nlc.hu
Aktuális
Fodor Zsóka és Várkonyi András barátsága képekben

Egy 50 éven át tartó barátság: így ismertük meg Fodor Zsókát és Várkonyi Andrást

Egy elmérgesedett konfliktus miatt talán soha többé nem állnak szóba egymással, pedig hosszú éveken át ápoltak jó kapcsolatot.

Fodor Zsóka és Várkonyi András már a 70-es évektől kezdve játszottak együtt, ráadásul rendszeresen alakítottak házaspárt az Örök a szerelem című darabban. Bár mindenki azt hitte, hogy örök barátság lesz az övék, Várkonyi András ma megjelent kijelentése mindenkit meglepett. „Még ősszel történt. Le volt kötve két olyan előadásunk is, amit a Zsóka nemcsak nekem, hanem a szervezőnek is letagadott. Azt mondta, nem keresték meg, pedig még kérdezte is, hogy ugye, ezek nem falunapok, mert azokat nem szereti. A szervező mondta, hogy ezek rendes színházi előadások. Majd Százhalombattán és Mátészalkán sem jelent meg. Én ott voltam, vártam a kezdést, a nézők már bent ültek. Zsóka pedig nem jött, hiába ment hozzá a sofőr. Letagadta az egészet. Nekem pedig nem küldött egy üzenetet sem. Ez nem csak emberi probléma, hanem szakmai is” – nyilatkozta a színész. Fodor Zsóka nem reagált az elhangzottakra.

Fodor Zsóka

Fodor Zsóka és Várkonyi András. (Fotó: Archívum Story-Best)

Korán kezdődött a barátság 

Az ismert színésznő az 1960-as években kezdett filmekben szerepelni: 25 filmben és több mint 300 színdarabban játszott, körülbelül 240 filmhez adta a hangját.A 81 éves Fodor Zsóka kitörölhetetlenül beleírta magát a magyar sorozattörténelembe, mikor 1998-ban elvállalta Magdi anyus szerepét a Barátok köztben. Őt alakította 1998 és 2009 között. A mai napig emlékszik, mit mondott magáról a castingvideóban. „Fodor Zsóka vagyok, 56 éves, ennek életemben először örülök! 16 évig egy vidéki színház üdvöskéje voltam, kétszer voltam férjnél, de gondolom, ez senkit nem érdekel, engem se. Ennyi az egész, már mentem is!” – emlékezett korábban a Meglepetésnek nyilatkozva. Várkonyi Andrással itt alakítottak házaspárt, karaktereiket egy ország imádta.

Íme pár kép kettőjükről a múltból:

Fodor Zsóka
Megnézem
Összes kép (5)

Az, hogy ők kibékülnek-e, a jövő kérdése. András egy dolgot tisztázott: mindezek ellenére nem haragszik Fodor Zsókára, de abban biztos, soha többé nem dolgozik együtt vele.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top