Szomorú adattal indult a péntek reggel. Az előző naphoz képest 38-cal nőtt az igazoltan fertőzött koronavírusos betegek száma Magyarországon, és 5 beteg meghalt. Annak alapján, amit a világban látnak, nagyon valószínű, hogy nem lesz elkerülhető a tömeges fertőződés idehaza sem – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs napi tájékoztatóján. Újdonság, hogy a kormányzati honlapon most már azt is láthatjuk, hányan vannak hatósági házi karanténban. Jelenleg ez a szám 10.668.
Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában a többi között bejelentette azt is, félmillió forint plusz juttatást kap minden egészségügyi dolgozó az év végéig.
Kézzel kellett lélegeztetni egy koronavírusos beteget Pécsen, miután áramkimaradás miatt leállt a fertőzöttek ellátására kijelölt kórház egyik lélegeztetőgépe. A hibát egy zárlatos tápkábel okozta.
Lélegeztetőgép-kezelésre oktatnak Szegeden védőnőket. Ha ugyanis eldurvul a járványhelyzet itthon, sok olyan emberre lesz szükség, aki tudja kezelni a légeztetőgépeket.
Tízzel meg kell szorozni a hivatalos adatokat, és akkor közelítőleg megkapjuk hány embert fertőzött már meg ténylegesen a koronavírus itthon. Ezt Ferenci Tamás klinikai biostatisztikus, az Óbudai Egyetem docense mondta.
De van azért biztató hír is idehaza: időarányosan jól uralja a koronavírus-járványt Magyarország, a megbetegedések számát mutató görbe laposodott az elmúlt napokban – mondta a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának egyetemi tanára.
Ha pedig már végképp nem bírjátok otthon, nem tilos elmenni kirándulni vagy túrázni, de a járványügyi szabályok az erdőben is érvényesek. Így mehettek ki a szabadba a koronavírus-járvány idején.
Március 31-án, a Covid-19 miatti komplikációk következtében hunyt el a hollywoodi színésznő. Julie Bennett 1950 és 2000 közötti pályafutása során 82 filmben és sorozatban működött közre, ilyen volt például a Gunsmoke vagy A simlis és a szende.
Mindeközben a világban:
Megrázó felvételt tett közzé egy amerikai lap arról, ahogy villástargoncával pakolják fel a koronavírus-fertőzésben elhunytak holttestét egy hűtőkamionra.
Átlépte az egymilliót a koronavírus-fertőzöttek száma a világon. Továbbra is drámai a helyzet Olaszországban, meggyógyult viszont az a cremonai nővér, aki a koronavírus ellen harcoló egészségügyi dolgozók szimbóluma lett. Mérsékelt ütemben nőtt Szlovéniában és Horvátországban a fertőzöttek száma, és jó hír, hogy a franciáknál csökken a súlyos esetek száma.
A Kentucky BioProcessing (KBP) a British American Tobacco biotechnológiával foglalkozó leányvállalata milliós tételben gyártaná a koronavírus elleni vakcinát júniustól. A cég most dohánynövények segítségével a koronavírus elleni potenciális oltóanyag fejlesztésén dolgozik.
Az új koronavírus áldozatainak több mint 95 százaléka 60 év feletti, de a fiatalok sem lélegezhetnek fel – mondta csütörtökön Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója. Szerinte az emberek milliárdjait karanténba kényszerítő és a világgazdaságot megrengető vírus okozta súlyos megbetegedésnek nem az életkor az egyetlen kockázata.
Amerikai kutatók szerint egyébként tüsszentés nélkül is simán fertőzhet a koronavírus. Elég csak egy légtérben tartózkodni egy fertőzött emberrel.
Mindent elmond a koronavírus elleni küzdelemről az a fotó, ami az egyik amerikai kórház ápolóiról készült, amint az épület tetején imádkoznak.
A nap legmeghökkentő hírét pedig azok az indiai szülők szállították, akik ikergyermekeiket Covidnak és Coronának nevezték el.
Mosolyogjunk is:
Eperből, sárkánygyümölcsből és hasonló aprómagos gyümölcsökből piszkálják ki, majd számolják meg a magokat a karanténban már nagyon unatkozók. A közösségi oldalakon egyre több ilyen posztot látni.