„Zseniális, innentől kezdve dr. Törvényné Hivatal Marika random ügykezelő, aki életében most először látja a gyerekemet – ha látja egyáltalán, nem csak valami papírokat néz helyette –, ránézésre ítél majd arról, hogy a gyerekem iskolaérett-e, vagy sem. Nehogy továbbra is az őt legjobban ismerők, mi, a szülei és az óvónők döntsék el a kérdést…”
Nyár eleje-közepe óta nem kell hosszan kutatni a hasonló, kinyílik a bicska a zsebemben típusú kommentek után a netes közösségi oldalak legkülönbözőbb szülői csoportjaiban.
A kisgyerekes szülők felháborodása annak szól, hogy július 12-én a parlament a köznevelési törvény módosításának részeként megszavazta az eddig bejáratott rugalmas iskolakezdés eltörlését. Tegyük hozzá, ha ilyen vagy olyan okokból még egy évig az óvodában tartanánk szemünk fényét, a lehetőség továbbra is él, ám az eddigiekhez képest mindezt jóval nehezebb lesz elintézni. És azt, hogy egyáltalán sikerül, jelenleg tényleg nem garantálja semmi.
Arról nem is beszélve, hogy a már jelenleg is érvényes új rendszer működése egyelőre hatalmas kérdőjel. Pillanatnyilag annyi tudható biztosan, hogy hiába tölti be a hatodik életévét, ha még egy évre visszafognánk a gyereket, az erről szóló kérvényt január 15-ig lehet benyújtani. Ám mindössze négy és fél hónappal a határidő előtt, az új tanév kezdetén az továbbra is rejtély, hogy ezzel pontosan kihez kell fordulni. A kormány szerint lesz majd egy hivatal, amely intézi ezeket az ügyeket, és állítólag szakemberek ülnek majd benne.
A szülők és a gyerekek addig is reméljék a legjobbakat?
„A rugalmas iskolakezdés eltörlése az egyik legnagyobb merénylet, amit csak elkövethettek az óvodáskorú gyerekek ellen” – jelenti ki határozottan Verba Attiláné, a Pedagógusok Szakszervezetének képviselője. Az Óvodapedagógiai Tagozat vezetője hozzáteszi: egy, a nyolcvanas évektől létező, alapvetően jól működő rendszert szüntettek most meg. Ráadásul úgy, hogy a szülők, a pedagógusok és a gyerekpszichológusok véleményét sem kérték ki, mindenkit derült égből villámcsapásként ért az új szabályozás.
A 40 éve a pályán lévő, jelenleg is egy vidéki kisvárosban dolgozó óvodapedagógus tapasztalatai szerint a szülők eddig bizalommal jöttek hozzájuk. „Megkérdezték a véleményünket, és ők is elmondták, milyennek látják a gyerekük iskolaérettségét. A kettő szinte mindig egybevágott. Vagy ha eleinte volt is nézetkülönbség, többnyire elfogadták a szakmai érveinket. Ha még így sem értettünk egyet, a nevelési tanácsadó munkatársai segítettek a döntésben” – magyarázza az eddigi rutint Verba Attiláné Magyarország legnagyobb, egyben legrégibb oktatási érdekvédelmi csoportjának munkatársaként.
Az óvónő már akkor sem értette, hogy szerinte a szülők 20 évvel ezelőtt nagyrészt még presztízskérdésként kezelték, hány évesen megy iskolába a gyerekük, és kimondottan szégyellték, ha „évvesztes” lett. Az uralkodó attitűd szerencsére mára gyökeresen megváltozott, a szülők inkább tartják egyértelműen „évnyertesnek” az óvodást, aki például lehet, hogy mentálisan már teljesen érett, ám fizikailag még picit fáradékonyabb, mint a többiek, ezért nehéz lennemég neki az egész napos padban ülés és az iskolatáska.
Az új törvény egyedül csak a gyerekek igényeit, az egyéni különbségeket nem veszi figyelembe (Képünk illusztráció. Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Ki veszi figyelembe a gyerekek közti különbségeket?
A gyerekek fejlődésében minden életkorban látványos eltérések lehetnek. Ez bizonyos képességek tekintetében akár kettő-négy év különbséget is jelenthet. Vagyis valaki hatévesen bizonyos részképességekben (például beszéd, érzékelés, memória) ugyanúgy lehet egy négy- és egy nyolcéves gyerek szintjén is – tudjuk meg Nahalka István oktatáskutatótól. Az ELTE egyetemi docense mindebből kiindulva úgy látja, a szigorítás helyett még az eddigihez képest is éppen hogy lazítani kellett volna a rendszeren.
„Az új törvény egyedül csak a gyerekek igényeit, az egyéni különbségeket nem veszi figyelembe. Nemcsak az iskolakezdést, a későbbi évfolyamokon való elhelyezést is sokkal rugalmasabban kellene kezelni. Jó lenne, ha a más és más életkorú gyerekek az iskolában is többet dolgoznának együtt a megszokottnál. Ennek elvileg nem is szabadna teljesíthetetlen feladatnak lennie, hiszen 150 éve erről szól, ezzel kísérletezik a modern pedagógia, hogy tudunk-e együtt tanítani nagyon különböző fejlettségű, igényű és előzetes tudású gyerekeket” – foglalja össze Nahalka István a magasabb rendű dilemmát.
Mára minden technika adott ahhoz, hogy ne „kockákat”, hanem embereket neveljünk, és minden gyerek személyre szabottan kapja meg a tudást, a nevelést, ami a számára ideális fejlődést eredményezi. Az más kérdés, hogy ezeket a magyar pedagógusok többsége nem érti, nem gyakorolja – egészíti ki az oktatáskutató az eddigieket. Nahalka István megérti az aggódó szülőket, hozzátéve: Finnországban például nem kellene attól tartaniuk, hogy tud-e az iskola szakszerűen bánni a gyerekükkel, és képes-e a hazainál jóval simábbá, természetesebbé tenni az óvoda-iskola átmenetet.
Mitévő legyen a szülő, aki már nem dönthet a gyereke iskolaérettségéről?
Az új törvénynek köszönhetően egy ilyen, amúgy is problémák tömegétől sújtott rendszerben csorbultak most nem keveset a szülők alapvető jogai. Helyettük innentől egy központilag irányított „szakértői bizottság” dönt a magyar gyerekek iskolaérettségéről. Legalábbis a nyár folyamán ezt több alkalommal is kijelentette Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára. A szülők véleményéről egyelőre nincs szó, de a leendő állami szerv elvben megkérdezheti az iskolaérettségről az óvodapedagógust, aki addig dolgozott a kérdéses kisgyerekkel.
„A nyáron sok szülővel találkoztam, teljes a riadalom a tájékozatlanság miatt. Én mindenesetre eldöntöttem, akármi is lesz, továbbra is a szülők rendelkezésére állunk, segítünk, ugyanúgy megírjuk a jellemzést, a pedagógiai szakvéleményt az iskolaérettségről. Ezt csatolni fogjuk a hivatalnak, ha kérik, ha nem. Arra számítok, hogy ha már egyszer elkészült, csak veszik a fáradságot, hogy elolvassák. Ezzel is segítve, hogy az adott kisgyerek számára kedvező döntés szülessen” – árulja el Verba Attiláné az aktuális stratégiát.
Miklós György, a Szülői Hang civil szervezet képviselője némileg borúlátóbban tekint a lehetőségekre. Mint mondja, szülőket, diákokat és pedagógusokat egyaránt tömörítő szervezetük komoly félelme, hogy az új köznevelési törvény azért jött létre, hogy minél több gyereket iskolába küldjenek. Ez szerepel is a törvény indoklásában, és elhangzott annak parlamenti vitájában is. A Szülői Hang és még velük együtt 40 másik tiltakozó szervezet viszont azt szeretné, ha minél több gyerek kerülne kellően iskolaéretten az intézményekbe.
Mi lehet a következménye az új intézkedésnek?
Ha ez mégsem így történik, nem lehetetlen, hogy tömegével kényszerítik iskolapadba a felkészületlen, hiányosságokkal küzdő gyerekeket. Aki lelkileg, mentálisan és fizikailag sem elég érett, nem tudja felvenni a tempót, annak könnyen lehet, hogy örökre elmegy a kedve a tanulástól, amit a siker alapvető zálogaként ma már elvileg élethosszig űzünk.
A kezdet kezdetétől sorozatosan érkező kudarcélményektől negatív spirálba kerülhet egy kisgyerek. Egyrészt kialakulhat egy tartós belső negatív önértékelés, ami már önmagában blokkolja a további próbálkozást, az ambíciókat, másrészt a gyereket beterelhetik a rossz tanuló skatulyájába, akitől alig várnak többet a legkevesebbnél.
Az iskolától szorongó gyerek valószínűleg állandó stresszben tartja a szülőket (Fotó: iStock)
„Én attól is tartok, hogy az új rendszer újabb megbélyegzésre ad lehetőséget. Most azokból is »papíros gyereket« csinálunk, akik eddig nem voltak azok. Hiszen annak valahol nyomot kell hagynia, hogy miért nem megy iskolába a gyerek. Ha egy hatéves egyelőre nem bizonyult iskolaérettnek, ez zömmel nem azt jelentette, hogy vele bármi probléma lenne. Egyszerűen egy picit lassabban fejlődött a társaihoz képest, még kicsit kellett érnie az óvodában, hogy a következő tanévtől már ő is szárnyalhasson az iskolában” – teszi még hozzá Verba Attiláné.
Érdemes arra is gondolni a téma kapcsán, hogy egy folyamatosan szomorú, frusztrált, az iskolától szorongó gyerek valószínűleg állandó stresszben tartja a szülőket, a tágabb családot is, akik végtelennek tűnő, átidegeskedett közös tanulásokkal, leckeírásokkal és beszélgetésekkel, továbbá fizetett szakemberekkel, korrepetáló tanárokkal, akár pszichológussal próbálnak segíteni neki.
Csak kérdések
A kivárás fázisában, további információkra várva innentől csak a spekulatív kérdések sorai peregnek.
Hogyan működik majd az új rendszer a gyakorlatban? Ki lesz a felelőse? Pontosan kik ülnek majd a döntéshozók közt? Ha a szülő be is adja a kérelmet a hivatalba, kell-e, lehet-e csatolni hozzá az óvoda véleményét? Vagy ha nem csatoljuk, akkor mi alapján dönt a bizottság? És ha csatolni kell, mi alapján bírálja felül?
Ha a hivatal nem veszi figyelembe az óvodapedagógusok érvelését, de lesz lehetősége más szakértőt felkérni, ki lesz az? A pedagógiai szakszolgálat munkatársai? Ők hogy fognak megbirkózni az újonnan rájuk zúduló feladattal, miközben már így is erejükön felül teljesítenek? Ha kell, ki, mikor és hogyan fogja megoldani a munkaerő- és kapacitáshiányt a nevelési tanácsadókban, különösen vidéken? Ha nem őket kérik fel, akkor honnan toborozzák a szakembereket, az adminisztrációt ellátó munkatársakat?
Egyáltalán hány kérelem lesz? Ha esetleg több ezer, ezeket el lehet-e bírálni érdemben? Vagy csak gépiesen? Ha januárban beadjuk a kérelmet, és elutasítja a hivatal, milyen további lehetőségeink adódhatnak, hogy megússzuk az áprilisi iskolai beiratkozást? A szülőnek nem marad más választásuk, mint beperelni az államot? Végül tényleg a bíróságon kell eldőlnie, hogy valóban iskolaérettek-e a gyerekek? Lezajlik-e a per szeptember 1-ig, a következő tanév kezdetéig?
