Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Egyke nem játszik egyedül?
Létrehozva: 2016. március 1. 09:33
Sziasztok!
Szeretném előre leszögezni nem problémát szeretnék itt megoldani, csak beszélgetnék olyanokkal, akik ismerik ezt a jelenséget. ;)
Nem egyedi a mi esetünk, hallottam már 2-3 ismerőstől (de nem többektől). Ti is azt tapasztaljátok, hogy egy óvodás korú egyke gyermek nem tudja otthon elfoglalni magát egyedül?
Én mindig csak legyintettem "majd később jobb lesz, ahogy növekszik". De semmi. Módszeresen kikerüli a játékot. A múlt héten már egy jutalmazós rendszert is bevezettem, mondván talán ez motiválja (mert eddig ezzel a módszerrel mindig sikerült bizonyos dolgokat elérni). De nem. 10 perc önálló játékot kérnék naponta, ez talán nem sok. De csak hárít.
Természetesen engem meg az apukáját szívesen hívja játékba, meg is mondja mit, hogyan csináljunk, de bevallom, ez a tevékenység -közel a 40hez- mindkettőnket fáraszt és untat egy idő után. És sajnos otthon nekünk nem csak a játék van, sok a házimunkánk is, amit el kell végeznünk.
Mit gondoltok, általános jelenség ez? A ti gyermekeitek sem akarja egyedül elfoglalni magát?
(természetesen az egykékről kérdezek, mert tesók bizonyosan sokkal jobban elvannak együtt is, nem igénylik ennyire a szülőket)
Köszi a válaszokat!!
U.i: ne legyen vita! ;)
Engem kifejezetten szórakoztat...
Nem ezt gondolom, én is normálisnak képzellek el titeket, csak azt a szituációt nem tudom elképzelni, amikor valami gigszer van, amiből nálunk konfliktus lenne.
:-)))
En meg a vilagon semmit nem gondolok arrol hogy masok mit gondolnak arrol, hogyan elek, elunk...annyira, de annyira mindegy, hogy odaig se jutok, el, hogy ez eszembe jusson, csak ugy elek:)
Én meg azt gondolom, hogy Te azt gondolod rólunk, hogy élünk, mint a halak - hidegen, csendesen. A légy zümmögését is hallani. Nem is szólunk egymáshoz...Ehhez képest a 3 gyerekkel egy elég jó kis zűrzavaros család vagyunk. :-)
hat jo nagy hulyeseget latnak lelki szemeid.
Én is pont ezt mondom, hogy én nem találok a leírás alapján bennetek semmi furát.
Azt pedig csak Te gondolod, hogy én azt gondolom.... :-)))
Nem a fuldoklás miatt húzok el (én legalábbis), hanem egyszerűen jól esik barátnőmmel eltölteni pár napot. Vele nőttem fel, 9 éves korunktól egymás mellett ültünk az isiben, szabadidőben együtt lógtunk. Simán hiányzunk egymásnak. Ezt nem pótolja a férj. Ez egy plsuz ajándék mellé.
Szerintem te sem látnál semmi furát rajtunk.
Látom lelki szemeim előtt, hogy most mindegyikőtök úgy képzel el minket, mint két idegroncs állatot, akik csak ordítva, anyázva szólnak egymáshoz, mindenhol törött, falhoz csapott tányérok hevernek és vágni lehet a feszültséget a levegőben :)
Tolem tenyleg ugy gondolod, ahogy akarod, szarkazmus nelkul is:)
OK, egyekutya: legyünk furák neked. :-)
Bár valószínűleg élőben semmi furát nem látnál rajtunk. Sem együtt, sem külön-külön...
Check-list alapján pakolunk, így ilyen fontos cucc nem marad itthon. Gyors és hatékony. Nyáron sokszor fordul elő, hogy több egymást követő hétvégén megyünk kempingezni, nem akarunk ezzel sokat foglalkozni.
Ráadásul megvannak a feladatok. Nem kőbe vésve, csak így alakult: Férjemé az összes papíros cucc, fizetőeszköz, kütyü. Enyém a ruha, játék, catering.
Ha valami szirszar itthon marad, akkor veszünk / kölcsönzünk / lopunk / nélkülözzük - tökmindegy, kitérdekel. :-)
Az, hogy mi a normális, szubjektív dolog.
Nekem normális, hogy néha összezördülünk, mert nem értünk egyet mindig mindenben. Nektek nem.
Nekem nem normális, hogy el kell húzni napokra a másik elől időnként, mert fuldoklik az egyik vagy másik (vagy mindkét) fél a kapcsolatban. Nektek meg normális, belefér.
Tőled is azt kérem, engedd már meg, hogy másképp gondoljam :)
De most mi a gond ezzel? Neked ez a furcsa, nekem meg az. Engedd meg nekem légyszi, hogy más legyen a véleményem :)
Ő nem évente megy, hanem ritkábban - búvárkodni, akkor egy hétre. Talán 3x volt, mióta együtt vagyunk (11 év). Ilyenkor hajón tölt egy hetet, ez nem gyerekbarát program. Amikor parti szállás volt, mi is mentünk. Nekem sem minden évben jött össze a 3 nap: Szoptatóst soha nem hagytam otthon, abból pedig volt 3. A beteg Apukámat sem hagytam otthon, az az év is kimaradt. :-(
Nekem is hiányzik ilyenkor, de nincs ezzel gond, hazajön. :-)
Ha csak simán nem villanyoz fel a programja, akkor simán vele tartok, mert szeretek vele lenni, érdekel, hogy mivel foglalkozik szívesen, de nem nagyon van ilyen. Ha utazni lehet, akkor az engem mindenképp felvillanyoz.
Én nem értem, hogy ez miért furcsa neked. Elég sokféleképp lehet élni...Miért kéne így, vagy úgy. Nekem nem fura, ha néha leordítjátok egymás haját, függetlenül attól, hogy mi mit és hogy csinálun, nincs ezzel baj, és ebben tényleg semmi irónia.
...te meg nyuglodnel egy nagy szabadsagigenyu ember mellett.
Az, hogy neked furcsa, semmit nem valtoztat azon, hogy teljesen normalis dolog neha kulon lenni. A szabadsagigeny az emberi termeszet resze, kinek keves is eleg, mas meg hatalmas szabadsagigennyel eli az eletet. Barmi, ami a ketto koze esik, ok, csak mindket fel normalisnak kell, hogy tartsa.
En pl megfulladnek egy orokke egyuttlvesben, mert nagy a szabadsagigenyem. Te meg nyuglodnel. Semmi gond egyikkel se.
"Nyaralunk! Ki nem tojja le az otthon hagyottt valamit? Majd megoldjuk valahogy."
Tényleg irigylem a nyugalmadat :) Amikor a zuram ügyesen az útlevelét hagyta otthon, így fordulhattunk vissza a határról jó néhány órával meghosszabbítva az utat, akkor úgy hirtelen nem tudtam megsimizni a buksiját... Persze utólag röhögtünk rajta :)
Na ez viszont nem rólunk szól...
Évi 30 nap közös utazás / 3 nap külön. Mi rendszeresen itthonról dolgozunk, csak kettesben, egész nap - szerencsére nem túl feszített tempóban. A férjem viszont nem tudja helyettesíteni a csajos pletyit. Erre egyszerűen nem képes - basszus, mégsem tökéletes... Legtöbbször családostul barátnőzök, de akkor meg mindig lóg rajtunk egy halom gyerek, így a pletyi rész marad ki - most pl. a hosszúhétvégére utazunk el együtt a két család.
Velünk előfordul a külön elmenés: Férjem hobbija a búvárkodás, lehetőleg nem a Balatonban. Nem vagyok szívbajos, de semmi értelme 3 kisgyerekkel egy hajón eltölteni egy hetet, így ő elment a Vörös tengerre. Nem azért, mert tele a bakancsa velünk, hanem azért, mert ez a hobbija, aminek így is igen ritkán hódol. Semmi kivetnivalót nem látok ebben.
Ok, nem kell magyarázkodnod tényleg, nincs ezzel semmi gond, ha nektek így okés. Csak furcsa nekem, tudod, mint a sohanemveszekedés :) Nálunk nem férne bele. Még akkor sem, ha olyan programról lenne szó, ami csak az egyikünket villanyoz fel. Hiányoznánk egymásnak, nem töltenénk el napokat egymás nélkül, ha csak nem vagyunk rákényszerülve.
(Amúgy tényleg nem a napok számán akarok lovagolni, de akkor azt is te írtad, hogy a férjed is évente egyszer elutazik nélkületek? Akkor mintha heteket írtál volna. De javíts ki ha tévedek.)
Nincs ebben semmi fura:
Te nem mész a férjed nélkül sehova, én meg nem morgom meg a férjemet, ha otthon hagy valamit. :-)
Egyrészt azért nem, mert ilyen bárkivel megtörténhet, másrészt, mert ez nem történik rendszeresen, harmadrészt nem oldódik meg tőle a kérdés. És igen, ahogy paradicsom írta: lényegtelen. Nyaralunk! Ki nem tojja le az otthon hagyottt valamit? Majd megoldjuk valahogy.
Én nem ítélkeztem, csupán leírtam, hogy nekem meg a külön-nyaralás furcsa, nálam ez nem férne bele egy kapcsolatba. Bár valahol érthető az összkép így, hozzájárulhat ahhoz, hogy nincs konfliktus. Ha például a egy pár tagjai a napjuk nagy részét a munkahelyén tölti, külön járnak nyaralni, ebből kiindulva gondolom hétvégén is külön csajos/pasis programokra járnak el, akkor viszonylag ritkán van alkalmuk balhézni tényleg :) Mi gyakorlatilag 24 órában együtt vagyunk a párommal már sok éve, így azért sok minden okot adhat a nézeteltérésekre. Ennek ellenére még soha nem fordult elő egyikünkkel sem, hogy igényünk lett volna arra, hogy több napra elmeneküljünk itthonról egymás nélkül.
Nem vagyok éppen mai csirke (leírom, nem titok, 32 vagyok), és azt sem mondanám, hogy kifejezetten egyszerű, könnyű életem volt. Bár az tény, hogy nem volt túl sok kapcsolatom sem nekem, sem a páromnak, mert nagyon fiatalon jöttünk össze és nem is akartuk elengedni egymást a "balhék" ellenére sem.
Ha az évente 1x 3 nap rendszeres, akkor én voltam. :-)
Mivel évente nagyságrendileg 30 napot utazunk együtt, így ez belefér. Ha az együtt helyett lenne, akkor gáznak érezném.
És nem azért, mert fel kell töltődnöm a pereputty nélkül, hanem jól esik a csak-csajos traccsparty, amire elég ritkán van lehetőségem, mivel a szabadidőmet inkább a családdal töltöm.
Mindketto ok. Vannak, akik allandoan igenylik egymas tarsasagat, masok levegore vagynak.
Nem kell se itelkezni, se furcsallni, ennyi az egesz. Szerintem az van, hogy vagy nagyon fiatal vagy, vagy nem torten tul sok esemeny az eletedben, ezert furcsallsz dolgokat, pedig csak annyi van, hogy szelesebb a spektrum, mint a te latokorod:)
Ha abba belegondolsz, hogy vannak olyan parkapcsolatok, ahol 2 erett, onmagaban is eletkepes, fuggetlen ember van egyutt, akik eleget szivtak mar az eletben ahhoz, hogy ertekeljek egymast, szerintem konnyen belathato, hogy igen, van olyan, hogy az ember siman tudja mar kello erettseg birtokaban kezelni azt, amiert meg 10 eve balhezott volna.Vagy hogy egyszeruen ki se jon a sodrabol, mert nincs miert.
Vannak olyan komoly konfliktusfeluletek, amik alapos probara teszik a hazassagokat. Ilyen a gyerek(ek). A nevelesi elvek, a toleranciakuszob, az anyagi egyenlotlensegek, a gyeses eletmod, a hulyegyerek-szindroma...hosszu a sor. Aztan ott van a penz, ami komolyan nyom a latban. Ha nincs kozos gyerek, ha nincsenek egymasra utalva a felek, ha megvan a kello eletbolcsesseg, pitianer carsagokon az ember nem akad fenn. Kello humorerzek szinten atsegit sok mindenen....hidd el, van olyan, hogy nyugi van egy kapcsolatban. Nincs jatszma, nincs feltekenyseg, nincs bacogatas. Letezik ilyen. Es nagyon jo.
Fenti felsorolas nem teljes, ugyanez megvalosulhat gyerekkel, kolcsonnel, barmilyen felallasban, csak ket felnott, onmagaban is eletkepes, egymashoz passzolo embernek kell talakoznia.
Termeszetesen jogodban all azt gondolni, hogy a 'sodrombolkijoves', hiszti, balhe oke es szerves resze MINDEN kapcsolatnak, de akkor sem az. Max van olyan ember, aki ezt elviseli.