Demcsák Zsuzsa és a paradicsomtermesztő kamaszfiú hete – összefoglaló

Demcsák Zsuzsát nem csak a férje miatt keresik sokan

Demcsák Zsuzsa modell, televíziós műsorvezető, közgazdász (Fotó: Kecskeméti Dávid/DFP)

Kétségkívül meglepő sztori, amivel Demcsák Zsuzsa hazatért az Ázsia Expressz forgatásáról. De a tévés személyiség körül amúgy is csak gyűlnek a kérdések. Miért változott meg az arca? Megváltozott az arca? Melyik csatornától miért kellett mennie? Kicsoda Sebastian, és mi az a Tonik? Úgyhogy Krishan csak a jéghegy csúcsa – mondhatnánk egy képzavarral. Viszont mi meg is válaszoljuk ebben a cikkben a kérdéseiteket, még azokat is, amik eddig eszetekbe sem jutottak.

Persze nem mindenki Demcsák-rajongó. Papp Gábor olvasónk például így fogalmaz: „A hideg kiráz tőle, ennél még akkor is maradandóbbat hagyott volna maga után eddig, ha lebetonoz egy kétméteres járdaszakaszt.”

És persze nem mindenki nlc-rajongó, bár nem is tudjuk, pontosan hogyan értelmezzük az alábbi, amúgy hasznos tanácsot adó kommentet: „Nem értem, az emberek miért keresnek rá még külön is, amikor elég az nlc-re kattintani?! Itt mindennap van róla hír, néha több is.”

A rossz bizonyítvány miatt vert el először az apám

Magára hagyva – Fotó: istock

A hét másik fontos aktualitása volt a bizonyítványosztás. A közösségi oldalakat ellepték a büszke szülői posztok – csupa kitűnő bizi fotójával. A gyengébbeket persze kevésbé „hirdették”, pedig szerintünk minden gyerek teljesítményét saját magához kellene mérni, és nem csak a kitűnők érdemelnek jutalmat. Sajnos még mindig vannak családok, ahol nem jutalomban, hanem büntetésben gondolkodnak, a büntetés pedig: verés. Hiába mondják ki a magyar törvények, hogy egy kisgyerek fizikai bántalmazása büntetendő cselekmény (igen, egy pofon is), ez valahogy nem megy át a köztudatba. Minden oktatással, gyerekneveléssel, „mai gyerekekkel” kapcsolatos cikk kommentjei közt előbb-utóbb felmerül az „én is kaptam néha egy-két pofont, mégis rendes ember lettem” vélemény. Nem értjük, az illető miért gondolja, hogy anélkül nem lett volna az… Mindenesetre minden évben előfordul, hogy kisdiákok elszöknek otthonról, mert nem merik hazavinni a gyengébben sikerült bizonyítványt. Bodrogi Eszter olyan gyerekekkel beszélt, akik mára felnőttek, de élénken emlékeznek a félelemre. Egyikük például így beszél: „Legalább ezerszer hallottam, hogy »engem is megpofozott néha az apám, nem is lettem olyan hülye gyerek, mint a mostaniak, sőt, tulajdonképpen még jót is tett«. Hát nem, senkinek nem tesz jót! Én például végigszorongtam a gyerekkoromat, és még most is önértékelési problémáim vannak. Soha semmit nem tudok úgy letenni az asztalra, hogy tökéletesen elégedett legyek a munkámmal, és évek óta küzdök depresszióval is.”

Ennek ellenére dupimaci szerint ezek csupán kitalált történetek. „Pár éve egy srác vonat alá vetette magát a siralmas bizonyítványa miatt. Az is csak mese volt, mi?” – vág vissza neki Aranea. De Lillaréka véleménye is érdekes: „Visszakapják. Mert az ilyen gyerekek felnőttként elmenekülnek otthonról, és a szülő örülhet, ha egyáltalán hazadugják az orrukat. És addigra a szülő is megroggyan, örülne, ha mellette lenne a gyereke, de nincs. Ennyi.”

Péterfy-Novák Éva: „Minden, a regényben szereplő szexuális aktus megtörtént valakivel”

Péterfy-Novák Éva író (Fotó: Hernád Géza)

Ha már a családon belüli erőszak témájánál tartottunk, nem álltunk meg a felszínen. Péterfy-Novák Éva nem az az író, aki finomkodva nyúlna bármihez – új könyve sem egy lányregény. Korábbi, szintén kemény könyve (Egyasszony) után most a szexuális bántalmazásról ír. Nem könnyű olvasni őt, de fontos és megéri. Mint mondja Hidvégi Brigittának: „Csak arról van értelme írni, ami jó ideig nem ereszti az olvasót.” Az interjúban azt is leszögezi, hogy ha egy szexuálisan bántalmazott gyerek nem kap segítséget, akkor annak az élete teljesen tönkremegy. A könyvben egy nagyapa nyúl nem megengedhető módon az unokájához. Felvetődhet a kérdés, hogy minek is ilyen szörnyűségeket papírra vinni. Éva így fogalmaz: „Egy regénybe nem lehet belerakni az összes módszert, amit egy elkövető használ. Én egy fajtát tudtam leírni, és ha ezzel segítek egyetlen embernek, hogy észrevegye, hogy az ő családjában előfordul ilyen, akkor már megérte.”

„Feltétlenül el fogom olvasni, bár a téma biztosan megvisel majd” – írja Rinyu nevű kommentelőnk. „Rosszul vagyok, amikor gyermekbántalmazásról vagy molesztálásról olvasok, mert még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy ennyi érintett van a témában. Tetszik az írónő stílusa, az Egyasszonyt nem tudtam letenni. Sajnálom, hogy saját élményei táplálják a témáit…”

Rendőr alezredes: nem igaz, hogy nem megyünk ki, amíg vér nem folyik

Képünk illusztráció (Fotó: istock)

Hogy ne csak annyit tegyünk, hogy bemutatjuk magát a jelenséget, Mihalicz Csilla kolléganőm elment az ORFK Bűnmegelőzési Osztályára, Monostoriné Vass Anikó alezredeshez megtudni, miért akadályozza annyi minden a hatékony fellépést az agresszivitással szemben. Sok minden kiderült: hol vannak a fékek a rendszerben, miért nem lép sokszor időben a rendőrség, hogyan lehetséges, hogy a válófélben lévő felek a gyerek rovására harcolnak egymással, miként tűnhet el egy apa külföldön a kicsikkel, vagy épp hogyan születhet olyan videó, amelyen azt látjuk, hogy az utcán szakítanak el egy kisfiút az édesanyjától. Elkeserítő élethelyzetek, és sajnos a beszélgetés után sem tudjuk mindenre a megoldást, de néhány dolog azért világosabb abból, hogy mit miért tesz (nem tesz) a hatóság.
„Háromnapos sztori, hogy az otthonából két kisgyerekkel kipofozott anyának azt mondták a zsernyákok:  »ne hívogasson ilyesmivel, asszonyom, fontosabb dolgunk is van ennél«. Miskolc.
Nyugodtan elhiheti az alezredes elvtárs” – írja egy olvasónk.

Meg lehet élni a zenélésből, csak nem úgy, ahogy elképzelted

A Fonogram zenei díj átadóján – Fotó: Leéb Ádám

Mindenki olyan munkáról álmodik, amit akkor is csinálna, ha nem fizetnének érte, mégis sokat keres vele. Néha csodálkozunk, hogy zenészek (sokszor több gyerekkel) hogyan élnek meg a szenvedélyükből. Ne csak a nagy nevekre gondoljatok, hanem a több ezer kisebb-nagyobb zenekarra, akik megtöltik a fesztiválok kisebb sátrait, vagy épp szórakozóhelyeken zenélnek rendszeresen. Esetleg csak klipeket készítenek, vagy… fogalmunk sincs, mit csinálnak, és főként: hogyan van mindebből elegendő pénzük. Ádám Judit alaposan utánajárt a témának, megkeresve ismertebb és kevésbé ismert előadókat, elektronikus műfajban mozgókat, rap- és komolyzenészeket. Ha valaki zenei pályára készül, e cikk alapján nagyjából belőheti a lehetőségeit.

Dósa Richárd (Ricsipí), az Animal Cannibals rappere például azt mondja, megfelelő színvonalon él, ugyanakkor nem milliomos. – Egy kockaházban lakom a város szélén, nincs kocsim, drága órám, sem ékszereim. De nem okoznak gondot a sárga csekkek, és évente kétszer el tudok utazni egy hétre. Ugyanakkor neki is volt olyan korszaka, amikor teljesen lenullázódott anyagilag.
De nagyon érdekes az is, amit Yank nyilatkozik a témáról. Szerinte nem árt néha a pénz szempontját háttérbe szorítani, és inkább az igényekből leadni, ha az ember nem akar kompromisszumot kötni a művészetében.

„Hazamentem, és elmeséltem anyuéknak, hogy összejött az üzlet” – Interjú Mayer Tamás paradicsomtermesztővel

Mayer Tamás (Fotó: Dávid Imre)

Imádtam ezt a hetet, mert annyi jó kis pozitív történet jelent meg nálunk! Itt van például Mayer Tamásé, aki tizenhárom éves kora óta foglalkozik paradicsomtermesztéssel Fóton, de nem ám csak úgy, hobbiszinten! Ma már hét étteremnek szállít a terményeiből, méghozzá úgy, hogy szülei nem segítettek neki a kapcsolatépítésben – még a Michelin-csillagos helyekkel is egyedül tárgyalt. „Üdítő hogy végre ilyen sikeres fiatalokról is lehet olvasni! – írja egy kommentelő. – Még több tenni akaró és valódi értéket teremtő fiatalt, de idősebbeket is kellene felkutatni, bemutatni példaként a többieknek. Legyen már elég az épp aktuális celebek nyavalygásairól, semmittevő és nulla értéket képviselő idiótaságairól olvasni… Gratula a fiatalembernek!”

„Ilyen mosolyt csak mi tudunk cérnából” – a sarkadi macigyár az ország legmenőbb munkahelye

Így készül a csoda (Fotó: Neményi Márton)

„Egy macit sem hagynak az út szélén.” Én már önmagában egy ilyen mondat miatt boldog vagyok. Neményi Marci kollégám írta le, miután hazajött a sarkadi plüssmaci-manufaktúrából. Mentőautóban utazó gyerekekhez kerülnek az itt készült állatkák, amelyeket megváltozott munkaképességű emberek varrnak össze. Igazi win-win szituáció, amiről már csak olvasni is szívmelengető. Nem bírom ki, hogy egy részletet ne tegyek ide, utána úgyis megnyitjátok majd a cikket: „A délelőttösök közt Erzsébet a sztár, ő egész életében varrt, magának, barátoknak, gyerekeknek, évtizedekkel ezelőtt tanulta az öregektől és önmagától, a műhelyben tehát sok újat nem mutattak neki, pedig ő pont elvégezte a képzést. Ha lehet, őt osztják be szem-, orr- és szájfelelősnek, van egy titkos, védjegyszerű mozdulata, amivel az utolsó öltéssel apró félmosolyt húz a macik arcára, ezt csak ő tudja. Ha a beteg gyerekek tehát mosolygós macit kapnak a mentőautóban, az Erzsébet műve.”

Az iskola, ahol forradalmasították a testnevelésórákat

Végre egy sportág, ahol nők és férfiak együtt versenyezhetnek! Ez a frizbi, pontosabban annak csapatsportváltozata, az Ultimate. A Győri Móricz Zsigmond Általános Iskolában ezzel váltották ki a mindennapos tesiórát, mindenki nagy örömére. Az itteni srácok már a magyar válogatottba is bekerültek, és nemsoká az Európa-bajnokságon képviselik majd Magyarországot. Jó nézni őket – Andersen Dávid és Bognár Peti videós anyagában.