nlc.hu
Aktuális

Sírószobával oldaná meg a lengyel kormány az abortusztilalom után a nők helyzetét

Hajmeresztő ötlettel állt elő a lengyel kormány az abortusztilalom után

Az abortuszt betiltották, most meg odaszúrtak egyet az érintetteknek.

Lengyelországban nemrég, lényegében betiltották az abortuszt. A terhesség megszakítását eddig is csak nagyon szigorú feltételek mellett engedélyezték, például akkor, ha a magzat súlyos torzulást szenvedett. A szigorítást követően azonban ezentúl a lengyel nőknek a súlyosan fogyatékos, illetve életképtelen magzatokat is meg kell szülniük – írja a 444.hu

A hallatlanul szigorú rendelkezések életbe léptetését követően vita bonatkozott ki Legyelországban, arról, hogy nem kegyetlenség-e erre kényszeríteni a lengyel anyákat. Az egyik helyi kormánypárt nemrég reagált is erre, egy törvényjavaslat formájában, amelynek az egyik központi eleme, hogy a kórházakban “sírószobákat” alakítanának ki, ahová a torzult vagy életképtelen magzat megszülésére kényszerített nők vonulhatnak félre sírni. Emellett pszichológus segítségét is kérhetnék a tervezet szerint.

Sírószobát ajánl a kormány a lengyel nőknek

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Eközben a lengyel ellenzék is beterjesztett egy törvényjavaslatot, amely eltekintene az abortuszokat a korábbi szabályok szerint mégis elvégző orvosok büntetéséről.

További cikkeink a terhességmegszakítás témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top