akkor is, ha nehéz.
Amikor mások mondanak ítéletet felettünk.
Amikor bántják a tinilányunkat az iskolában…
Amikor hónapok óta nem találunk munkát.
Amikor lelkiismeret-furdalásunk van, mert folyton dolgozunk.
Amikor negyvenévesen rájövünk, hogy az életünk véges.
Amikor úgy érezzük, szétszakadunk egy szendvicsben.
Amikor felgyógyulunk egy olyan diagnózis után, ami után „nem szokás”.
De vannak veszteségeink…
Amikor bent kéne maradnunk a kórházban, de nincsen ágy.
Amikor kórház sincs…
De ezt is túléljük, fizikailag és lelkileg. Mert nem voltunk egyedül – olvashattunk olyanokról, akik hasonló problémákkal küzdenek. Sőt, ilyen emberek írták nekünk a cikkeket. Azt üzenték: VELED vagyunk.
nlc. Minden nap.