Aktuális

Önkormányzati tisztségviselő lett a Trumpnak beintő nőből

Az állását is elvesztette az incidens miatt, de azóta sem bánja, hogy félreérthetetlen üzenetet küldött az amerikai elnöknek.

Még 2017-ben történt, hogy Donald Trump amerikai elnök konvoja Virginiában haladt, amikor megelőztek egy az út mentén bicikliző nőt. Juli Briskman, felismerve az elnöki limuzint, tekerés közben felemelte a középső ujját, hogy kifejezze véleményét az elnök politikája ellen. A nőt később kirúgták az állásából. 

Briskman még tavaly szeptemberben indított kampányt Virginia állam egyik megyéjének kerületi felügyelői posztjáért. Az államban kedden tartottak kongresszusi választásokat, ahol többek között az állam alsó- és felsőházának tagjait, illetve kormányzót is választottak a helyi polgárok. Virginia mellett New Jersey-ben, Philadelphiában, Kentuckyban és Mississippiben is az urnákhoz járultak a választók. A demokraták több helyen váratlan győzelmet arattak, többek között Virginiában és Kentuckyban is, utóbbi azért különösen jelentős, mert maga Trump elnök is ott kampányolt a republikánus jelölt mellett. 

juli briskman donald trump virginia választás amerika

Juli Briskmannek az állásába került, hogy beintett az amerikai elnöknek (Fotó: Getty Images)

Virginiában szintén a demokraták kerültek többségbe a törvényhozásban, illetve Ralph Northam személyében a kormányzót is ők adhatják. Juli Briskman is ott, Virginia Londoun nevű megyéjében, az Algonkian District nevű körzetben nyerte el a felügyelői pozíciót. 

Briskman még 2017-ben, a beintést követően nyilatkozott a CNN-nek, ahol azt mondta, nem jellemző rá ez a stílus, az elnök viselkedése azonban annyira feldühítette, hogy nem látott más megoldást. 

„Az egészségügyi törvény nem megy át, miközben az elnök belülről akarja lebontani a rendszert” – panaszolta akkor a CNN riporterének. „Ötszáz embert lőnek halomra Las Vegasban, és nem tesz semmit. A fehér felsőbbrendűséget hirdetők masíroznak Charlottesville-ben, egy csomó embert megtámadtak, az elnök pedig jó embernek nevezi őket. Az ujjammal fejeztem ki, amit éreztem, mert annyira mérges és frusztrált voltam.”

Az Egyesült Államokban 2020. november 3-án választanak majd elnököt. A választás eredménye egyelőre csaknem megtippelhetetlennek tűnik, főleg, hogy az amerikai kongresszus a napokban szavazta meg a Donald Trump elleni felelősségre vonási eljárás (impeachment) megindítását. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top