nlc.hu
Aktuális
11 nap alatt adták oda a kislányt egy másik párnak

Elvettek a nevelőszülőktől egy kislányt és 11 nap alatt már egy idegen párhoz került

2020-ban került egy családhoz egy újszülött kislány, akit édesanyja a gondatlan terhesség után magára hagyott. A nevelőszülők annyira megszerették a kislányt, hogy be is adták az örökbefogadási kérelmet, azonban ezt indok nélkül elutasították, majd 11 nap alatt egy új családhoz került.
Szülők tartanak a kezükben egy újszülött babát

Kovács Viktóriának és férjének, Sándornak két közös gyermekük van, a 17 éves Sára és a 11 éves Janka. Az rtl.hu beszámolója alapján, Viktória évekig gondozóként dolgozott, majd később egy családi tragédia miatt döntött úgy, hogy váltani szeretne, így már 3 éve nevelőszülőként dolgozik, amihez minden szükséges tanfolyamot elvégzett.

Viktória két kislánya után nem tudott több gyermeket vállalni, mivel a második terhessége alatt komplikációk merültek fel, aminek következtében el kellett távolítani a méhét. Nem sokkal később három kislány érkezett a családjukba, köztük két újszülött és egy 10 hónapos baba is.

Az egyik újszülött kislány 2020-ban került hozzájuk, akit édesanyja egy gondozatlan terhesség után, 2 és fél kilósan hagyott ott a kórházban. 2021 novemberében a kislány már megerősödött annyira, hogy örökbe fogadhatóvá nyilvánítsák. A család annyira megszerette, hogy rögtön be is adták az örökbefogadáshoz szükséges kérelmet. 

Kiderült, hogy Viktória a nevelőszülői tevékenysége miatt nem fogadhatja örökbe a kislányt, azonban ez cseppet sem zavarta és ha szükség lett volna rá, otthagyta volna nevelőszülői állását is.

1 hónappal később, 2021 decemberében be is adták az örökbefogadási kérelmet. A gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársai mindent rendben találtak, kivéve, hogy a kislány a nevelőszülők között aludt. 

 

Később, december 23-án, szenteste előtt egy nappal érkezett hozzájuk a levél, amiben indoklás nélkül elutasították a nevelőszülők kérelmét. 

 

A kislányt végül egy idegen házaspárnak ítélték, továbbá a szokásosnál jóval rövidebb idő állt rendelkezésre az összeszokásukra is. Az örökbefogadás általában 4-6 hónapig szokott tartani, azonban ebben az esetben ez mindössze 11 nap volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top