Aktuális

Milliós adomány gyűlt össze a Trumpnak beintő nő számára

Először beintett a golfozásból hazafelé tartó Donald Trump konvojának, majd ezért kirúgták a munkájából, végül pedig „bátor véleménynyilvánításáért” adományt kezdtek gyűjteni a számára. Juli Briskmant Amerika egyik fele nemzeti hősként ünnepli, már sok millió forintnak megfelelő dollárral támogatják őt.

Juli Briskman, a kétgyerekes anyuka neve hamar ismertté vált az Egyesült Államokban, miután felkerült róla a kép, amelyen az látható, hogy a biciklijén ülve beint a mellette elhaladó Donald Trump konvojának. Ez a fotó mindenkit megmozgatott, aki nem Trump-hívő Amerikában, egy kisebb nemzeti hős lett Briskman a gesztusa miatt. 

Erre pedig csak ráerősített, hogy a cége kirúgta a nőt, amit azzal indokoltak a munkaadói, hogy Briskman megszegte az Akima vállalat közösségimédia-használatra vonatkozó belső szabályait, mivel szerintük az „obszcén”, beintős képet Facebookon és Twitteren is profilképnek állította be. 

Elbocsátásának anyagi következményeit azonban nem biztos, hogy meg fogja érezni Briskman, hiszen a Go Fund Me nevű, közösségi finanszírozásos kampányoknak helyet adó oldalon már elindult a pénzgyűjtés a számára. Százezer dollár összegyűjtése a cél, és már több mint 50 ezer dollár (átszámítva 13 millió forint) össze is jött. A kampány leírásában az áll, hogy Juli Briskman sokak számára jelent inspirációt, és a munkaadója alkotmányos jogainak (szólás- és véleményszabadság) gyakorlásában akadályozta meg a nőt azzal, hogy kirúgta – írja az Independent.

Maga Briskman sem akarja ezt annyiban hagyni: időközben az Amerikai Polgárjogi Unióhoz (ACLU) fordult, mivel a közösségi oldalain közzétett fotón nem jelezte, hogy melyik cég alkalmazottja volt, és szerinte az, amit tett, nem munkaidejében történt, ezért sem jogos az elbocsátása. Briskman célzott egy olyan esetre is, amikor a cég egy alkalmazottja kényes Facebook-bejegyzést tett közzé, melyet később törölt, s mindezt nem követte szankció.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése